Ma méginkább meleg, napsütéses időnk volt (15 °C!), így tegnapi kerti teendőinket folytathattuk.
Persze van bennem némi félsz eme korán érkezett meleg kapcsán. Ennek rendszerint megvan a böjtje, és bár beleavatkozni nem tudunk, csak reménykedhetek benne, hogy nem okoz komoly károkat, például egy túl későn érkező, kemény fagy formájában.
Másfelől túl autentikusnak sem érzem. Valójában már évek óta egy fehér karácsonyra vágyom (annak minden járulékos kellemetlenségével) - még ha hülyén is hangzik. De talán még az is megadatik. Ha viszont már így alakult, igyekszünk kihasználni levegőzéssel, kinti munkálatokkal az enyhe (mi több: meleg) idő adta lehetőséget.

A fiúk már nagyon jól haladtak a kis veteményes rendezésével, a munkafolyamatot végül férjuram vette át.

img_6961_resize.JPGItt lesz majd az idei kis veteményes

A jóidő persze a gyomoknak is igencsak kedvezett. És mivel nem szeretném, hogy a tavaszi virágzáskor már beterítsék az ágyásomat, ma egy gyors gazolásra is sort kerítettem. Remélhetőleg most kicsit visszafogják magukat, teret adva a hagymás virágoknak... ;)

img_6962_resize.JPGKerek ágyás, egy rögtönzött gazolás után. Az árvácskákat, varjúhájakat, más virágokat igyekeztem sértetlenül hagyni...

Végezetül a fűzfák alatt takarítottunk egy kicsit... Rengeteg vékony gallyacskát gereblyéztünk össze, ezek kupacba gyűjtve majd eltüzelésre kerülnek.
A nagyobb ágakat tűzifának tettük félre. Elvégre a tél oroszlánrésze még csak most várható...

img_6963_resize.JPGFűzfa gallyacskákat gereblyéztünk össze

img_6967_resize.JPGAz ághulladékok idővel égetésre kerülnek

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.01.07. 18:28 Szólj hozzá!

Címkék: fotó tűzifa kert fűzfa gaz veteményes gazolás tüzelés kertrendezés kerek ágyás

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr513556689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása