A Balaton-meló
Nagyon régóta - gyakorlatilag több, mint fél éve - nem adtam hírt kertünk háza tájáról. Ennek elsődleges oka, hogy lényegében a teljes nyári szezont, tavasz végétől ősz első feléig (az éjszakák kivételével), otthonunkon kívül töltöttem. Igen, éppen a legaktívabb kerti szezonra esett ez az időszak. És hogy miért, annak is megvan a maga oka, melyet nem itt és most fejtenék ki részletesen, hosszú (és nem szép) történet... De azért "polgárpukkasztónak" beteszek néhány balatoni látképet, ugyanis abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ilyen csodás munkakörnyezetben tölthettem minden napomat.

Ide annyi lehet belőle érdekes, hogy mint Balaton-régió lakosa, nálunk a Balcsi elérhető közelsége adta a szezonális munka apropóját, amit igyekeztünk meglovagolni. Tulajdonképpen, bármilyen balatoni, helyi idegenforgalmi, illetve vendéglátási tevékenység lehetőségét már különböző formákban régóta érleltük magunkban, mert szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy kis hazánkban szinte minden terület rendelkezik valamilyen különleges adottsággal, amit akkor is érdemes lehet megragadni, ha az ember szakmája vagy előző munkája attól többé-kevésbé eltér. Ezt elsősorban arra a korábbi "Budapest-vízfejűségi" problémára reflektálnám, miszerint nagyon sokan a munkalehetőség hiánya, vagy pesti kötöttsége miatt nem merték vagy merik meglépni a vidékre költözést (ld. pl. itt). Érdekes helyzet ez, mert úgy gondolom, néha csak egy másfajta gondolkodásmód lehet a megoldás kulcsa (melyet jóllehet, korábban én sem vettem volna számba), s amit közel nem biztos, hogy mindenki meg mer lépni, illetve jó eséllyel, az ilyen fajta változás még a bevállalósabbaknak is a komfortzónáján kívülre esik. Talán leegyszerűsítve, úgy is mondhatnám: megvannak az előnyei és hátrányai egyaránt. A hangsúly inkább azon van, hogy ha a környéken valamilyen környezeti vagy regionális jellegű lehetőség adott, azt érdemes lehet kiaknázni. A saját esetünkről csak dióhéjban annyit, hogy sajnos - önhibánkon kívül - nincs már folytatása, mindössze két szezonra korlátozódott, de tegyük hozzá - különösen kisgyerekek mellett -, nem kifejezetten családbarát koncepció az egész napos, nyári szezonális munka. (Hogy mégis, hogy keveredtünk bele ebbe a helyzetbe, arról már egy kisregényt tudnék írni...)

Nyári kertünk: virágok és mások
Azért annyira nem tragikus a helyzet, a nyári kertezésből ugyanis csak én estem ki, így most viszont az Ember alakított ki egy kisebb veteményest. Tavasszal pedig kicsit virágosítottunk...

Az ablakokba ismét futómuskátlik kerültek. Igaz, eredetileg fehér, rózsaszín és lila árnyalatúnak írt, tálcás palántákat vásároltunk, amiket igyekeztem kellemes színkombinációkban gondosan összeültetni, de aztán virágzáskor valahogy mégiscsak kiderült, hogy felcserélhették a jelölést. Fehér például egyáltalán nem volt közöttük... De azért így is szépek.

Visszakerültek a leanderek. Előtörténete, hogy szegények, egy másfél évesre nyúlt "teleltetés" okán elköltöztek egy időre, és közel nem voltam benne biztos, hogy túlélték az akciót. Nálunk helyben ugyanis sajnos nincs lehetőség fagymentes, de nem túlfűtött helyiségben eltárolni őket, így ez a mentőakció bizonyult az egyetlen lehetséges megoldásnak, tavaly viszont nem kerültek vissza hozzánk. Hiába, no, macerás a nem fagyálló mediterrán növényzet, ha az ember lánya nem tud hol teleltetni. Viszont, örömmel konstatáltuk, hogy a virágok túlélték az akciót. Ugyan nem néztek ki jól, de egy alapos metszéssel igyekeztem eltávolítani a teljesen elszáradt ágakat (azaz, a növény majdnem teljes egészét). De mivelhogy néhány száraz hajtás végén is nőttek még zöld szárak, így azokat átmenetileg meghagytam, a nyári virágzás reményében. És lám, siker: a háromból két növény valóban hozott is virágokat! A virágzás után, ősz végén tervezek még egy átfogóbb metszést számukra...

Elkészült VÉGRE (így 14 év után) a lenti kerekeskutunk, amitől nagyon boldog vagyok. (Korábbi bejegyzésekben - például itt, a lenti kútról van szó - látható, hogy igen ramatyul nézett már ki.) Eredetileg csak egy biztonsági fedést kellett volna rá eszközölni, leginkább a gyerekek miatt (ami korábban technikai okokból hiúsult meg). Most tavasszal viszont ezt is megcsinálták a fiúk, sőt, hulladék fából és maradék anyagokból csodás tetőt is kreáltak neki, amit aztán lefestettünk, és a végeredmény olyan jól sikerült, hogy egy külön bejegyzést is terveztem neki szánni (csak nyár elején már erre sem maradt időm, így ez még várat magára). Így most csak pár fotó erejéig villantom meg. Ide került két láda "maradék" futómuskátli, de helyet adott más balkonnövényeknek, mint fekete petúnia,  vagy csüngő eper is. Szerintem igazi kis színfoltja lett a kertünknek.
A mellette látható barackfa szintén friss beszerzés!

Veteményeskert
Az idei veteményesünk összetételében talán kicsit eltért a korábbiaktól, de ezúttal - az időhiányra való tekintettel - leginkább kevésbé macerás növények kerültek bele, illetve olyanok, amiket biztosan el is fogyasztunk.

Paradicsom, paprikák, uborka, tökfélék (cukkinik, patisszon), kukorica és néhány tő fűszernövény alkották az idei kertet.

Savanyú uborka (friss fogyasztásra kovászos), valamint natúr lecsó került eltevésre, a befőző automatával.

A veteményes még őszre is tartogatott betakarítanivalót, mielőtt kiszedtük az utolsó növényi maradványokat is, és bekapáltuk a területet.

A kukorica idén - kivételesen - rendkívül ízletes, édes lett.

Ősszel a gyümölcsöket is - több ütemben - begyűjtöttük.

Őszi meglepetések: tölgyfa csemete és vércsementés
Itt vidéken tényleg nincs soha unalmas időszak. Munka, tennivaló mindig akad, de még ezen felül is adódik néha egy-egy kellemes meglepetés, különleges látnivaló, váratlan fordulat... Így volt ez ezúttal is, amikoris kiderült, hogy a kertünkben egy kis tölgyfa csemete, vagy inkább magonc cseperedett. Ezeket a "vad" fákat nem is olyan egyszerű szánt szándékkal elültetni és kihajtatni (majd életben tartani), így különösen megörültem ennek a meglepetésnek. Szeretem a tölgyeket. Úgyhogy azóta igyekszünk rá odafigyelni, nehogy véletlenül kitapossuk, vagy más módon letaroljuk, például valamilyen súlyosabb tárggyal (mondjuk egy kidőlő fűzfával?).
Van egyébként fenyőfa csemeténk is (egyre nagyobb cserépben), ami  növekedni ugyan nem nagyon, vagy legalábbis igen-igen lassan akar, de azért őt is őrizgetjük gondosan. Majd ha még valamivel nagyobbacska lesz, próbálok neki állandó, végleges helyet találni, ebben az "aprócska" kertben..

Szóval lett egy mentett vércse-védencünk is. Szerettem volna róla is írni (egyelőre még nem volt rá időm), de akit részletesebben érdekel, az alábbi videóban mesélek róla. Röviden a történte: a környékünkön sebesülten találtuk, majd befogtuk és elvittük a Sukorói Madárkórházba, ahol értő kezekbe adtuk.

A nagy favágás
Tényleg pörögnek az események a házunk táján, és ha  már az élet néha citromot ad, igyekszünk belőle limonádét csinálni. Történt ugyanis, hogy lett egy nem (vagy legalábbis nem így) tervezett "szabad" hetünk október végén (igen, a vírushelyzet...), amit, ha már így alakult, igyekeztünk minél hasznosabban eltölteni. Nagyon nem kellett keresgélni, mert dolog az akadt bőségesen, de ebbe igyekeztünk belesűríteni egy, pontosabban négy (összenőtt) fűzfa kivágását is a kertünk hátsó felében. Kár értük. Mikor ide költöztünk (14 és fél éve), még csak apró, leszúrt vesszők voltak. Nagyon szerettük őket, hatalmas árnyat adó fák voltak, alattuk homokozó, hinta, játszó rész, halogattuk is sokáig a dolgot... De már nem lehetett tovább, mert nagyon ki voltak száradva. Hogy mennyire, azzal csak akkor szembesültünk, amikor kivágást követően egyenesen el tudtuk tüzelni a darabjait. Finoman szólva is életveszélyesek voltak már, így csak idő kérdése volt, hogy ki- (rosszabb esetben valakire rá-) dőljenek. Egyébként gomba támadta meg őket, így haldoklásuknak már sajnos látható jelei is voltak.

