Nagyon régen (konkrétan: tavaly ősszel) jelentkeztem be utoljára kertünk háza tájáról. Csak a szokásos: időhiány... Pedig idén még egy kis veteményest is sikerült összehozni, igaz, ez most oroszlánrészében emberem keze munkáját dicséri. És szó mi szó, azért meg is lett az eredménye.

Amikor év elején eldugdossuk az első palántamagokat, elkezdjük összeállítani az adott évi ültetnivalókat, mindig van bennünk egy félsz, vajon főszezonban mire marad mindezekből időnk (t.i. valahogy mindkettőnk munkatevékenységében rendszerint a nyári a leginkább leterhelt, túlórázós időszak), és ilyen módon, mennyire fog mindez megtérülni, mennyit sikerül belőle hasznosítanunk. De arra akkor még nem voltunk felkészülve, hogy nyár derekára már ennyire kiemelt jelentősége lesz az - akár saját termesztésű, akár más módon beszerzett - zöldségnek, gyümölcsnek, élelmiszer alapanyagnak...

Egy gyors körséta ma délelőtt az esőben:

Szóval, politikától és bármilyen szélsőséges állásponttól függetlenül, szerintem nyugodtan kimondhatjuk: a megtermelt élelmiszer jelenleg KINCS. Így lett hirtelen a "hobbikertecskénkből" konyhai stratégiai ellátóközpont. ;) És szó ami szó: jelenleg valóban innen kerül az asztalra az ételeink alapanyagának zöme. Így mindig az éppen érő zöldségféléket, gyümölcsöket igyekszünk elsősorban hasznosítani.

Felkarózott paradicsom lugas (bambusz tám-oszlopokon).

Gyümölcsfáink látképe a veteményes mellől

A fenti felállásban úgy érzem, egy korábbi állásfoglalásomat is felül kell bírálnom. Aholis a fő kérdés az volt, valójában megéri-e kertet művelni (teljes terjedelmében ITT olvashatjátok el). Erre akkor rengeteg reakció érkezett (amik részben a linkelt cikk alatti hozzászólások között olvashatók), és tömören összefoglalva, akkor arra sikerült jutnom, hogy anyagi értelemben többnyire nem, vagy csak bizonyos esetekben - összevetve pl. a bolti árakon beszerezhető zöldségfélékkel, gyümölcsökkel. Most viszont erősen érzem, eljött az a holtpont, amikor egy bőven termő, családi kiskert is lefedezheti saját költségeit, a termények értékét piaci árakon számszerűsítve. (Mondom mindezt úgy, hogy - részben a helyi sajátosságaink, adottságaink okán - a gyümölcsfák gondozására, karbantartására, veteményes óvására többször is mélyen a zsebünkbe kellett nyúlnunk.)

A kertünkről egy héttel korábbi, átfogóbb, kánikulai idegenvezetést pedig itt nézhettek meg:

A pillanatnyilag érő gyümölcsfáink és a veteményesünk (valamint a feltámadt leandereim):

Nashi körte:

Ringló szilva:

Nektarin:

Lapos nektarin:

Nagyon haragudtam akkor Nagypapára. Bár ez a méreg nem kifejezetten ellene irányult, inkább a keletkezett helyzetre, amiben azért ő is bőségesen ludas volt.
Az öreg ideje nagy részét a kertben töltötte, a már akkor is roskatag padnál, melyet még ő ácsolt össze, valami hulladék fából. Egy egyszerű, akkor már korhadozó deszkákból és lécekből álló pad, s vele asztal, melyek a kert szerves részét képezték. Ez olyan evidens volt, hogy ott áll, mint az, hogy levegőt veszünk. Legalábbis akkor, a múlt ezred utolsó évtizedeiben, kislányként, még mindkettőt magától értetődőnek és örökkévalónak gondoltam...
A kis udvart szinte telibe árnyékolta a hatalmas vadgesztenye fa, mely alatt tavasszal és nyaranta felüdítő volt a friss, nyirkos, ugyanakkor langyos zalai levegőt beszívni. A magas lombkorona ágait ékesítő számtalan levél között finoman, inkább csak mozaikosan tetszett át a szűrt napfény, egy hatalmas, tompa zöldes fényt árasztó védőbúraként a fejünk fölé tornyosulva. Igazán nem meglepő, hogy Nagypapa szabadideje javarészét alkalomszerű felvigyázásunk mellett az árnyas padon üldögélve, de mindenképpen rejtvényfejtéssel töltötte. Szerette a hagyományosat, de kedvence a skandi volt. Azt mondta, azokban könnyebb megtalálni a meghatározást - és valóban (majd valamivel később engem is megtanított fejtegetni).
Szóval így telt a nap Húsvét reggel is. Csakhogy, én már akkor is racionális gondolkodású kishölgy voltam. Odáig rendben van, hogy az ajándékokat, csokitojást a húsvéti nyuszi hozza. De mégis mekkora, amelyik elbír ennyi mindent egyszerre?! És azt is, hogyan? Vajon két lábon állva, szökdécselve, a mellső lábaiban tartva? És egyszerre ketten is jönnek? Mai szemmel nézve, egészen szürreális elképzeléseim voltak a húsvéti nyuszit illetően, de minden erőmmel próbáltam logikusan kikövetkeztetni, hogyan oldhatja meg a mutatványt, mert sajnos, kifigyelni valahogy sosem sikerült. Egyszerűen rosszul jött ki a lépés évről évre. Mire nagyon tervezgethettem vagy leskelődhettem volna, már csak azzal szembesültem, hogy ott járt. Ami persze hatalmas örömmel töltött el, de azért mégiscsak jobb lett volna pontosan megnézni, a gyakorlatban hogy is történik mindez. Tényleg nem tudtam másra gondolni, minthogy két lábon ugrálva, segítő társával jön el hozzánk. De hogy előtte ki adja mancsába a kis játékokat és édességeket... azt már elképzelni sem tudtam.
Na, de most! Ha törik, ha szakad - gondoltam -, megnézem! Amihez nem is kellett mást tennem, egész’ egyszerűen csak figyeltem a kertet az ablakból. Kézenfekvő. Úgyhogy vártam. És vártam. Részemről eltökélten, de a felnőttek folyton valami más foglalatosságra próbáltak rávenni, valahogy nem akarták megérteni, hogy szeretném meglesni a nyuszit. Aki még mindig váratott magára. Úgyhogy vártunk tovább.
Végül nagybátyám dobta be a mentő ötletet, hogy amíg várakozunk, addig elmehetnénk sétálni egyet a rétre. Nagyon szerettem arra tekeregni, a szomorúfűzek rejtette Zala árterületén elterülő zöld mezőkön, eső után gyakran mentünk oda gombászni Nagypapával, hogy aztán hazaérve, többnyire csiperkéből, vagy a rendkívül finom de apró, keskeny tönkű kis szekfűgombából Nagymama isteni pörköltet főzzön a sparhelten. De ezúttal nem rajongtam az ötletért. Mi van, ha éppen akkor jön a nyúl? Már nem is emlékszem, hogy sikerült végül rávenniük a sétára, de voltak aggályaim. Minden esetre, Nagypapának - aki érdekes módon aznap inkább otthon maradt - meghagytam, hogy figyeljen!
Szóval elmentünk arra a sétára. És mit tesz Isten?! Mire visszaértünk, már ott virítottak a kert egyik bokrának tövében a színes sztaniolba csomagolt csokitojások, cukordrazsék, nyuszis színezők meg kerti homokozószett! És ha ez a malőr nem lett volna még elég, Nagypapa ugyanúgy a kerti asztalnál görnyedt, golyóstollal a kezében bogarászva a magazin hasábjai között.
Persze, hogy első utam hozzá vezetett. Kérdeztem, mi volt, mit látott, hányan voltak, milyen színűek, hogyan hozták?? Legnagyobb döbbenetemre értetlen fejjel hajolt ki az újságjából, ugyanis még csak ekkor értesült róla, hogy időközben itt járt a nyuszi! Még hosszasan faggattam és szegeztem neki különböző lényegretörő kérdéseket, amire csak annyit tudott válaszolni, hogy ő csak itt ült, fejtette a rejtvényét, és nem látott semmit.
Hát ismét lemaradtam róla! Döbbenet. A húsvéti nyuszit ezt követően sem sikerült meglesnem... Azóta pedig gondosan ügyelek rá, hogy a saját gyermekeimnek se sikerüljön...

