img_5172_resize.JPG

Mint már emlegettem, nagyon nem vagyok híve a túlgondolt, felesleges konyhai kütyüknek, így engem azért elég nehéz meggyőzni - különösen hely és feleslegesen költendő pénz - hiányában ezek létszükségességéről. A lassúprés után viszont sikeresen landolt háztartásunkban egy befőzőautomata is, amit úgy igazán először az idei eltevéseknél sikerült hasznosítani. (Még a lassúprés kapcsán fűzném hozzá, hogy idén már az is "nagyiparban" lett használatra fogva, és a paradicsom passzírozásánál egyértelműen láttam a különbséget a mindenfelé csöpögős, itt-ott végigfolyós, több tálba pepecselős passzírozás, és a kényelmesen gépbe pakolászós lé-, illetve pépnyerés között.)

img_5146_resize.JPGBefőző automata

img_5143_resize.JPGTetszőlegesen beállítható hőfok és időtartam

Összességében az automatával is igen elégedett vagyok, mert valóban megkönnyítette az eltevést, amit (három nyüzsi gyerek mellett) az idén "hagyományos" megoldásokkal nem is biztos, hogy bevállaltam volna. A mi gépünk egy olcsó kategóriás darab, így tapasztalataimat erről tudom megosztani - ami számunkra teljesen bevált, de el tudom képzelni, hogy nálam elhivatottabb, profi befőzőek ennél komolyabb géppel rendelkeznek. Igazából első hallásra (férjecske vetette fel pár évvel ezelőtt, hogy egy ilyen nálunk bizony jól szolgálna) még azt sem értettem, hogyan automatizálja egy gép az eltevést, így kellett egy kis idő, mire megértettem ennek hasznos oldalát.

Röviden az alábbiakban foglalom össze saját tapasztalatainkat:
- A befőző automata a befőzésnek a tartósítás oldalát oldja meg: lényegében a kívánt hőfokon tartja a beállított időn keresztül a bele helyezett üvegeket (befőttek, ivólevek, készételek, ...), ezzel sterilizálva és kiváltva a találomra történő hőkezelést, utólagos szárazdunsztolást. /Ez utóbbi szempont nálunk helyhiány és tárolási nehézségek miatt létkérdés - az elmúlt években többnyire sütőben tudtunk csírátlanítani, avagy "dunsztolni"./
- Ami számomra nagyon fontos: a megfelelő hőmérsékleten történő hőkezeléssel (jól záródó, tiszta, arra alkalmas üvegeket használva) teljesen kiváltja a tartósítószerek használatát, így továbbra is tartósítószer mentesen végezhetem a befőzést (ami pl. bébiétel elrakásánál létkérdés, de a többi családtagot sem táplálnám tartósító-szerekkel).
- Az így történő befőzésnek egy nagy trükkje, hogy lényegében hidegen lehet beletenni bármit: nem szükséges előtte felfőzni mondjuk a paradicsomlevet, vagy befőttekre kerülő felöntőlevet, így sokkal kevésbé főnek szét a bele kerülő gyümölcsök, zöldségek.
- A megfelelő hő és idő beállítási lehetősége miatt gyors, ezzel helyet takarít meg (átlagosan 1 órán belül lefut egy teljes program, a gépbe kb. 18 db normál méretű befőttes üveget tudok egyszerre beletenni), szemben az egész napos, takarók között történő dunsztolással. Ellenben maga a gép - ennek megfelelően - kissé terjedelmes. Nálunk így  lakáson kívül kapott helyet, és csak befőző szezonban kerül be.
- Maga a gép lényegégen egy nagy üst: ezt kell vízzel feltölteni és belehelyezni a lezárt befőttes, ivóleves üvegeket. Az ürítést egy csap könnyíti meg. A gép önmagában is használható, üvegek nélkül közvetlen feltöltésre (pl. gyümölcslével, de akár puncs, forralt bor is készíthető vele) - mi ezt a funkciót még soha nem próbáltuk... Az egyes zöldség-, gyümölcs- és ételfélék szükséges tartósítási idejének és hőmérsékletének kiválasztását egy mellékelt táblázat segíti.