Hatalmas munka volt. Megtermett, szép nagy fák voltak. És most túlzás nélkül mondhatom, hogy a kivágás folyamata túlnyomó többségében nagyfiam érdeme volt. Aki önszorgalmúlag (néha pár pajtása bevonásával) kezébe vette az irányítást, és önállóan megoldotta a feladatot. (Jómagam valószínűleg jelen pillanatban is még csak a fejvakarás részénél tartanék, hogy hol is kezdjek neki...) Úgyhogy hajrá, új nemzedék! :)
Az utánpótlását már tervezgetjük. Bár még jelenleg is van pár fűzfánk, meg babonások balhiedelmeket társítanak hozzá, és tény, hogy sok bosszúsággal is járnak, de azért nagyon megkedveltük őket. (Volt is már újabb kis csemeténk, ami végül kipusztult.)

Tűzifa program hulladékból - a fűzfa hagyatéka
A fűzfák kivágása hozta is magával a lehetőséget a tüzelő aprogatására, igaz, azon tényleg megdöbbentem, hogy úgy tűnik, a most kivágott fa többségében már egyből hasznosítható is a kandallóban (megfelelő aprítást követően, persze).
A fűzfa után, jellegéből adódóan, rengeteg vékony, kesze-kusza gally maradt, amit szintén, így vagy úgy, el kellett "tüntetni", legalábbis a kert hasznos, közlekedő részéről mindenképpen. Így előkerült a korábban vásárolt ágdaráló (erről korábban itt írtam bővebben), és szerencsére kiderült, hogy a száraz ágakat is sikeresen lehet vele aprítani.

Így aztán a nagy mennyiségű aprítékra való tekintettel, megpróbálkoztunk annak tüzelőként történő hasznosításával is, és jelentem: sikeres! A száraz faapríték (szinte) tökéletes tüzelő a kandallóban! Ez azért nagyszerű, mert aki már esetleg próbálkozott apró gallyacskák fűtési célú eltüzelésével, az szembesülhetett a problémával, hogy finoman szólva, nem túl szapora munka. (Nem lehet egyszerre olyan mennyiséget ebben a formában behordani belőle, amiből értékelhető mértékű és idejű tűz keletkezne. Ezzel viszont folyamatos kandallóajtó-nyitogatásra kényszerül, ami - a mi esetünkben, jórészt a kandallónk és fűtésrendszerünk konstrukciós problémái miatt - állandó befüstöléssel és egyéb kellemetlenségekkel jár. Próbáltam. Nem egyszer.) Úgyhogy ez most számunkra nagy vívmány, örülünk neki, és ezek a nagy fák bizony több napra, hétre elegendő aprított gallyat biztosítottak. Jelenleg is zömében ezzel fűtünk. Igaz, eredetileg szerettem volna egyenesen esővédett helyre, a teraszra raktározni, de aztán hamar beláttuk, hogy - még a folyamatos tüzelés mellett is - a nagy mennyiség miatt ez nem fog menni. Így most a többletnek a máig bizonytalan kimenetelű és tisztázatlan célú "magaságyás", pontosabban a dombágyás (kerete) ad otthont. A hét eleji eső előtt gondosan letakargatva...

Egyébként mostanra sikerült végeznünk a munkák zömével. A tűzifa nagy részét a teraszra hordtuk (ezen tevékenységünket egy ájtatos manó is figyelte), az ágdarálással (bő egy hét után...) végeztem.

Az ágaprítékkal való tüzelés kapcsán egy dologra érdemes azonban odafigyelni. Lehet elég apró, tehát tömött szerkezetű is ez a "dara", ami könnyen elzárhatja a levegő útját - átmenetileg -, jelen esetben a frissen begyújtott kandallóban. Így ha csak nem kifejezetten ilyen jellegű kazánba kerül, érdemes erre odafigyelni. Nem véletlen a fotók között a vastagon gomolygó, tömör fehér füst, mely nem új pápa választását jelzi. Ugyan ez csak nagyon rövid ideig áll fent, de pillanatokkal azelőtt készült a fotó, hogy a hirtelen belobbanó láng "berobbantotta" (belökte) a kandalló ajtaját, jóadag füstöt és másféle jóságot küldve a lakásba. A kémény, tetőszerkezet állapotára is veszélyes lehet... Úgyhogy csak óvatosan, kellő körültekintéssel!