Előzmény
Elég régóta nem jelentkeztem kertünk háza tájáról, konkrétan a nyár teljes egésze kimaradt beszámolóimból. Ennek egyik oka, hogy az idén tényleg nem lett semmilyen veteményesünk (na jó, icipici paprika és paradicsom palánták, de azok is csak balkonládában, hozott anyagból). Ez most kivételesen egy tudatosan előre tervezett döntés volt, mely teljes nyári elfoglaltságom (házon kívüli munka) okán alakult így, noha nehéz szívvel, de sajnos előre láttuk, hogy nem fog beleférni semmilyen kerti tevékenykedés az időmbe (ez így is lett, tekintve, hogy minden nap éjfél körül értem haza - így aztán az írás lehetősége is kiesett). És ezt a témát (saját háztájin kívüli munkavégzés vidéken...) akár bele is foglalhatnám egy sokat vitatott, vagy legalábbis sokak érdeklődését újra és újra felkeltő kérdéskörbe, ami azt taglalja, hogy ki hogyan él vidéken, mennyire lehet megélni a saját termelésből, vagy van-e külső munka-lehetőség, avagy saját vállalkozásban érdemes-e inkább gondolkodni. Még ennek ideje is eljöhet, de ezt nem itt és nem most szeretném kivesézni, mert úgy hiszem, elég nagy terjedelmet jelentene önmagában is a témakör. (De egyszer még sor kerülhet rá...) Dióhéjban hát annyit, hogy úgy hiszem, ez is életünk egyik komoly fejezetét jelentette. A jövőben pedig ismét többet lehetek itthon, így biztos várhatók megint kerti pillanatképek, sztorik. :)

Lepkerajok a fűzfán
Ami pedig a képes-videós beszámoló apropója, hogy szeptember végén temérdek, egyébként azonos fajta lepkére lettünk figyelmesek kertünk legnagyobb fűzfái körül. Egyetlen fotóba vagy videóba egyszerre nehéz lenne belesűríteni őket, de legalább száz egyed látogatott meg minket, és szemmel láthatóan élvezték az őszi meleg napsütést. Úgy tűnik, a betegeskedő fa törzséről táplálkoztak (elképzelhető, hogy esetleg ez vonzotta be őket?), de legalábbis mindenképpen egy helyre tömörültek, a kert távolabbi részeiben nem találkoztunk velünk (ekkora koncentrációban). Kecsesek, szépek és szemet gyönyörködtetőek voltak ezek a kis vénasszony-nyarai látogatók. :)

(Ha csak egy videóba néznétek bele, akkor inkább a másodikat javaslom.)

Napozó pillék a fűzfa törzsén

Korábbi (ideköltözésünk okait taglaló) bejegyzésekben már pedzegettem, hogy döntésünket nagyban elősegítette a Balaton közelsége is. Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Tenger mindenkiben kellemes érzéseket idéz, így egy Balaton-régióban elhelyezkedő ház egy fajta euforikus örömöt okoz, de itt élni azért ennél nyilván kicsit több. A dolog árnyoldalán túl (melyet itt most nem is részleteznék, korábban hosszasan meséltem róla), olyan előnyökkel is jár, hogy az ember lánya (és annak családja) különböző időszakokban, akár szezonon kívül is megfigyelheti a Balatont és annak környékét, élővilágát. Úgy gondolom, az efféle csodákra érdemes nyitottnak lenni, mert számos szépséggel és a természet nyugalmával örvendezteti meg az arra kíváncsi megfigyelőket.

A Balatoni természet (is) szezonon kívül vagy kevésbé populáris időszakokban (pl. rossz időben) jobban kitárulkozik, nagyobb eséllyel figyelhetjük meg a nádasból, rejtekhelyükről előmerészkedő állatcsaládokat...