Az alábbi videó végén a paradicsomlevek tartósítása már az említett géppel történik:

img_5192_resize.JPGAz első automatával eltett zöldségek, gyümölcsök: paradicsomlé, körtelé, szilva- és körte befőtt (mindezekről hamarosan részletesebben is...)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.08.16. 16:43 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó tartósítás befőzés eltevés háztartási gép konyhai eszköz tartósítószer nélkül befőző automata

img_5189_resize.JPG

img_4998_resize.JPG

Lassan abba a fázisba lépett a veteményes és gyümölcsös, hogy (a gazolás mellett...) már csak a termények betakarításáé a főszerep. Az elmúlt napjaink elsősorban ezzel teltek, igyekeztünk a frissen szedett zöldség- és gyümölcsfélékből minél többet azonnali felhasználással fogyasztani vagy megfőzni, a többletet pedig tartósítani, eltenni.

img_3975_resize.JPGParadicsom és hagyma azonnali felhasználásra

img_4205_resize.JPGLilahagyma került a pizzára

img_4217_resize.JPG...és persze a paradicsom is saját

img_4859_resize.JPGFrissen leszedett tál leveszöldség

img_4882_resize.JPGEz a különleges szál sárgarépa valamiért kívül-belül (citrom)sárga színű...

img_4886_resize.JPGSÁRGA répa (egyébként nem ültettünk idén ilyet, ezért kissé rejtélyes...)

img_3297_resize.JPGSaját zöldségekből főtt a húsleves...

A befőzést ezúttal is minden esetben tartósítószerek hozzáadása nélkül végezzük, elsősorban hőkezeléssel - ebben (végre!) jó szolgálatot tesz a tavaly nyár végén beszerzett befőző automata (merthogy ennek első példánya működésképtelen volt, így újat kellett belőle szereznünk, de mire az eljutott hozzánk, már végeztünk minden üveg elrakásával, így élesben még csak most próbálhattuk ki először).
Gyümölcseink közül most elsősorban az alma, körte és szilva érik. Ezeket és a paradicsomokat is befőztük, a gyümölcs- és zöldséglevek kinyeréséhez lassúprést használunk, amivel gazdaságosan nyerhető ki a puhahúsú termések pépes leve is. Amit nem fogyasztunk el frissel, szintén megy az automatába téli eltevésre (hozzáadott tartósítószer nélkül).

img_5107-jav_resize.JPGPasszírozás lassúpréssel

img_5136_resize.JPGBefőzés automatával

Tökök és cukkinik
Még utolsó fázisban - a javasolt ültetési időhöz képest jócskán megkésve - dugdostunk el néhány cukkini és spárgatök magot. Ezzel már úgy voltunk, ha csak egy is kikel, netán beérik, már nyert ügyünk van, de azért nagy reményeket nem fűztünk hozzá. Ehhez képest igazi örömteli meglepetést okozott, hogy gyönyörű cukkinik és tökök fejlődtek a nagy levelek alatt. A cserépbe ültetett magok sajnos nem maradtak meg, mert valami (csiga?) alaposan megrágta őket, de tekintve, hogy a szabadföldiek szépen kifejlődtek, ez már nem akkora veszteség.

img_3292_resize.JPGCserépbe dugdosott cukkini és tök palánták

img_3293_resize.JPGPatisszon (ami sajnos nem maradt meg)

img_5155_resize.JPGSzépen fejlődő tökfélék

img_4585_resize.JPGVirágzásban

img_5156_resize.JPGSpárgatök

img_5159_resize.JPGZöld-csíkos cukkini

img_4920_resize.JPGSárga cukkini

img_4921_resize.JPGCsíkos cukkini

img_4995_resize.JPGZsenge cukkini, paradicsom, lilahagyma: minimálisan fűszerezve, grillezve (recept: grillezett cukkinis szendvics)

img_5206_resize.JPG

img_5205_resize.JPG

Burgonya: felszedve
Az idén krumpliból Balatoni rózsát ültettünk, ami szintén felszedésre került. Válogatás után zsákba kerül...

img_4928_resize.JPGKrumpli: válogatás alatt

img_5210_resize.JPGBezsákolva

img_3914_resize.JPGNagyon finom petrezselymesen

img_3917_resize.JPGÉs pirítva is

Kerti pillanatképek:

img_5029_resize_1.JPGNapraforgó pajtás

img_5030_resize.JPGEzt a két szép napraforgót nagyfiam nevelte (maradék madáreleségből)

img_5029_resize.JPG

img_5030_resize_1.JPG

img_5032_resize.JPG

img_5033_resize.JPG

img_5085_resize.JPG

img_3851_resize.JPG

img_5160_resize.JPGVeteményeskert augusztusban: a frissen felszedett krumplisorok helye

img_5161_resize.JPGAugusztusi veteményes: bab, fokhagyma, petrezselyem...

