Maga a komposztálás eszméje és gyakorlata már a kezdetek óta megvalósítandó elképzeléseink között szerepelt. Egy tényleges komposztáló ládát eddig ugyan még nem volt alkalmunk összeállítani, de azért a lebomló (egészen pontosan: komposztálható) hulladékokat szinte ideköltözésünk óta egy erre kinevezett kis zugba gyűjtöttük a kertben.

Most egy lépéssel előrébb kerültünk, ugyanis Uniós támogatás révén lehetőség nyílt falunkban - családonként egy - műanyag komposztáló ládát ingyenesen igényelni. Típusát tekintve Eco King 400 Háztartási Komposztáló elnevezésre hallgat. Anyaga műanyag (zöld színű), egyszerűen, pattintással állítható össze, záró fedéllel és felhajtható ürítő nyílással rendelkezik.

20150711_105252_resize.jpgA komposztáló még bontatlanul a felállítás előtt, összecsomagolt állapotában

A komposztáló láda felállítása és üzembe helyezése egy kis talaj-előkészítést igényelt. (Mivel nálunk a korábbi komposzt kupac alatt, illetve mellett némi egyéb hulladék és sitt-törmelék is megtalálható volt, így a halmot kicsit arrébb lapátoltam, hogy annak tartalmát átválogathassam, megtisztíthassam.)
Mivel a most kapott komposztáló berendezésünk egy lényegében alul nyitott láda, így előnyös, ha a talajt alatta kicsit elrendezzük, fellazítjuk.

20150711_111319_resize.jpgA komposztálási elv biztosan működik, mert az évek óta gyűjtögetett zöldhulladékunkat kicsit megmozgatva, átforgatva határozottan virágföldre emlékeztető egyveleget találtam. Mi eddig elsősorban konyhai zöldséghulladékot, kertben lemetszett növényszárakat, gazolással kitépkedett gyomokat, veteményesből összegyűjtött növény (zöldség, gyümölcs, stb.) maradékokat gyűjtöttünk itt.

20150711_122915_resize.jpgA láda igénybevételének feltétele a matrica felhelyezése és 5 év megőrzés.

20150711_122936_resize.jpgA komposztáló ládát egyszerű összepattintással, percek alatt fel lehet állítani

20150711_123552_resize.jpgA megtisztított, fellazított talajon helyére kerülhetett a láda

20150711_123837_resize.jpgEco King 400 háztartási komposztáló: nyitott fedéllel és ürítő nyílással

20150711_124307_resize.jpgA feltöltés megkezdődött

Ha beválik a dolog, annak bizony jó hasznát fogjuk venni kertünkben. Túl azon, hogy a felesleges zöldhulladék megfelelő, rendezett gyűjtésre kerül, évente elég nagy mennyiségű virágföldet használok fel (elsősorban az egynyári virágaim beültetésére), így reményeim szerint ez a szükséglet is - legalább részben - kiváltásra kerülhet saját előállítású komposztunkból.

A komposztáló mellé egy összeszerelési segédlettel és használati utasítással egybekötött kisokost is kaptunk, melyek lényegi és hasznos információkat tartalmaznak. Az alábbi leírás a Polyduct Zrt. tulajdona, honlapjukon további tájékoztatók is fellehetőek: www.komposztalo.com.

A komposztálás alapszabályai

1. A komposztálandó anyagokat ne földbe ásott gödörbe gyűjtsük, hiszen akkor nem szellőzik kellően át. Levegő nélkül a komposztból rothadó domb lesz.

2. A komposztáló edény kialakítása és az alsó alaplap perforált része biztosítja az oxigén cirkulációját, a szükséges nedvesség-tartalmat és a szellőztetést. Az aerob (oxigént igénylő) lebomlási folyamat alatt alulról az edény alján kialakított furatokon keresztül bejutnak a földlakó élőlények (pl. giliszták), oldalról átjárja a levegő, felül pedig könnyedén után tölthetjük.

3. A komposztálandó anyagokat érdemes rétegesen elrendezni. A metszésből származó nagyobb gallyakat rakjuk legalulra, erre következzen az egyre finomabb fűnyesedék. Tömöríteni nem szabad.
A magvaikkal később kárt okozó gyomnövényeket célszerű a halomban középre besorolni, mert ott magasabb a hőmérséklet és tökéletesebb a korhadás.

4. A rovarokat és egyéb nemkívánatos állatokat csalogató anyagokat a komposztálás után nyomban fedjük be földdel. Ha erre nincs mód, inkább mondjunk le a hasznosításukról.

5. A korhadás elősegítésére néha adhatunk a komposzthoz egy lapát kerti földet, kőport, vagy már korábban érett komposztot, amely gyorsíthatja az érési folyamatot.

6. A komposztnak és a benne élő parányi lényeknek nedvességre van szükségük. Célszerű ezért árnyékos helyet választani, és ha nyáron mégis kiszáradna a komposzt, akkor egy kanna vízzel újra átnedvesíteni.

7. A túlzottan nedves komposzt sem ideális, ugyanis a hézagokat kitöltő víz gátolja a szellőzést, így rothadási folyamat indulhat be a halom belsejében. Az állandóan nedves környezetet a giliszták sem kedvelik.

8. A feltöltött komposzthalmot fedjük be az ősszel összegereblyézett avarral, valamint a komposztláda fedelét zárjuk le. A jól szigetelő növénytakaró elősegíti a komposzt bemelegedését, megakadályozza a kiszáradását és csökkenti a heves záporok alkalmával tapasztalható tápanyag-kimosódást.