Néhány pillanatkép a (vírushelyzet és változékony időjárás miatt talán még valamelyest visszafogottabb), szezon előtti Balaton környékéről:

Szeretjük a kelt tésztás finomságokat, de azért elég nehezen állok neki. Nálam általában két felállás van: vagy nincs időm, energiám kidagasztani a tésztát (és így nyakig ragadni benne, ugyanis olyankor harcképtelenné válok egy időre, mikor pl. a legkisebbet kellene valamilyen extrém tevékenysége közben meggátolni...), vagy pedig mostésazonnal jelleggel kellene valahonnan előrántani bármi kenyérfélét, mert az éppen teljesen elfogyott, és itt felénk elég körülményes napközben vagy hétvégén ilyesmihez hozzájutni (lásd: vidéki élet).
A szóban forgó két recept viszont éppen ezekre az eshetőségekre nyújthat gyors és/vagy egyszerű megoldást, úgyhogy aki esetleg hasonló cipőben jár, az használja egészséggel!

Napjainkban rendkívüli időket élünk, sokunk élete kissé felfordult, így egészen bizonyosan nem szokványos Húsvét elé nézünk. Ezért ezeket a recepteket melegen ajánlom azoknak is, akik jelenleg hátráltatva vannak a mindennapos kenyérféle beszerzésében, vagy esetleg nincs sok rutinjuk és bátorságuk (mint pl. nekem) a kelttészták sütésében. ;)

Dagasztás nélküli kenyér (DNK)
A dagasztás nélküli kenyérről korábban már részletesebben írtam, illetve képes beszámolót mutattam a készítéséről, ezért mindezt megtaláljátok az alábbi két linken:
DNK, avagy a Dagasztás Nélküli Kenyér receptje
Kenyérsütés (dagasztás nélkül)
Így most csak tömören foglalnám össze a lényegét: a felsorolt alap összetevőket mérés után egy tálba téve egyszerűen csak összekeverjük (pl. fakanállal). Nem kell kidolgozni, gyúrni! A masszánkat éjszakára pihenni hagyjuk, majd másnap (kicsit formázva, lisztezett konyharuhában pihentetve) előforrósított sütőben és forró(!!) sütőtálban (pl. jénai) megsütjük (fedővel kb. 50 perc, majd még nyitva ropogósra). Rácson kihűtjük, ezt követően szeletelhető, fogyasztható.
Szóval ezzel a dagasztás, gyúrogatás teljes folyamata kikerülhető.

Dagasztás nélküli kenyér

Sütőben előforrósított (250°C) üvegtál

Konyharuhában pihen a kenyértészta...

Frissensült házi fenyérke tojáskrémmel (saját mecseki medvehagymával)

Kelesztés nélküli kifli
Ez a recept pedig azonnali megoldásnak tökéletes, kis rutinnal akár fél óra alatt, este is gyorsan elkészíthető, megsüthető.
A recept eredete alapvetően egy közösségi csoport bejegyzése volt, melyet még kicsit tovább finomítgattam, próbálgattam, így az itt leírt módon szoktam elkészíteni.

Összetevők:
35 dkg finomliszt
1 púpozott (vagy másfél) kiskanál só
2,5 dl (langyos) tej + 1 kiskanál cukor
2,5 dkg friss élesztő, vagy annak megfelelő szárított élesztő
2,5 dkg vaj, olvasztva

Elkészítése:
Az élesztőt a langyos tejjel és cukorral felfuttatom, majd a többi hozzávalót belekeverem és összegyúrom, kidolgozom.

Élesztő, tej, cukor

A tésztából gombócot formázok, majd nagy méretű körré (amekkora csak elfér a deszkán) nyújtom.

A kört (csillag alakban) 8 felé vágom.

Az így kapott háromszögeket kicsit tovább nyújtom, illetve a széles résznél kezdve feltekerem, úgy, hogy még közben is nyújtom.

Néha (pl. míg pakolgatunk, előkészülünk) egy pár perces pihentetés, kelesztés külön jót tesz neki.

A kifliket sütőpapíros tepsire tesszük, majd tetejüket alaposan megkenjük tejjel.

