Az az igazság, az idei veteményezésünk közel nem járt (eddig) akkora sikerrel, mint a tavalyi. Érdekes, de mintha ez a fázis két évente ismétlődne. Általában egy jobb évet követ egy kevésbé szerencsés, és fordítva. Míg tavaly dúskáltunk mindenben, addig az idén igen rossz arányban keltek ki a magok (a szabadföldbe és a palántának vetettek esetében egyaránt). Igaz, ez még részben magyarázható is azzal, hogy az idei évben szinte alig vettünk friss vetőmagot, sokat a tavalyi, valamint több éves maradékainkból használtunk fel, próba szerencse alapon. Sajnos, még a szépen cseperedő növénykéink közül is sokat betámadtak a kártevők, így járt például a teljes zöldborsó állományunk, valamint (kisebb károkkal ugyan) a hagymánk is. Pechünkre a NöDiK-től kapott vetőmagok (részletesebben: korábbi bejegyzésben) is igen rossz arányban keltek csak ki, egyes fajtákból például egyetlen növényke sem bújt elő.

Mindezek ellenére azért így is akad bőven rendezgetni valónk a kertben. Ez "polgári munkakörünk" mellett ezúttal is csak korlátozott időráfordítással lehetséges. Leginkább a korábban elültetett gyümölcsfáink, -cserjéink mutatnak látványos fejlődést. Igazi élmény figyelni őket, ahogy évről-évre fordulnak szépen termővé, és a kezdetben pár szemnyi féltve pátyolgatott gyümölcs hogy gyarapszik kis tálnyivá - idővel remélhetőleg több kosárnyivá.

P6219497_resize.JPG

P6039061_resize.JPG

P6039062_resize.JPGMeggy

P6079295_resize.JPGMeggy

P6039067_resize.JPG

P6039076_resize.JPG

P6039073_resize.JPGNektarin

P6039078_resize.JPGKajszi barack

P6039064_resize.JPG

P6039079_resize.JPG

P6219485_resize.JPG

P6039068_resize.JPG

P6219488_resize.JPG

P6219486_resize.JPG

P6219492_resize.JPGSárgabarackok

P6219495_resize.JPGNashi körte

P6039066_resize.JPGNashi körte

P6219496_resize.JPG

P6219490_resize.JPG

P6219493_resize.JPG

P6219499_resize.JPGKínai laposbarack

P6219494_resize.JPGAlma

P6219480_resize.JPGKerti látkép

P6219525_resize.JPGFeketeribizli

P6039050_resize.JPGPiros ribizli

P6219526_resize.JPGEgres

P6079217_resize.JPGSzamóca - fehér színű ("ananász ízű")

P6039060_resize.JPGSzamóca

P6039055_resize.JPGEgres

P6219476_resize.JPGVeteményes...

P6219536_resize.JPGCékla

P6219537_resize.JPG

P6219535_resize.JPGKék főznivaló kukorica (NöDiK)

P6219534_resize.JPGHagyma

P6219479_resize.JPGBurgonyák (gazolás előtt :D )

P6219533_resize.JPGCukkíni

P6219529_resize.JPG

P6219473_resize.JPGA palánták az egyik fűzfa alatt pihennek

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2014.06.21. 17:20 Szólj hozzá!

Címkék: körte meggy fotó gyümölcs fénykép eper gyümölcsös barack ribizli nektarin kukorica kajszibarack palánta gyümölcsfa barackfa génbank feketeribizli kajszi gyümölcsfák Növényi Diverzitás Központ NöDiK nashi körte

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr176395773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása