img_7297_resize.JPG

A nyár aranya - a tél kincse
Lekvárfőző szezonunk közepén, úgy a századik üveg körül már szinte narancssárgát sem akartunk látni, alig vártuk, hogy véget érjen a másfél hetes munka. Akkor azzal biztatott férjecském, hogy majd meglátom, milyen jól fog ez még jönni télen, az ünnepek alatt. És igaza lett. A finom, saját gyümölcsből, saját kezűleg eltett lekvárjainkat most kincsként vesszük elő, és bizony az sem egy hátrány, hogy ilyen sok lett belőle és bőven van mihez nyúlni.

img_7285_resize.JPG

Összetevők, receptúrák
Lekvárjaink befőzése során több kérdés is felmerült bennünk. Elsősorban az ízesítés (cukrozás) terén kellett kísérletezgetnünk, 30 és 40 %-os cukormennyiség hozzáadásával is megpróbálkoztunk, majd belőttük a kettő között: a lekvárok többségét 35 (tömeg)százalék cukor hozzáadásával főztük. Akkor (a sokadik porciót kóstolgatva) már igen nehéz volt megítélni a legkellemesebb ízharmóniát, de végül abban maradtunk, hogy majd télen megkóstoljuk és döntünk. Úgy tűnik, jól ízlelgettük: most is ez tűnt a legjobb aránynak. (Persze ez közel sem jelenti azt, hogy az elkövetkezendő barackszezonokban is ugyanilyen édességű barackokat fogunk szüretelni...)
Szintén megbeszélés tárgyát képezte a lekvár állaga, de végül úgy döntöttünk, hogy turmixolni biztosan nem fogjuk, mert nem szeretnénk felhabosítani. Inkább szétfőztük a gyümölcsöket, illetve (megboldogult Nagymamám emlékeit felidézve), az egyik főzet alapanyagául szolgáló sárgabarackokat nagyfiammal előzetesen ledaráltuk (hagyományos, tekerős kézi darálóval). Téli kóstolkodásunk során mindketten arra jutottunk, hogy ez lett a legfinomabb széria! Ez természetesen ízlés kérdése, de ezáltal a lekvár méginkább kellemes állagú lett, de nem folyékonyan "pépes".

img_7277_resize.JPG

lekvar-dedi.JPGFűszerekkel
Kísérleteztünk különböző fűszerezésekkel is. Készült fahéjas-szegfűszeges, illetve (valódi) vaníliás főzet is. Ezekkel arra jutottunk, hogy leginkább célirányos felhasználásra jók: illeszkedő ízvilágú süteménybe például. Magában, "általános használatra" túlságosan karakteresek. Bár én nem rajongok a vaníliáért, a fiúknak nagyon ízlett. A vaníliás szériák elsősorban ajándékozási céllal készültek, így a karácsonyfák alá kerültek a rokonságban. Az üvegeiket most nem felcímkéztük, hanem spárgával átkötött nyakukra akasztottam egy kis karton kártyát (lásd: fotón).

Eltarthatóság
A befőzéshez szándékosan nem használtunk semmilyen tartósítószert vagy befőzőcukrot. Úgy voltunk vele, hogy az alkalmazott befőzési technikával elvileg így is eláll. De azért vártuk a téli igazság pillanatát. A befőzésünk átment a vizsgán: a lekvárok épek, penésztől, romlástól mentesek. Azonban, a tartósítószer hiányában fokozott odafigyelést igényelnek! A felbontott üveget hűtőszekrényben szükséges tárolni, és lehetőség szerint záros határidőn belül elfogyasztani. Csak tiszta evőeszközzel szabad belőle venni, beleenni tilos. Amire még kevésbé figyeltünk oda (elől maradt, vagy használt kanállal nyúltunk bele vissza), az bizony néhány nap múlva penészvirágokat kezdett növeszteni, így erre most már fokozottan odafigyelünk.

Ivólevek

A téli vitaminhiányos, friss gyümölcsöktől mentes időszakban jóízűen fogyasztjuk saját eltevésű sárgabarack, valamint őszibarack ivóleveinket is. Ezek eltarthatósága - a lekvárokhoz hasonlóan - megbízhatónak bizonyult. Ízre az őszibarack-léből minimálisan hiányoljuk a savasságot, de ettől függetlenül rendkívül finom, mintha egy pohár nyárba kortyolnánk bele. :)

img_7291_resize.JPG

img_7298_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.01.20. 22:41 Szólj hozzá!

Címkék: kreatív fotó gasztro ajándék vanília sárgabarack lekvár összehasonlítás kajszibarack baracklekvár ivólé kajszi Karácsony kr:DIY - Csináld magad! kr:Ünnepek Alkalmak - Advent-Karácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4613591035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása