Ez az idei első hétvégénk, amikor végre alkalmunk adódik a kerti munkálatokra. Így is terveztük, és szerencsénkre ragyogó napsütés, tiszta idő kísérte mai tevékenységünket.

P3017683_resize.JPG

A mai munka oroszlánrészét a veteményes rendezése tette ki. Ehhez Párom egy rotációs kapát kölcsönözött ki a hétvégére.
Területileg ugyan oda kerül a veteményes, mint tavaly.

P3017697_resize.JPGA felkapált veteményesünk

P3017705_resize.JPGA fenti rész is egyengetésre került.

A virágoskert az én területem, így ez a feladat rám várt.
A kerek virágágyást kigazoltam - tele volt tarackkal. Óvatosnak kellett lennem, mert a tulipánok már hajtanak. Sajnos a tarack rengeteg bosszúságot okoz a kertünkben; küzdünk ellene, de igazi, végleges megoldást még nem sikerült találnunk. Aki találkozott már vele kertjében, ismeri: mindenen átnő (talajtakarás nem segít ellene), rendkívül szívós, hosszú (akár több méteres) gyökerei és szára mindent behálóznak. Kihúzni sokszor csak a növényeinkkel együtt sikerül, de többnyire így is beleszakad kisebb-nagyobb darabja, ami aztán megerősödve ismét kihajt. A kihúzott gazokat mindenképpen érdemes elégetni, mert a kertben félredobva vidáman él tovább. Eddig egyedül a rendszeres kihúzása (teljes növény eltávolítása, alapos kapálással), illetve többszöri permetezése (gyomirtóval) hozott eredményt. Sajnos ez is csak időnyerés, mert hamar visszaszaporodik a környező területről.

P3017686_resize.JPG

A gazolás után nagyobbik fiam segítségével beültettük virághagymával a szabad területet. Több csomag, sok éves virághagymánk volt, ezeket dugdostuk el. Kérdéses, hogy ezekből mi volt még életképes, de egy próbát megérnek. Rengeteg krókusz, valamint írisz és hóvirág került a kerek ágyásba.

A tearózsáimat (teahibridek) is megmetszettem, általában így tavasz elején szoktam. Igaz, évekbe telt, mire képes lettem tisztességes mértékben visszavágni őket, az első években még az elhalt ágakat is csak lelkiismeret-furdalás árán tudtam lemetszeni. :D Idő közben belerázódtam, és be kell lássam: tényleg meghálálják ezt a fajta gondoskodást (is).
Nagyjából a harmadára érdemes visszametszeni a töveket. Az erősebb, vastagabb hajtásokat jó hosszabban meghagyni. Szemek fölött (kb. 1 centivel) szoktam, 45°-os szögben metszeni. Kifelé álló szemnél érdemes elvágni, úgy, hogy (45°-ban) a száron a szem felőli oldalon legyen a metszés felső pontja. A vastagabb főhajtásokon 6-8 szemet, a közepeseken 3-4-et, a vékonyabb hajtásokon 1-2-t hagyok meg.
Korábban a locsolóvízbe adagolt, folyékony rózsatápot használtam. Az utóbbi években inkább hosszabb hatóidejű, 2 évig lebomló granulátumot. Már aktuálissá vált az újabb adag, így egy kis gazolás és kapálás után azt is kaptak a földjükbe.

P3017687_resize.JPGRózsatáp granulátum bekapálás előtt

P3017696_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2014.03.01. 21:29 Szólj hozzá!

Címkék: fotó virág írisz fénykép virágok rózsa metszés gaz tarack hóvirág krókusz kapálás gazolás hagymás műtrágya virághagyma nőszirom crocus rotációs kapa hagymás virág tápozás rózsatáp rózsa metszés

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr855838690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása