img_9793_resize.JPG

Részben korábbi - kerek ágyásba történt - ültetésből, részben a legutóbbi virágmentés során földbe dugdosott hagymákból mostanra előbújt és kinyílt jópár asszír kockásliliom. Ezek jóval kisebb fejűek, mint mocsári társaik (Fritillaria meleagris), meg igazából kockásnak sem nevezném őket. De azért mindenképpen kedves kis virágok.
Remélhetőleg jól érzik itt magukat, és talán jövőre méginkább elszaporodnak. A "hagyományos" kockásliliom viszont úgy tűnik, az idén ki sem bújt, egyetlen virággal sem találkoztam. :( (Nem az első kísérletem volt velük, de valahogy ők kevésbé bírták a helyet.) Az asszír változat viszont több esetben rögtön dupla fejet hozott.

img_9791_resize.JPG

img_9808_resize.JPG

img_9809_resize.JPG

img_9810_resize.JPG

img_9814_resize.JPG

img_9816_resize.JPG

img_9818_resize.JPG

img_9784_resize.JPG

img_9787_resize.JPG

img_9794_resize.JPG

img_9796_resize.JPG

img_9797_resize.JPG

img_9799_resize.JPG

img_9800_resize.JPG

img_9801_resize.JPG

img_9803_resize.JPG

img_9786_resize.JPG

img_9804_resize.JPG

img_9805_resize.JPG

img_9806_resize.JPG

Bimbósan:

img_9758_resize.JPG

img_9759_resize.JPG

img_9760_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.04.12. 15:59 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó virág virágok bimbó kockásliliom hagymás virág kerek ágyás asszír kockásliliom (Fritillaria uva-vulpis)

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4113829752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.