img_1865_resize.JPG

Ahogy beáll a jóidő, szinte minden percünket a szabadban töltjük. Persze sok is a kerti munka, és nem csak a veteményesre és gyümölcsfák gondozására gondolok, de a virágágyásokat is folyamatosan gazolni kell, 3 ezer (3500) m2 füves területet néhány naponta nyírni, növényeket locsolni, néha átültetni, fákat rendben tartani. Szerencsére a fűzfáink a ház körüli rész jelentős részét árnyékkal fedik le, de elkerülhetetlen, hogy közben a tűző napon is rohangáljunk, és az a tikkasztó hőségben bizony megterhelő tud lenni.

A kánikulában jól tud esni egy hűs limonádé, amit néha különböző módokon variálok is, szezonálisan éppen elérhető növények felhasználásával. Az alap koncepció általában egy "hagyományos" limonádé (cukor, citromlé, nagy melegben jéggel, hogy átmenetileg hidegen tartsa), amit tetszőlegesen ízesítek, a gyerekek lelkes örömére. Természetesen frissen facsart citrom levével a legjobb, de ugyanúgy készülhet flakonos citromléből is. A cukor ízlés szerint mézre (vagy más édesítőszerre) cserélhető. Az egyes "ízesítő elemek" egymással tetszőlegesen kombinálhatók, így még izgalmasabb ízeket kaphatunk!
Ezekből hoztam most néhány ötletet.

Mentás limonádé és Mojito (virgin)

img_1869_resize.JPG

Szintén egy alap limonádét készítek, melybe frissen szedett menta leveleket (lehetőleg friss hajtásokat) teszek. Jól összekeverem, a mentaleveleket kicsit összetörve, hogy az íze méginkább kioldódjon (éjszakára hűtőbe téve egyébként méginkább intenzív íze lesz). Ez a limonádé rendkívül üdítő és frissítő tud lenni!

Ha mojitoként szeretném elkészíteni, akkor citromlé mellett részben friss lime levével készítem el.

img_1865_resize.JPG

img_1866_resize.JPG

Idő közben a menta szirupokat (receptje itt) is felhasználtuk - a gyerekek nagyon szerették, így idén is tervezek készíteni! -, mellyel a cukor, illetve a friss mentalevél váltható ki. (Lényegében egy előre beízesített cukorszirup.) A szörphöz hasonlóan eláll, így később bármikor felhasználható, ha a friss menta kellemes ízére szomjazunk.

 

Bodzalimonádé

img_1894_resize.JPG

Szintén egy egyszerű limonádéról van szó. (Eredetileg idén is bodzaszörpöt szerettünk volna készíteni, mert 5 éve nagyon jól sikerült, de erre most nem volt időnk, a gyerekek viszont vágytak rá, így a még elérhető utolsó virágokból egy limonádéra elegendő tálkányit tudtam összegyűjteni.)

A virágokat óvatosan leszedtem, tálba válogattam (bogarakat, száradt virágszirmokat leválogattam, szárak felesleges részét lecsipkedtem), ügyelve rá, hogy minél kevesebb virágpor rázódjon ki belőle.

img_1863_resize.JPG

Az átválogatott bodzavirágot felöntöttem vízzel, egy éjszakára hűtőbe került.

img_1874_resize.JPG

A kiázott virágokat mégegyszer átnézem (esetleges bogármentesítés), majd ezt a bodzával átjárt vizet szűröm le. Ez lesz a limonádé alapja, majd a szokásos cukor-citrom aránnyal ízesítem. (Egy-egy darabka mentalevél ebben is nagyon kellemes tud lenni!)

 

Epres limonádé

Alap limonádéba friss epret kockázok, pár órát állni hagyom, mely egy enyhe rózsaszín színárnyalatot és kellemes, enyhén epres aromát ad a limonádénknak (természetesen bármilyen más gyümölccsel ugyanígy működhet).

 

Rózsalimonádé, virág limonádé

(Korábbi bejegyzés alapján többen érdeklődtetek róla.)

Szintén egy teljesen egyszerű, alap limonádét készítek, ebbe kerülnek a leszedett, tiszta (nem permetezett) virágszirmok. Kis állás után izgalmas aromája lesz ennek a romantikus megjelenésű hűsítőnek. :)
Érdemes más virágokkal is kísérletezni, de azért nem árt vele tisztában lenni, mi mérgező és mi ehető! (A leánder virágja pl. mérgező, de a bodzavirág, sarkantyúvirág, ibolya ehető.)

A különböző gyümölcsöket, virágokat, növényi részeket akár kombinálhatjuk is egymással, ezzel új ízeket hozva létre!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.06.01. 10:31 Szólj hozzá!

Címkék: fotó recept menta rózsa bodza limonádé innivaló mojito hűsítő

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8814016550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása