img_4918_resize.JPG

Ahogy arról legutóbb már beszámoltam, nagyban tart nálunk a barackszezon, csak úgy ontják magukból gyümölcsfáink az érett sárgabarackot. Szedjük is, esszük is, de már igencsak benne vagyunk a közepében, ilyenkor pedig egyre több a lepotyogó és sérült gyümölcs, amiből leginkább lekvárt, vagy dzsemet lehet készíteni.

barackfa_resize.pngKajszibarack fáink egyike

img_4759_resize.JPGSárgabarackok betakarítása folyamatban...

img_4760_resize.JPG

A lekvárfőzéstől sokakat az tart vissza, hogy mindenkiben él még az a kép, amikor nagymama naphosszat a konyhában áll, és nagy előkészítő munkákat követően, hatalmas üstben, hosszasan főzögeti - a több 10 kiló gyümölcsből készülő - lekvárt. Erre ma már nem mindenkinek van ((többnyire senkinek sincs...)) lehetősége, de szerencsére napjainkban vannak olyan alternatívák, melyek egyszerűsítik és lerövidítik az eltevés módját és idejét. Sőt: egészen kis mennyiségű gyümölcsből is lehetséges lekvárt befőzni!

Erre szeretnék most mutatni egy, illetve két alternatívát. Az egyik egy - még számomra is újszerű - lehetőség: a befőzőcukorral (dzsemfix) történő lekvárkészítés, valamint egy teljesen hagyományos, nagymamáink-féle lekvár (melyet 2 éve már itt részletesebben leírtam), kizárólag cukorral, bármiféle tartósítószer vagy egyéb adalékanyag hozzáadása nélkül.

Az alábbi videóban részletesen bemutattam a készítés módját, de egyébként maga a teljes folyamat (különösen az első, befőzőcukros megoldásra) nem hosszabb, mint maga a videó. :)
/Videó-bemutató: szombat este fél 9-kor! A videó innentől lesz nyilvánosan is megtekinthető./

A videóban további érdekességekről, tapasztalatokról is mesélek a befőzés kapcsán...

Lekvár (vagy dzsem) készítése egyszerűen, befőzőcukorral (dzsemfix)

barackok_resize.pngA lekvárok elkészítéséhez a fákról lepotyogott gyümölcsöt használtuk fel

barackmosas_resize.pngA gyümölcsöket megmostuk, feleztük

magozott-barack_resize.pngA magok eltávolítása és az esetleges hibás részek kivágása után a tiszta gyümölcshúst kimértük. Esetünkben a befőző por (dzsemfix 3-az-1-ben) csomagolásán található útmutatót követve 1.250 g tiszta gyümölcsöt használtunk fel a befőzésre.

turmixolas_resize.pngA gyümölcsöt a kimért cukorral (350 g) és a tasak tartalmával feltettem egy kicsit főni (hogy picit összerottyanjon), majd ezután, a főzés legelején egy botmixerrel pépesítettem az egészet. /Dzsem készítése esetén a gyümölcsadag felét turmixolás helyett késsel érdemes aprítani./

turmixolt-barack_resize.pngA gyümölcsöket simára pépesítettem a mixerrel, és így folytattam a főzését

barackpep_resize.pngA lekváralapot időnként megkeverve megvártam, hogy felforrjon, ezután már csak 3 perc főzésidő következett.

A lefőzött lekvárpépet tiszta, csírátlanított üvegekbe töltöttem peremig, és (mivel korábban erős illatú, fűszeres szószt tartalmazó üvegekbe került) a fedele alá enyhén benedvesített celofán lapkát helyeztem.

Az üvegeket fejre állítottam 5 percre.

A hagyományos lekvár készítése szintén látható (a videó második felében), de erről részletesebben korábban már beszámoltam:
Befőzünk! Barackszezon - mi így tesszük el lekvárnak, ahogy nagyanyáink is

img_4918_resize.JPGBefőzőcukorral (piros kupakkal) és hagyományosan (zöld kupakkal) eltett lekvárok

Ami a két lekvárkészítés között szembetűnő: a befőzőporral eltett gyümölcs (piros kupakosok) egy árnyalattal élénkebb, világosabb színű maradt mint a hagyományos (zöld kupakkal), elsősorban a rövidebb befőzési idő, valamint a tasak citromsav-tartalma miatt.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.07.13. 13:00 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó fénykép recept sárgabarack barack lekvár befőzés dzsem kajszibarack botmixer celofán kajszi Dzsemfix

img_4750_resize.JPG

Mondják, hogy a sárgabarack 2 évente érik. Úgy tűnik, ezt a szabályt a miénk is pontosan ismeri és betartja: éppen 2 éve volt, hogy nagyobb mennyiségű kajszi "szakadt a nyakunkba" (egy vihar kapcsán indítva szó szerint).

Akkor kb. 100 kiló gyümölccsel kellett megbirkóznunk, most ismét beindultak a fák, előre láthatóan mégnagyobb terméshozammal.

Első körben a Bergeron barackfa kezdte potyogtatni első terméseit, de már nagyon szorosan követi őt a többi fa is. Előre láthatóan (legalább) másfél-két hétig tart az éréshullám, úgyhogy intenzív napok elé nézünk.

img_4732_resize.JPG

Termése nagyon ízletes, édes, nagy szemű, tapasztalataink szerint befőzésre és frissen fogyasztásra is kiváló. Éppen abban a fázisban van, hogy még ép, érett gyümölcsöket frissen is tudunk enni és kínálni (a fán még napokig várható a friss utánpótlás), de már puha édes, így lekvárnak is tökéletes.

img_4734_resize.JPGBaracktól roskadozó faágak

img_4746_resize.JPG

A hasznosítási és felhasználási tervek már szövődnek, igyekszünk minél többet megmenteni belőle...

img_4748_resize.JPG

Ugyanitt: KAJSZIBARACK ELADÓ! :D

img_4753_resize.JPGEgyik próbálkozásunk a többlet hasznosítására. ;)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.07.06. 14:25 1 komment

Címkék: fotó gyümölcs videó eladó sárgabarack barack kajszibarack gyümölcsfa barackfa kajszi gyümölcsszüret Bergeron

img_3885_resize.JPG

Korábban utaltam rá, hogy elfoglaltságaim (és segítség hiánya) miatt, a későbbi kudarc megelőzése végett idén nem lesz veteményesünk, ezért nem ültetünk semmit. Ehhez tartva magunkat igyekeztünk alakítani életünket, de persze a hiány csak nem hagyott nyugodni. És - bár a körülmények mitsem változtak - csak sikerült megtalálni a kompromisszumot.

uborka-palantak3_resize.pngPalánták: paprika, paradicsom, zeller és uborka

Május végén elhatároztuk, hogy idén készen vásárolt zöldségpalántákkal hozzuk be a lemaradást, a könnyű művelés végett pedig, magaságyáshoz hasonlóan (merthogy ez a prodzsekt még mindig várat magára...) amit csak lehetséges, balkonládába ültetünk, és csak a kifejezetten nagy helyigényű növények kerülnek közvetlenül szabadföldbe.

palantak_resize.pngKészen vásárolt palánták

palantak2_resize.pngPalántáink

paprika_resize.pngPaprika palánták: pritamin (paradicsom paprika) és almapaprika

paradicsom-palantak_resize.pngParadicsom palánták: kistermetű korai és későn érő, nagyobb termetű befőzéshez

zeller-palantak_resize.pngZeller palánták

uborka-palantak_resize.pngCsemege uborka palánták

A palánták másnap földbe is kerültek:

Erre a célra egy fa balkonládát és egy nagyméretű cserepet használtunk, a maradék növénykék pedig egy kisebb, rögtönözve megművelt földterületre kerültek kiültetésre.
/Az senkit ne zavarjon, hogy a fű éppen mellkasig ér, történetesen egyszerre adta meg magát az összes fűnyírónk és fűkaszánk, így a mindennapos fűnyírás 1-2 hétre kimaradt, mint azt a mellékelt ábra is illusztrálja.../

mutragya_resize.pngA balkonedény egy kis plusz növénytáplálékkal (műtrágyával) is gazdagítva lett.

kerek-balkonlada_resize.pngÜltetés után bőséges locsolás!

