img_7585_resize.JPG(Házilag öntött szappanunk)

szappanfozes-regen.jpgA szappanfőzés dédanyáink idejében ugyanúgy hozzátartozott a háztartási rutinhoz, mint a mosás, főzés, kenyérsütés... A felesleges faggyút és zsírokat összegyűjtötték, majd felfőzve hamulúggal (melynek készítéséről korábban már esett szó) keverve szappant főztek belőle, amit kiöntve kihűtöttek, megfelelő idő eltelte után daraboltak, szárítottak. Az így készített mosószappan nem csak kézmosásra, de mosakodásra, hajmosásra, valamint tisztításra is kiváló volt. A szappankészítés eredete évezredekre nyúlik vissza, bár eleinte nem tisztítási célokra, hanem cserzésre használták. Különböző egyéb felhasználásai (mint például a nemezelésnél) ma is ismeretesek.
A munka nehéz és hosszadalmas volt, de annak idején mindennek megvolt a maga helye és ideje. Mára a szappanfőzés már szinte teljesen kikopott a köztudatból, hiszen nehezen lenne elképzelhető, hogy egy mai - átlagosnak mondott - háziasszony (mondjuk a nappali közepén, gyereknevelés mellett, a napi 8-10 órás műszakja után...) erre is időt szakíthasson.

Viszont napjainkban a szappankészítés reneszánszát éli, a hagyományos módszereket felváltották a korszerűbb alapanyagok és eljárási technikák. Ezekről csak érintőlegesen annyit, hogy az egykori - hosszú (főzés)időt és fáradságos munkát igénylő - úgyn. meleg eljárást (Hot Process, vagy HP) ma már leginkább a hidegeljárásos (Cold Process, azaz CP) szappanok helyettesítik /melynek lényege, hogy a zsiradékokat nem főzik, csak olvadásig hevítik, ezzel megőrizve előnyös tulajdonságaikat/, hamulúg helyett pedig a nátrium-hidroxid (NaOH) lett az elsődleges lúganyag. A változatos formában elérhető legkülönfélébb alapanyagok és adalékanyagok bárki számára könnyen beszerezhetőek, ezzel egyfajta új kreatív hobbivá vált napjainkra a szappankészítés. Emellett a korszerű zsíranyagok, olajok felhasználásával (többletzsiradék adagolásával) testápoló hatás is könnyen beállítható az így előállított szappanok esetében, ezzel is egy fajta többletet adva a szappannak - egykori kizárólag tisztító hatásán felül.

img_7611_resize.JPG(Saját szappanunk áttetsző mivolta hátulról/alulról világítva méginkább látható.)

Az említett CP (Cold Process) hidegeljárásos szappankészítésen túl létezik egy mégegyszerűbb, hobbi jellegű szappankészítési módszer. Az úgynevezett Melt & Pour szappanalapok lényegében kész (leggyakrabban áttetsző) szappanmasszák, melyeket már csak olvasztani, valamint - tetszőleges színezés, illatosítás, stb. után - formába kell önteni, majd rövidebb szilárdulási idő után készen is van az így készített szappanunk.
Bár jómagam nyitott lennék egy hagyományosan főzött szappan elkészítésére, és szívesen elügyeskednék egy hideg eljárásos szappannal is, mérlegelve lehetőségeinket (elsősorban, hogy apróságaimat nem tudom addig kizárni a lakásból, a nátronlúg használata során pedig mérgező gázok keletkeznek), biztonsági és praktikus okokból szintén ezen megoldás mellett döntöttem, legalább egy kísérletezés erejéig. (A későbbiekben amint elérkezettnek látom az időt, biztosan sort kerítek majd egy CP szappan készítésére is!)

Saját szappanunk készítésének lépéseit az alábbi videóban foglaltuk össze.

img_7570_resize.JPG

img_7566_resize.JPG

img_7579_resize.JPG

img_7581_resize.JPG

img_7572_resize.JPG

img_7575_resize.JPG

img_7576_resize.JPG

img_7584_resize.JPG

img_7604_resize.JPG

img_7596_resize.JPG

Egy másik technikával készült, tömbszappanunk:

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.10.11. 15:18 Szólj hozzá!

Címkék: kreatív fotó videó csináld magad hagyomány lila szappan szappanöntés szappankészítés szappanfőzés DIY kr:DIY - Csináld magad! kr:Ünnepek Alkalmak - Advent-Karácsony Melt and Pour szappan

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4514293985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.