Ma hajnalra kis falunkat teljesen belepte a hó. Már akkor gyanús volt, mikor arra a jellegzetes "kapirgálós" hangra ébredtem fel - mikor ilyet hallok, olyankor jellemzően kinézve csak fehérséget látunk... És valóban. Az ablakon kitekintve ez a látvány tárult elénk:

Az előző napokban eltakarított járdákat most ismét vastag, fehér hólepel fedte, és közben folyamatosan szakadt (illetve: még mindig szakad) a hó.

Mindehhez kellő hideg is társult:

Mára -7 - -8 °C-t jósoltak, de holnap már -17 fok is lehet.

Miután sikerült kiásni a kocsit, a gyerekeket a biztonság kedvéért reggel a családfő kocsival vitte be (a néhány településsel arrébb található) iskolába... Szerencsésen odaértek, de még alig kezdődött meg a tanítás, mikor már telefonáltak az iskolából: a srácokat a rendkívüli hóhelyzet (és annak várható súlyosbodása) miatt még akkor reggel hazaküldték.

Míg hazaértek, kimentem kicsit szétnézni, felmérni a terepet, és megkeresni a hólapátot... Amit az elmúlt napokban a fiaink hagytak el valamerre (az amúgy 3 ezer m2-nyi kertünkben). Ez akkor, az alacsony hóban még nem volt akkora probléma, de ma reggelre már azt is szépen belepte a hó, így aztán reggel férjuram meg sem találta (pedig nem jött volna rosszul...).

Az utca a kertünk előtt: itt bizony még nem járt hókotró (és azóta sem)

Az utcánk folytatása

Fehérség, amerre a szem ellát

Hátsókert a gyümölcsfákkal

Végül a hólapát is előkerült a hó alól. Éppcsak a felálló lapátrész egy kis sávja látszott ki - órákkal később már biztosan nem találtuk volna meg tavaszig.

Tekintve, hogy egy kis zsáktelepülésen élünk a völgy mélyén, nem ér minket felkészületlenül a rendkívüli havazás: bármikor előfordulhat, hogy az egyetlen, kaptatós és szerpentines bekötő utunkkal elvág minket a külvilágtól a tél. Ilyenkor olyan jól tudnak jönni a korábban befőzött gyümölcsök, más élelmiszerek, és elvben már arra is rákészültem, hogy egy ilyen helyzetben pár napig esetleg magunknak kell majd megsütnünk minden kenyérfélét...