Május végén volt szerencsém megfigyelni egy rajzást. :) Szívem szerint "haza vittem" volna őket, de erre sajnos (még) nem voltunk felkészülve. Viszont nem értem teljesen a viselkedésüket...
 
Egyik hétvégén a kertünkben bogarászva valami őrületes "zúgást" hallottam a fejem fölött. Nem akartam hinni a szememnek: egy felhőnyi zümmögő kis apróság valósággal beborította közvetlenül (!) fölöttem az eget. Nem is mertem teljesen felegyenesedni, nehogy "bezavarjak".
Kicsit vártam, ahogy arrébb húzódott a méhraj, rohantam be a gépért. Visszaérve (kb. 2 perccel később) még mindig lehetett látni, ahogy a keretünk közelében a fák között vonul a zümmögő felhő.
Lényegében követni tudtam őket, kicsit visszább fordulva egyre inkább az egyik fa közelébe húzódtak. Végül egy fűzfa törzsét szemelték ki maguknak...

Szépen fürtbe kezdtek rendeződni a törzsön. Először úgy tűnt, hogy éppen új lakhelyet keresnek maguknak. Éppen ezért gyorsan "riasztottunk" is egy falubeli méhészt, hogy gyűjtse be őket.
A méhész éppen munkában volt, egy jó fél órával később érkezhetett meg. Azonban mire ideért, méheink a leszállóhelyük alatti odúba kezdtek behúzódni. Így mikor szemügyre vehette őket, a többség már "házon belül" volt, nem volt mit begyűjteni. Elmondása szerint, ehhez a méhrajhoz már többször hívták őt a faluban...

És valóban: ahogy később a fény is úgy esett, az odúba jobban belesve (ez a videó vége felé látható), ott virított egy gyönyörűséges mézes lép! Ami viszont azt jelenti, hogy a kispajtások nem éppen aznap fedezték fel maguknak ezt az odút...

Nem tudom, miért tehették ezt a kitérőt - majd a hozzá értők talán elmagyarázzák az okát. Bizonyára nem kirándulni mentek, de hogy rajzás után visszatérjenek meglévő lakhelyükre, ez számomra érdekes.
Egyébként tüneményes kis lények. Teljesen közel mehettem hozzájuk (kellő óvatossággal); alapvetően működik az, amit  mondani szokás, és gondolok róluk: ha nem bántjuk őket, ők sem bántanak minket. :)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2016.06.07. 19:01 Szólj hozzá!

Címkék: videó méz méh méhkas lép odú rajzás méhraj lépesméz méhrajzás mézelő méh Apis mellifera kas

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr768787114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.