img_3885_resize.JPGZeller és korai (kis növekedésű) paradicsom

img_3720_resize.JPGVirágzó paradicsom

img_3886_resize.JPGA paprikák a fa balkonládába kerültek

img_3558_resize.JPGParadicsom palánták: pritamin és almapaprika

img_3882_resize.JPGA nagyobb terjedelmű és helyigényű növények (késői paradicsom és zeller) szabadföldi veteményesbe kerültek

img_3884_resize.JPG

Ráadásként, még Húsvét környékén elültettünk tálba, cserépbe kétféle retek magot. (Az eredeti koncepció az lett volna, hogy ezek végérvényesen edényben nevelkednek, de igényeikhez sajnos a föld túl sekélyesnek bizonyult, így bár szépen kihajtottak, tisztességesen növekedni nem tudtak.) A kis retek növények mostanra látható gumót növesztettek, és hogy ez valami értékelhető méretet is öltsön, az ültetéskor ezek is szabadföldbe kerültek. (Azóta a gyerekek már lelkesen szüretelik.)

img_1769_resize.JPG

img_3058_resize.JPGA frissen kikelt retek növendékek

img_3059_resize.JPGRetek palánták cserépben

img_3061_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.06.14. 08:27 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó nyár május búza ültetés paradicsom paprika uborka zeller retek veteményes palánta pritamin paradicsompaprika csemegeuborka balkonláda almapaprika Vlog balkonágyás szentelt búza Korai legjobb (retek) Francia reggeli (retek)

img_3281_resize.JPG

A szerelem még évekkel ezelőtt kezdődött, amikor a zalai Azáleás völgyben, valamint a kámi, avagy Jeli arborétumban sétálva nem tudtam betelni a hatalmas, vagy éppen apró virágfejek óriási, tömött, színpompás bokrétáival.

Az említett helyeket tavasz közepén érdemes felkeresni, részletesebben a Kiránduló Blogon, az alábbi bejegyzésekben mutattam be őket: "A Jeli Arborétum - Rhododendron virágzás idején (rengeteg fotóval)", "Azáleás völgy, Zalaegerszeg", "Kámi arborétum - rhododendron virágzás végén"!

Ezeket a lenyűgöző cserjéket szívem szerint azonnal haza is vittem volna a kertünkbe, de tartásuknak sajnos van egy igen erős kritériuma: (a számukra kedvező klíma mellett) kifejezetten a savas talajt kedvelik, ami pedig nálunk köztudottan erősen meszes. Emiatt aztán mindig tolódott a beszerzésük, de azért szerencsére vannak alternatívák így is a megfelelő tartásukra. Tavaly tavasszal pedig 5 cserép saját rhododendronnal lettem gazdagabb, melyeket azóta is igyekszek ápolni, óvni. :)

Szeretett virágaimat az alábbi kisfilmben kicsit közelebbről is bemutatom (lényegi rész: 2:25-től):

img_3302_resize.JPGÉppen nyíló rhododendronjaim

Aki pedig kedvet kapna otthoni, kerti tartásukhoz, elsősorban az alábbiakkal érdemes mindenképpen tisztában lenniük (a teljesség igénye nélkül, de az interneten természetesen további, hasznos információk is fellelhetőek róluk):

- A növény (pl. az áfonyához hasonlóan) savas talajt kedvel, ezért úgynevezett savanyú (vagy rhododendron) földbe szükséges ültetni, illetve szükség szerint azzal pótolni.

- A meszes, kemény vizet nem szereti, ezért lehetőség szerint csak lágy vízzel locsoljuk, melyre alternatívák lehetnek:

- Eső, ill. gyűjtött esővíz;
- Ioncserélt/desztillált víz (bármilyen okból keletkező, tiszta vízpárlat);
- Forralt víz;
- Szükség szerint enyhén savanyított, pl. pici ecettel kevert víz (ennek a behatárolatlan arányok miatt azért érzem némi veszélyét...).

- Meszes talaj esetén csak cserépben tartsuk!

- Fentiek miatt kertbe, szabadföldbe csak akkor ültethető, ha a helyi talaj savas kémhatású (ez általában tájegységenként jellemző, Nyugat-Magyarországon, Zala és Vas megyében, erdős-nyirkos környezetében pl. kitűnően érzi magát adott helyén, de nálunk már nem sok esélye lenne).

- Amennyiben a növény mérete, elhelyezése mégis kiültetést igényelne állandó helyre, de ezt normális esetben a talaj kémhatása nem tenné lehetővé, úgy az alábbi módon mégis megoldható:

- A virágot ültessük nagy, de mindenképpen perforált cserépbe, fa ládába, konténerbe! (A felesleges víz áteresztésének lehetősége fontos!)
- Ássunk a kertben a virágcserépnek (ládának) megfelelő méretű gödröt, és cseréppel együtt(!!) ebbe helyezzük el! Igény szerint a cserép pereme akár magasabban is lehet, mint a talajszint, de mélyebben ne legyen!
- Töltsük fel a cserepet (ládát) savanyú földdel! Amennyiben szárazság, meleg miatt locsolást is igényel, úgy szintén ügyeljünk a lágy vízre!
/Cserép nélkül történő kihelyezése ilyenkor csak rövid ideig jelenthet megfelelő közeget, a környező talaj mésztartalma idővel biztosan bemosódna az egyébként savanyú földdel feltöltött gödörbe./

img_3285_resize.JPG

img_3365_resize.JPG

img_3284_resize.JPG

Bimbósan:

img_2093_resize.JPG

img_2184_resize.JPG

img_2185_resize.JPG

img_2186_resize.JPG

Tavalyi fotók (ekkor kaptam őket), már virágzásuk vége felé:

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.05.25. 19:59 1 komment

Címkék: fotó videó virág virágok ültetés tanácsok azálea rhododendron balkonvirág havasszépe savas talaj

eger-yt.png

A minap ritka és apró látogatónk érkezett.

Másfél évesem lelkesen mutogatott kifelé a teraszra, ahol először észre sem vettem, mit kellene nézni (de már most nagy állatsuttogó a lányka, aki egy bodobáccsal is megbeszéli az élet dolgait, így aztán nem meglepő, ha kiszúrta ezt a fürge kis szőrgombócot). Egy kisegér szaladgált kíváncsian nézelődve, ami persze vidéken nem olyan nagy ritkaság (alapvetően pláne nem örömforrás), de nekünk, messziről jött fővárosiaknak, illetve a gyerekeknek igazi szenzáció volt! :)

Egy darabig még nézegettük, aztán eltűnt a szemünk elől - megjegyzem, tegnap nagyjából ugyanott még egy lelkesen ugráló békát kergettek a srácok. Még poénkodtunk is, hogy meg kellene fogni (ja, nem a vérszomjas kártevővadász szólt belőlünk, sokkal inkább a kedves kis háziállatot láttuk benne). Erre pár perccel később férjuram szólt be, hogy itt az egér, csapdába esett, ahogy valahogyan belepottyant az éppen előtte kiürített - és még kint hagyott - szemetesvödörbe!
Így aztán alaposan szemügyre vehettük, bár nagyon izgága volt az egér, próbált szabadulni az alkalmi kelepcéből, és akkorákat ugrott, hogy ha gyorsan nem takarjuk le, valószínűleg előbb-utóbb ki is szabadult volna belőle.

img_2079_resize.JPG

img_2080_resize.JPG

És hogy mi lett a kisegér sorsa...? Azt hiszem, még mindig rossz vidékiek vagyunk... Nagypéntek lévén nem fogyasztottuk el. (Pár utcával arrébb, szabad területen elengedtük.)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.04.19. 12:13 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó állat egér rágcsáló

img_1967_resize.JPG

Bevallom, néhány évre szükségem volt a rózsák metszésével járó lélektani fejlődésben, hogy elérjek annak szükségességéig és hasznosságáig - mint már korábban is szó esett róla. Magyarán: eleinte féltem hozzájuk nyúlni, sajnáltam levágni a kifejlődött ágakat. Ehhez hozzátartozik, hogy ültetésükkor még abban sem voltam biztos, hogy minden tő megmarad-e, így aztán különösen óvtam őket. Pedig a metszésük hasznos, sőt, szükséges is, és szemmel láthatóan meghálálják a virágok! Ilyenkor jellemzően rendbe is teszem a környéküket: egy kis gazolás, kapálás, gereblyézés segít kitisztítani és fellazítani körülöttük a talajt (ez többek között a csapadék bejutását is segíti a mély gyökérzethez), valamint ilyenkor szoktam egy kis tápot is adni nekik (van, hogy úgyn. "2 éves" granulált tápgolyókat kapnak). Ez a művelet általában az egyik legkorábbi kerti tevékenységeim egyike, március elején (most inkább végére esett), az első tavaszi napsugarak kíséretében, mert ilyenkor már az is látható, hogy hol fejlődnek a rügyek.