A befőzésről és további részletekről hamarosan bővebben is jegyzetelek.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.08.14. 21:51 Szólj hozzá!

Címkék: körte szilva burgonya fotó videó gasztro virág krumpli cukkini tök befőzés napraforgó befőtt spárgatök Balatoni Rózsa befőző automata Balatoni rózsa burgonya

img_4826_resize.JPG

A kert egyik kétségtelen előnye nyáron mutatkozik meg: nincs is jobb, mint a kánikulában felállítani egy medencét, vagy kitenni egy kád/lavór vizet, amiben a kisebbek (és nagyobbak) önfeledten pancsolhatnak, hűsölhetnek.

Ez kisebb zökkenőkkel szinte minden éves program nálunk, valamit mindig újítunk, és valami rutint mindig áthozunk az előző évekről - vagy legalábbis felidézzük, hogy mi az, mit pont ne úgy csináljunk, mint tavaly...
Ez idén sem volt másképp: szerencsére a két éve gondosan megtisztogatott, megfoltozott és elcsomagolt medencét még mindig tudtuk használni, csak most direkt nem a teraszon állítottuk fel. (Ennek előnye, hogy most nem hullik tele 5 perc alatt a közvetlenül terasz mellett álló fűzfa leveleivel, eső esetén az előtetőről lecsorgó kátránylével, illetve esélye van felmelegedni a közvetlen napon. Hátránya, hogy nem sík területre hanem fűre kerül, így az elhelyezést gondos helyválasztással, majd tereprendezéssel kellett kezdenünk.)

Már az elhelyezés, felállítás és feltöltés is okozott némi kihívást (többek között: a távolabb eső területre a vizet is csak toldással tudtuk elvezetni), de szép sorban mindenre sikerült megoldást rögtönöznünk a gyerekekkel. :) Tudni kell, ha nagyfiammal összedugjuk a fejünket, abból többnyire valami hajmeresztő, abszurd, komikus, és/vagy egyedi produktum szokott kisülni. Hát most ismét magasabbra helyeztük a mércét egy egyszerű felfújt medencénél, merthogy szerettük volna, ha az a fürdővíz idejében fel is melegszik, így mielőbb használatba vehetik. (T.i., volt olyan év, hogy az árnyékban napok alatt sem melegedett a csapvíz olyan hőmérsékletűre, amibe már biztonsággal be mertem engedni a srácokat, így előbb szorult a víz cserére, mintsem használhatták volna.)

Ezért aztán kitaláltuk, hogy a kutunk szivattyúját alakítjuk át vízforgatóvá, és a napon szétteregetett slagok révén melegítjük át a vizet. Az ötlet annyira bevált, hogy fél nap után már közel langyos volt a víz, 1 nap elteltével pedig 31-32°C-ot mértünk benne. De hogy ne is menjen folyamatosan "üresben", és állandóan kapcsolgatnunk se kelljen, a konnektornál egy időzítő kapcsolóval toldottuk meg a rendszert (jelenleg reggeltől estig, óránként 15 percekre indul be).
És persze vízszűrőre is szükség volt, amihez a kialakított vízmelegítőnk adta magát. Ehhez egy régebbi döntött amfora virágcserepemet használtam fel: az alján lévő kifolyó lyukat (öntözővíz elcsorgásához) betapasztottam, a belsejébe egy műanyag kekszes doboz került, ebbe lett bevezetve a slag, illetve (maradék réz fűtéscsővel) némi vízszűrő rétegen (rongy, szivacs) át kivezetésre a víz, mely az amfóra száján át tud visszacsorogni a medencébe. /A csobogót egy kerti székre és némi tégla-emelvényre helyeztük, a bevezető slagot a szék karfájához fogattuk./

img_4820_resize.JPG

img_4829_resize.JPG

img_4836_resize.JPG

img_4814_resize.JPG

img_4817_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.31. 14:55 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó nyár kert napenergia medence napkollektor vízmelegítő szivattyú amfóra vízszűrő csobogó DIY kr:DIY - Csináld magad! alternatív energiák kr:Újrahasznosítás vízforgató időzítő kapcsoló

img_3838_resize.JPG

Úgy tűnik, szerencsénk lesz (vagy már azok is vagyunk). A minap találtuk ezt a gyönyörű négylevelű lóherét a kertünkben - ott virított arra várva, hogy megleljük.
Egyébként a hetekben nem az első négylevelű lóherénk - úgy tűnik, a keresgélésük kitűnő vakációs elfoglaltság. :)

img_3839_resize.JPG

img_3842_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.12. 18:48 Szólj hozzá!