Betesszük a sütőbe (én hidegbe szoktam, addig is tud egy kicsit kelni), majd kb. 180°C-on (figyelni kell, ne legyen túl forró, hogy meg ne égjen, de a közepe is át tudjon sülni), nagyjából 20-25 percig sütöm.
A tepsi alá be szoktam lenni egy tál vizet, hogy puhább maradjon a gőzben.

Ha kész, kihűlve azonnal fogyasztható is!

Jó étvágyat kívánunk hozzá! :)

Minden kedves Olvasómnak ez úton is Áldott, Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok!
Vigyázzatok Magatokra!

Nyuszis-tojásos szendvicsek frissen sült kenyérből

Pánik helyett önellátás
Most, hogy általánossá vált a pánikhangulat (vagy legalábbis vannak, akik generálják, vannak, akik pedig lelkesen felülnek erre a vonatra), egyre nagyobb figyelem terelődik az önellátásra. Ha mást nem, legalább a saját részre bespájzolt tartós alapélelmiszerekből történő változatos ételkészítésre. /Megjegyzem, a kialakuló felhajtás ezen formáját erős túlzásnak érzem, de legalább annyi előnye van, hogy sokan átgondolják azt a bizonyos "mi lenne, ha..." lehetőséget, valamilyen szinten - legalább elvi szinten - kilépve ezzel a túlurbanizált kényelemből, melyben magától értetődően a multihálózatok révén bármikor, bárhol, bármi az ölünkbe pottyanhat.../

Nem csak gyümölcs: készétel is eltehető
Szóval önellátás. No bevallom, ezzel mi még meglehetősen gyerekcipőben járunk, de azért ha a kert ad valamilyen bőséges lehetőséget (többnyire a gyümölcsfák által), azt természetesen igyekszünk többféleképpen, lehetőleg minél természetesebb módon tartósítani, eltenni a "rossz időkre". Persze a nálunk rutinosabb gazdálkodók ezt már jóval gyakorlottabban és széleskörűbben teszik: nem csak szezonális gyümölcsök befőzésével, de akár komplett készételek eltevésével is.
A befőző automata már eddig is jó szolgálatot tett, de korábban csak gyümölcsféléket tartósítottunk benne. Most viszont úgy alakult, hogy egy nagyobb adagra sikerült bolognai mártás egy részét tettük el vele.
Valószínűleg erre mindenkinek van egy jól bevált, kedvenc receptje, ezért ezt most ki sem részletezem (na jó, az az igazság, ezt most férjecske újította, ezért nem tudom, hogy mi volt a pontos receptúra, de azt láttam, hogy sárgarépa és cukkini is került bele a paradicsom és darálthús mellett :D ). Persze elegánsabb lett volna mindezt saját kerti zöldségféléből (netán saját nevelésű húsból) előállítani, de jelen pillanatban, így szezonon kívül nem rendelkezünk ilyesmivel.

Bolognai szósz: a többletet kiüvegeztük

Természetesen itt is a befőzés megszokott szabályai érvényesek: tisztára mosott üvegbe, sérülésmentes (vagy új) lapkával, csírátlanított eszközökkel és tárolókba! A mártás forrón került a tiszta üvegekbe, azonnali lezárás után mentek az automatába.

A vízzel telt (de legalábbis üvegeket teljesen ellepő) automatába kerülnek a lezárt üvegek.

Bolognai mártás az automatában

Az automatába 180 percre, 100 fokra került a tésztaszósz. (A befőzési idő és hőmérséklet összetevőktől függően változó lehet, a gép leírásában is mellékelt /vagy neten elérhető/ táblázatok támpontot jelentenek!/

Spagettire téve, parmezánnal megszórva kiváló egytálétel

Befőzött bolognai szósz és kitálalva, tésztával.

Kész bolognai mártás: felbontás után egy gyors melegítéssel azonnal fogyasztható!

Bolognai spagetti

Befőzéssel tartósított tésztaszószok, kihűlőfélben a dunsztban. Az így eltett készétel hűtést vagy speciális tárolást már nem igényel (felbontásig), a kamra polcán hosszú ideig eláll.