Metszésük
A metszésről szerencsére egyre több hasznos információ elérhető a neten profiktól, így csak vázlatosan említenék meg néhány főbb szempontot:
- Egyharmados szabály: nagyságrendileg az eredeti növényméret harmadára érdemes visszavágni. (Teahibrid rózsáim vannak - futórózsáknál, minirózsánál, magas tőre oltottnál ért.szerűen kicsit más a helyzet.) Ne féljünk, nem lehet elrontani, tulajdonképpen minél merészebben vágunk, annál erősebb hajtások fejlődhetnek a megmaradó tövön.
- Vastag ágon többet, vékonyabbon kevesebbet: a vastag, erősebb szárakon akár 6-8 szemet (hajtás-kezdeményt) is meghagyhatunk, a közepes ágakon 3-4, míg a vékonyabb ágacskákon elegendő 1-2 szemet meghagyni. (A nagyon vékony kis vesszőket viszont távolítsuk el!) Ezek nem kőbe vésett matematikai szabályok, egy idő után kialakul a szemmérték, így nem lesz szükség a számolgatásra. :)
- Elhalt ágak eltávolítása: az elhalt (kiszáradt, elfagyott, letört, stb.) ágakat érdemes tőből lemetszeni, szükség szerint fűrésszel levagdosni. Ugyanígy a nagyon vékonyka ágakat sem érdemes meghagyni (tapasztalat: ezek ugyan életképesek lesznek, de egy néhány mm vastagságú szárat teljesen lehúz, akár le is tör pár virágfej, így ezzel többet ártunk, mint használunk). Nagyon lényeges, hogy az oltás alatti(!!!), vadhajtásokat tőből eltávolítsuk, mert nem az alanyt, csak a rózsa nemes részét szeretnénk nevelgetni.
- Csinosra alakítsuk, ferdén vágjuk: a metszést mindig egy kifelé álló szemnél érdemes elvégezni, hiszen ez adja majd a szépen bokrosodó rózsánk fazonját. A vágást éles metszőollóval végezzük, a kiválasztott szem fölött kb. fél cm-rel, 45°-os dőlésszöggel - úgy, hogy a ferde vágás legfelső pontja a szem irányába (azaz, jellemzően "kifelé") nézzen!

A metszést, gondozást (kapálás, gazolás, tápozás, illetve nálam ilyenkor egy alapos locsolást is kapnak, szerencsésebb esetben gyakran ilyenkor fogok ki egy kiadós esőt is) látványos növekedéssel, később dús fejlődéssel, nagy virághozammal hálálják meg a rózsák.

Szintén a tavaszi karbantartás részét szokta képezni a levéltetvek eltávolítása is. Legalább egy átvizsgálás szükséges, és nem ritkán találunk is ilyenkor a leveleken. Konkrét szereket szándékosan nem nevezek meg, vannak akár "öko" megoldások is (állítólag a szappanos víz rápermetezése is hatékony ellenük), de saját tapasztalatom szerint egy kiadós, nagyobb esőzés szintén hatékonyan le tudja mosni a rózsákról a tetveket! Minden esetre érdemes őket figyelni.

A nyár folyamán, virágzáskor alakító metszést inkább csak szükséges esetben végzek (pl. széltől letört ág, kiszáradt tő vagy beteg hajtás esetén), ami viszont lényeges ilyenkor már: az elnyílt virágfejek folyamatos lemetszése! (Ez ugyanis a későbbiek során "gigantikus csipkebogyóvá" fejlődik, és bár esztétikailag is zavaró lehet, de elsősorban tápanyagot von el a rózsáktól.) Az elnyílt virágok eltávolítása folyamatos virágzásra készteti a növényt,  ami látványosan dúsabb és hosszabb virágzást eredményez!
Amennyiben nem tartós (granulált) tápot kapott a rózsa, úgy a virágzás folyamán azt is érdemes neki adagolni (vannak kifejezetten rózsáknak szánt tápoldatok), az adott szer töménységének és leírásának megfelelő hígításban és gyakorisággal! (A túltápozást ez esetben is kerüljük!)