9. A komposzt egy teljes évig érik. Ha gondosan rétegeztük egymásra alkotóelemeit, nem lesz más dolgunk, mint várni a minél alaposabb korhadást. Egy év elteltével, egy durva rostával válasszuk el a morzsás szerkezetű humuszos komposztot az épen maradt növényrészektől, és dolgozzuk be a kerti ágyások felső pár cm-es rétegébe.

10. Ha valaki szorgalmasan és odafigyelve végzi a komposztálást, súlyos, helyrehozhatatlan hibát nem tud elkövetni a tevékenység során, legfeljebb egy kicsit több időt fog igénybe venni az érési folyamat.

A komposztálás alapanyagai

A  konyhából  és  a  háztartásból:
Zöldség-gyümölcs  maradványok,  káposzta- és salátalevél,  krumpli-,  gyümölcs- és  uborkahéj,  kávé  és  teazacc,  tojáshéj,  hervadt virág,  szobanövények  elszáradt  részei,  fahamu  (max  2-3   kg/m3),  növényevő
kisállatok ürüléke az alommal együtt, faforgács, toll, szőr, natúr, festetlen papír (pl.: tojástartó), festetlen gyapjú, pamut vagy lenvászon stb.

A kertből:
Levágott fű, gyomok (virágzás előtt), lomb, tűlevél, szalma, ágak, gallyak, elszáradt  virágok,  palánták,  lehullott  gyümölcsök  stb.  Az  örökzöldek  bizonyos fajtáinak friss lombjában a lebontó baktériumokat károsító anyagok vannak, az ilyen lombot szárítva használjuk fel.

Mit ne tegyünk a komposztálóba:

Festék-, lakk-, olaj, kenyér és zsírmaradék, szintetikus, illetve nem lebomló anyagok: műanyag, üveg, cserép, fémek, porszívó gyűjtőzacskó, alufólia, építkezési törmelék, selyempapír,  színes, lakozott  újságpapír,  lejárt  szavatosságú  gyógyszer,  fertőzött, beteg növények, növényi részek, húsevő állatok alma - fertőzés miatt, ételmaradék, hús,  csont  (bár  ezek  lebomlanak,  ne  kerüljenek  komposztálóba  a  rágcsálók  és  a fertőzést terjesztő legyek miatt)
A  déligyümölcsök  héját,  mivel  ezeket  rothadásgátló  anyagokkal  kezelik,  a komposztba nem javasoljuk.

A komposztálás alaplépései

1. Gyűjtés
Konyhai  zöldhulladékok gyűjtéséhez használható  nyitható  fedelű  KOMPOLYT komposztáló edény.

2. Aprítás
A gyorsabb lebomlás érdekében ajánlatos a komposztálóba kerülő anyagokat 5 cm-nél kisebb darabokra aprítani.

3. A komposztáló feltöltése
A  komposztáló  aljára  tegyünk  valamilyen  durva anyagot,  pl.  faaprítékot,  hogy  a levegőzést az edény alján lévő furatokkal együtt alulról biztosítsuk. Erre rétegezzük a konyhából  és  a  kertből  kikerülő  különböző  fajtájú szerves  hulladékokat.  Zöldebb, nedvesebb,  nitrogénben  gazdagabb  hulladékra  fásabb,  szárazabb,  tehát  szénben gazdagabb  anyagokat  rétegezzünk.  A  rétegek  közé  adhatunk  adalékanyagokat (földet, kőzetlisztet, agyagőrlemény, mész, zeolit, esetleg műtrágya), melyek javítják a  komposzt  minőségét,  továbbá  megkötik  a  helytelen  kezelés  miatt  keletkező kellemetlen   szagú  gázokat  is.
Gipszet  használhatunk  szikes  talajoknál,  mert semlegesítik  a  lúgosságot.  A  komposztálásnál nem  szükséges  különleges  serkentő anyag,  mivel  földdel,  illetve  nem  teljesen érett  komposzttal beindíthatjuk  a folyamatot.

4. Keverés
A KOMPOLYT típusú edényben végzett komposztálás a kialakításának köszönhetően keverést  alig  igényel (1  alaklom/év).
Érdemes  többféle  anyagot  hozzáadni  a komposzthoz,  így  gyorsabb  lesz  a  folyamat.  Amikor  csak  egyféle  anyag  kerül komposztálásra, akkor azt időről időre (évente 3-4 alkalom/év) át kell keverni.
A  komposzt  típustól  és  módszertől  függően  0,5-1,5 év alatt  érik  meg.  Az  érett komposzt barna színű, földszagú, könnyen morzsolódó. A keletkezett komposztot felhasználhatjuk a kertben  talajjavításhoz, balkonládába  vagy  virágcserépbe, növények átültetéséhez.

5. Adalékanyagok használata
A  nyersanyagok  összekeverésekor  különböző  adalékanyagok  adhatók,  amelyek befolyásolják a korhadás menetét, javíthatják a komposzt minőségét, biztonságosabb érést biztosíthatnak. Ezek használatával javulhat a komposzt ásványi anyag tartalma, az érés során csökkenthető a tápanyagveszteség
Adalékanyagok lehetnek:
- agyagőrlemények
- kőzetlisztek
- mész.

(További komposztálási útmutatók, segédletek ITT érhetőek el.)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2015.07.11. 18:12 Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás komposzt környezettudatosság komposztáló komposztálás virágföld EU támogatás Széchenyi Terv 2020

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr637618298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.