A kisebb szünet oka nem az, hogy ne lett volna miről írni, inkább ellenkezőleg: a teendők mellett idő nem volt rá. Igaz, a - már hetek óta tartó - rendszeres eső miatt a napi földtúrás most egy kicsit háttérbe szorult. Öröm az ürömben, hogy ezzel időt és energiát takarítottunk meg locsolás terén; viszont a görögdinnyék megsínylették a "monszunt", nem bírták a túlöntözést, sajnos kivétel nélkül kipusztultak. Nem úgy a gaz! :D
Jelenleg, ha az időjárás engedi, délutánonként fordítunk 1-2 kötetlen órát a kertünkre, illetve hétvégén (szintén esőtől függően) 1-2x fél napot.

P6025989_resize.JPGAktuális látkép fentről

Egynyári virágok
Tavasz elején rendszerint megszállott módjára állok neki a virágültetésnek. Általában több száz, többségében egynyári (zömében balkon) virágot ültetek ki palántáról. Az idén - jórészt az elhúzódó télies idő miatt - ez most háttérbe szorult, és kissé takarékra vettem a "felvirágoztatást". Azért egy kis tiroli muskátli, futó petúnia és lobélia így is került az ablakokba, illetve teraszra. Általában ezeket a virágokat preferálom, futó muskátlit és -petúniát minden évben ültetek valamilyen formában. Most még elég kis "tépettek", de pár hét múlva remélhetőleg megerősödnek, és (egy kis gondoskodás, sok locsolás és tápozás után) gyönyörű virágzuhatag válik belőlük.

P5195806_resize.JPGLilásrózsaszín tiroli muskátli (futómuskátli) került az ablakokba

P5195809_resize.JPGTiroli muskátli

P6026022_resize.JPGFutó petúniák: lila - ciklámen kombó

P6026024_resize.JPGFutó petúniák: (majdnem) fekete - cirmos (sárga/sötétlila) kombó

P6026021_resize.JPGLila és fehér lobéliák

Teendők és piciny eredmények a veteményes háza táján
Mostanra már a veteményesünk is kezd lassan úgy kinézni, ahogy egy veteményesnek ki kell néznie. :) Szépen kivehetők a sorok, lényegében minden kibújt (ami meg nem, az már nem is fog).

P6096093_resize.JPG

P6096063_resize.JPG

P6096097_resize.JPG

Végre egy kis szüretre is sor kerülhetett, ha csak jelképesen is. Minden maradék retket kiszedtünk, illetve egy kis újhagymát is csemegéztünk már. Néhány szem eprünk is termett (ami valójában szamóca), és a kövérebb borsókból is került egy-két marokkal a levesbe. Rendkívül finom, zsenge, édes, a srácaim nyersen is szívesen dézsmálják.

P6096096_resize.JPG

P6096099_resize.JPG

A fenti részen feltöltöttük a földet a krumplin. Erre azért van szükség, mert a növénynek minél nagyobb része van föld alatt, annál nagyobb terméshozamot produkál. Reméljük, így lesz! :)

P6096089_resize.JPG

Bodzaszörp
Egy kicsit belekóstoltunk az eltevés világába, és megpróbálkoztunk a bodzaszörp (egészen pontosan bodzavirág-szörp) készítésével. Bodza italt már az évek során készítettünk máskor is, de ez most kifejezetten szörp, a definíciójának megfelelő cukor-aránnyal. Ízre finom lett, illatra csodás, és bízunk benne, hogy tartós is marad (ha csak túl gyorsan el nem fogy), mivel tartósítószert külön nem tettünk bele (itt van jelentősége a megfelelő cukor/víz aránynak). Összesen 22 üveg lett belőle (15-16 liter).

P6026033_resize.JPG

Látványra sem utolsó, csak azt sajnálom, azt az isteni illatot nem tudom ide belinkelni...

P6026034_resize.JPG

És a végeredmény:

P6126103_resize.JPG

Gömbölyödő gyümölcsök
A gyümölcseink kezdenek határozottan gyümölcsszerű formát ölteni. Ma megettünk egy szem meggyet, pontosabban az utolsót, mivel valamilyen állat rájárt, és nem akartuk megvárni, hogy ennek is lába keljen. Finom volt, cseresznye jellegű aromával.

P6026003_resize.JPGAlmafa

P6096065_resize.JPGMeggy (itt még minden szem megvolt)

P6096071_resize.JPGKajszibarack

P6096082_resize.JPGŐszibarack

P6096076_resize.JPGNektarin

P6096080_resize.JPGKínai lapos barack

P6096084_resize.JPGGyümölcsfa-sor

P6096086_resize.JPGGyümölcsfa-sorok

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2013.06.12. 20:45 komment

Címkék: burgonya fotó szüret eső virág zöldborsó retek egynyári újhagyma bodzavirág futó szamóca bodzaszörp petúnia futómuskátli lobélia balkonvirág túlöntözés tiroli muskátli

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr65357524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása