Szép meg jó ez a természetközeli lét, de ha az ember lánya egyszer igazán ráérez, akkor méginkább arra fog vágyni, hogy a puszta, érintetlen természet vegye őt körül...

Milyen hely is ez?
Amikor ideköltöztünk, a nagy fővárosból, ez a vidék maga volt a paradicsom. Jójó, persze most is az, de akkor az ismeretlennel társuló, izgalmakkal teli "szorongás" (elsősorban pozitív értelemben), a rokonok fejcsóválása és a (relatív nagyobbacska) távolság az ország központjától mégiscsak amolyan világvégivé tette a helyet. Ráadásul ez egy zsáktelepülés, egy aprócska, völgyben megbúvó falu, ahonnan télvíz idején még a kijutás is kétséges, fákkal, erdőkkel, "hegyekkel" (nevezzük Somogyi-dombságnak) övezett kis darabja a természetnek.
Igenám, csakhogy mi nagyjából mégiscsak a falu közepén helyezkedünk el. Na nem frekventált helyen: a "főúttól" félreeső kis mellékágban, ahol soha nem kell félni egy hirtelen bevágódó autótól ha kigurul a kapun a labda, és még csak szomszédokkal sem vagyunk túlzsúfolva, olyan nagyigazán nincsenek is, akiket minden nap láthatnánk kertészkedés közben: a bő 3 ezer négyzetméterünkön kényelmesen ellehetünk bármiféle zavaró külső tényező nélkül... Csakhogy: nincs erdőkapcsolatunk!

Hogy ez miért is érdekes? Az indító mondatra visszatérve, szép lassan csak eljutottam az irigykedő felismerésig, hogy milyen jó is lehet az, ha valahol a puszta közepén, tanyán, erdő lágy ölén, vagy külterületen lakva az ember kertjébe szabadon bejárkálnak a vadállatok. És annyira szívesen láttam volna szerény kertünkben egy őzet...

Város - falu - tanya? Hol van a helyünk...?
Kicsit továbbkalandozva azért érdekes, hogy vidékre kerülve az ember mennyi mindenen megy keresztül, és milyen lelki fejlődéseken esik át. Ideköltözésünket azért nem kevés kérdés, mondhatni bizonytalanság övezte - melyekről a kezdeteknél dióhéjban írtam is. Ezek idővel, az első komolyabb nehézségeknél átcsapnak amolyan "na ugye, tudtam én" jellegű ön(ellen)igazolásba, és bizony jól rá is lehet húzni, hogy rossz az egész, ez nem nekünk való, vissza az egészet! Mindezt megerősítendő, akkoriban olvastunk is néhány blogger "kollégáról", akik hasonló cipőben vidékre menekülésükről a városba menekültek vissza.
Aztán valahogy túlteszi magát ezeken a megpróbáltatásokon az ember (de sokkal inkább A Család), és elrendeződnek a mindennapok, ismét élvezni tudod az életet, majd a következő nehézségnél már rájössz, hogy nem feltétlenül a hellyel van a gond. Avagy ha közvetlenül mégis, akkor ezzel kell szeretni és tudni benne élni, mert bizony a másik hely (nevezzük városnak) tartogatta mogorva valóság semmivel sem vonzóbb számunkra.
Ideköltözésünkkor még valahogy a tanya lehetősége is felmerült. Elsősorban férjem szeretett volna nagy, önálló területet, távol a világ (és akár szomszédok) zajától, mindenétől. De hivatkozva ismét a fenti dilemmákra, a teljes elszeparáltságtól való aggodalmamra, ezt inkább leszavaztam. De mostanra jutottam vissza a gondolatig, hogy ha ismét költöznénk, már akár ez az opció is belekerülhetne a pakliba. Úgy érzem, bátrabb lettem. Már nem számítok másra, nem várom, hogy megoldja helyettünk a "civilizáció" a dolgainkat. Az van, amit magunknak megteremtünk. Meg hát ugye az őz... Azt  nagyon szívesen látnám a házunk előtt...!

És akkor ott állt ő, az őz, a reflektorfényben felénk villantva élénk színű kis bundás hátsóját, én pedig úgy örültem neki, mint gyermek a karácsonyfa alatt!

Férjem éppen akkor, este későn érkezett haza, és az autóval begurulva pont rálátott a megvilágításban, ahogy hátul a gyümölcsfák között egy őzike andalog. Hogy hogyan, milyen úton keveredhetett hozzánk pontosan, azt nem tudom, talán a még fent maradt gyümölcsök illata vonzotta ide, vagy csak eltévedt, ki tudja. Ahogy beszólt az Ember, rohantam ki megnézni, az efféle csodát mindig örömmel és gyermeki lelkesedéssel kezeljük (noha azért felénk nem ritkaság, ha állatot látni). Lefotózni az esti sötétben, illetve nagyobb távolságban (a hátsókertben, úgy tőlünk legalább 40-50 méterre lehetett) sajnos nem volt lehetőségem, de az élményt örömmel őrzöm! :)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.11.23. 15:35 2 komment

Címkék: természet falu őz

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5914389146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naneszórakozz 2018.11.26. 12:51:36

Én is szeretnék kiköltözni majd falura, a zöldbe, de csak ha nyugdíjas leszek. Jelenleg a városhoz köt a megélhetésem, azaz a munkahelyem.
Faluról sokkal hosszabb, nyűgösebb lenne bejárni. Nem szánom rá az életemből mindennap a + órákat.

lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2018.11.26. 20:13:30

@naneszórakozz: Ezt teljesen meg tudom érteni. (Eleinte mi is megküzdöttünk ezzel a tényezővel.)
Akkor sok sikert majd a továbbiakban az álmok megvalósításához! :)