Címkék: fotó szerencse nyár vakáció lóhere négylevelű lóhere préselés

20180710-zold-lombszocske2.jpg

Ma egy zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) látogatott meg minket. Szép nagy példány, tenyérnyi méretű. A feltekert (magaságyáshoz és dombágyáshoz várakozó...) vakondhálóban mászkált, mikor megláttuk, hogy bele van ragadva a fél csápja. Így hát kiszabadítottuk, utána pedig elrepült.

20180710-zold-lombszocske.jpg

20180710-zold-lombszocske3.jpg

20180710-zold-lombszocske4.jpg

20180710-zold-lombszocske5.jpg

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.10. 12:18 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó zöld rovar szöcske zöld lombszöcske

img_3456_resize.JPG

Kerti körkép: július elején

Már néhány zöldség hasznosításra került: felszedtük az első adag újkrumplit, fogyasztjuk az újhagymát, egy kis karalábét, zellerzöldet, petrezselymet, paradicsomot.

img_3414_resize.JPGBurgonyasövény :) - 2 sor Balatoni rózsa

img_3415_resize.JPGKrumpli sorok

img_3418_resize.JPG

img_3419_resize.JPGBurgonya (Balatoni rózsa) lila virágja

img_3426_resize.JPGAz első felszedés, újburgonya

img_3427_resize.JPGMegkezdett krumplisor

img_3456_resize.JPGVeteményesünk július elején

img_3457_resize.JPG

img_3458_resize.JPGBorsó, bab

img_3459_resize.JPGHagyma, paprika, karalábé, zeller, paradicsom...

img_3462_resize.JPGFelkarózott paradicsomok

img_3480_resize.JPGVeteményesünk

img_3482_resize.JPGPetrezselyem

img_3483_resize.JPGSárgarépa

img_3531_resize.JPGEgy cserép aloe vera (ajándékba kaptuk). :)

Mindeközben a leánderek is szépen kinyíltak.

img_3533_resize.JPG

img_3534_resize.JPG

img_3535_resize.JPGNemrég átültetett leandereim

img_3563_resize.JPG

img_3564_resize.JPGA szabadföldben kibújt cukkinik...

img_3565_resize.JPGPetrezselyemzöld

img_3566_resize.JPGHagyma, sárgarépa

img_3567_resize.JPGZöldpaprika...

img_3568_resize.JPG

img_3569_resize.JPGParadicsomok

img_3598_resize.JPGGyümölcsfáink

Idén barackunk nem nagyon lesz (kajszibarack egyáltalán nem), de azért terem néhány gyümölcsfánk.

img_3570_resize.JPGNaspolya

img_3572_resize.JPGNaspolya termése

img_3573_resize.JPGAlmából is bővelkedünk

img_3575_resize.JPGBőséges alma termés

img_3576_resize.JPGAlma

img_3577_resize.JPGRengeteg szilvánk lesz

img_3578_resize.JPGRinglószilva

img_3579_resize.JPGRoskadozó szilvafa

img_3581_resize.JPGSzintén szilva

img_3586_resize.JPGAlmafa

img_3589_resize.JPGAlmatermés

img_3590_resize.JPGKörténk is lesz nyár végére

img_3592_resize.JPGKörte

img_3593_resize.JPGKörtefa

img_3594_resize.JPG

img_3595_resize.JPG

img_3596_resize.JPG

img_3597_resize.JPGEsti veteményes

img_3601_resize.JPGVeteményes - gyümölcsös

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.06. 22:20 Szólj hozzá!

Címkék: burgonya fotó videó krumpli fénykép aloe vera július újkrumpli leander karó Balatoni Rózsa Balatoni rózsa burgonya