Nemrég metszett rózsáim:

img_1962_resize.JPG

img_1963_resize.JPG

img_1964_resize.JPG

img_1967_resize.JPG

További pillanatképek a kertből:

img_1955_resize.JPGA kerek ágyás aktuális virágai

img_1956_resize.JPGTriumph tulipán

img_1957_resize.JPGÁrvácskák

img_1958_resize.JPGFürtös gyöngyike

img_1959_resize.JPGLila virágocskák (valamilyen phlox-féle lehet ez is...)

img_1968_resize.JPGVirágzó medvehagyma

img_1969_resize.JPGMedvehagyma virága

img_1946_resize.JPGAz áfonya is hamarosan dús virágzásnak indul

img_1949_resize.JPGIkravirág

img_1953_resize.JPGLeánykökörcsin

img_1954_resize.JPGSárga sziklai ternye

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.04.15. 13:49 Szólj hozzá!

Címkék: fotó virág sárga rózsaszín virágok tulipán rózsa medvehagyma áfonya metszés lila ikravirág virágágyás tearózsa leánykökörcsin fürtös gyöngyike teahibrid rózsa metszés kerek ágyás sziklai ternye

img_1122_resize.JPGNapszemcsis fickó gyűjtöget a lila krókuszon

A virágok nyílásával a méhecskék is megkezdték szorgos munkájukat. A nektár szívogatása mellett - az alábbi felvételen jól látható módon - a háziméhek (Apis mellifera) virágport is gyűjtenek.

Mostanában egyre több szó esik a méhek emberi fajra is kiható hasznos mivoltáról, illetve a létüket veszélyeztető tényezőkről. Hogy csak a legfontosabbakat említsük, a mézkészítés és virágok beporzása mellett a gyógyászat és kozmetikai ipar is felhasználja a méhpempőt, méhviaszt, mézet (stb.). Bár Magyarországon szerencsére világviszonylatban igen kedvező a helyzet, azért ne feledkezzünk meg ezekről a kis szorgos lényekről, és lehetőségeink szerint óvjuk, védjük őket - elsősorban a biztonságos (neonikotinoid hatóanyagoktól mentes) permetező szerek megfelelő módú és idejű, körültekintő használatával, másfelől a méhlegelőket, gyümölcsfákat, szép színes virágokat, esetleg méhitatót is örömmel veszik. És főképp, (emberi tudatlanságból) ne irtsuk őket!

img_1121_resize.JPGKrókuszon gyűjtögető háziméh (Apis mellifera)

img_1119_resize.JPGNapszemcsis fickó gyűjtöget

img_1118_resize.JPGMéhek a krókuszok virágkelyheiben

img_1126_resize.JPG

img_1115_resize.JPG

img_1114_resize.JPGKerek ágyás - ilyenkor méhek büféje

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.03.14. 15:11 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó állat méh nektár lila krókusz virágpor gyűjtögetés crocus háziméh mézelő méh Apis mellifera kerek ágyás

img_0979_resize.JPG

Ezek a krókuszok egy esős délelőttöt követően, éppen a mai napon: nőnapkor gondolták úgy, hogy kinyitják kecses virágkelyheiket.
Többségük lila és ciklámenszínű, fehér cirmos (a kerek ágyásban), de akad közöttük többféle sárga árnyalatú is.

img_0972_resize.JPG

img_0973_resize.JPG

img_0975_resize.JPG

 

img_0980_resize.JPG

img_0981_resize.JPG

img_0982_resize.JPGÉs egy kakukktojás. ;) A szintén most nyíló nárcisz

img_0984_resize.JPG

img_0985_resize.JPG

img_0988_resize.JPG

img_0991_resize.JPG

img_0994_resize.JPG

img_0996_resize.JPG

img_0997_resize.JPG

img_0999_resize.JPG

img_1001_resize.JPG

img_1011_resize.JPG

img_1014_resize.JPG

Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Olvasónknak!

 

Korábbi krókusznyílások, TIMELAPSE felvételeken:

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.03.08. 15:11 Szólj hozzá!

Címkék: fotó tavasz videó sárga virágok nőnap virágzás lila nárcisz krókusz crocus time-lapse kerek ágyás

süti beállítások módosítása