Nem maradtak hálátlanok az utolsó pillanatban megmentett krókusztömeg túlélő példányai. :)

A (még két évvel ezelőtti) "virágmentésből" származó sárga krókuszok már kidugták fejüket a kert különböző pontjain. Merthogy végülis a maradéknak tényleg ez lett a sorsa: random területeken (viszonylag védettebb helyeken, mint pl. fal mellett, fa tövében) kerültek eldugdosásra. Az akkori nagy mennyiségből - most még - csak néhány bújt ki a földből, viszont a sárgák az elsők, a többi szín (vajszínű, majd fehér és lila árnyalatok) pedig csak valamivel később követik őket.

Úgyhogy jelenleg - a tarka felhozatal ellenére - még csak a sárga krókuszokban gyönyörködhetünk. Azok viszont több színváltozatban (cirmos sárga, halvány citromsárga) is képviseltetik magukat. Az eltérő színűek általában különböző méretű virágkelyheket is növesztenek.

Pár "élő"szóban az aktuális kerti körképről:

Apró, világossárga krókuszok a fű között

Cirmos és egyszínű sárga krókusz

Még bimbós, sárga krókusz

Az - egyébként eddig igen enyhe - tél leköszönőben, ezt jelzik a lassan elnyíló hóvirágok is.

Hóvirágok a kerek ágyásban

Noha van, amelyik még csak épp most készül kinyílni - bimbós hóvirág

Hóvirág bimbó

A fal mellett, védett helyen már készülődik a többi hagymás virág is.

Törpe íriszek lesznek

A nárciszok is bimbósak már

Hogy is van akkor ezzel a fenyővel... Ha már a csapból is ez a téma folyik.
/Fotón: saját ezüstfenyőm./

Ünnepi demagógok
Lassan már hozzászokik az ember szeme, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével megszaporodnak a különféle, igazi fenyőt vagy műfenyőt éltető, illetve elítélő, de mindenképpen hangulatkeltő cikkek, közösségi okosságok, pillanatképnyi szösszenetek. Nem is lenne ezzel baj, amikor szubjektív szemszögből is kicsit gondolkodásra bírják az olvasókat, de az már hatványozottan az, hogy erőteljesen - ilyenkor, az ünnepek előtt és a tél beálltával amúgy is érzékeny - érzelmekre igyekeznek hatni. Szükség szerint felülbírálva a józan észt, és szájbarágva néhány nem feltétlenül valós "tényt" (emelt szint: ha ezt a szerző még fals tényekkel alá is támasztja).

Most akkor műfenyő vagy igazi?
Nem titkolom: részemről mindenképpen a valódi fenyő mellett voksolok, és most már ott tartok, hogy akár bármilyen formában (igen, kivágva is), szemben a műfenyővel. Ugyanakkor nem fogom elítélni azt, aki praktikus okokból beruház hosszútávra egy elcsomagolható műfenyőre, hiszen nem szorul magyarázatra: az évente megvásárolt karácsonyi fenyőfácska, különösen ha egy sudár, mutatósabb darab, rendszeres jelleggel nem kis vagyont kihúz a családok zsebéből. Ezzel a tényezővel kár is lenne vitába szállni, úgy hiszem, az emberek anyagi helyzete az, ami fölött kár lenne erkölcsösködő szentbeszédeket tartani - mindenki úgy oldja meg, ahogy legjobb belátása szerint tudja. Így aztán nem tudom lenézni azt, aki műfenyőt állít - egészen addig, amíg mindezt nem környezettudatossági okokra hivatkozva teszi.

Azt szerintem nem kell taglalni, hogy a - mellesleg általában Kínát megjáró, de biztosan hosszasan utaztatott - műanyag-hegyek (jelen esetben: műfenyő) mekkora ökológiai lábnyomot hagynak maguk után, már csak a gyártásukkal is, nem beszélve arról, hogy ezek jellemzően nem, vagy csak rosszul újrahasznosítható műanyagból kerülnek előállításra. (Szóval a természetestől vagy a környezettudatosan kímélőtől biztosan messze esnek. Noha saját ingerküszöbömet leginkább műanyag mivolta facsarja, pláne ha azt fenyő-jellegűre tervezik, mert bevallom, egy "nem fenyőszerűre" imitált hófehér vagy rózsaszín ilyen fenyő-kreálmányt már magam is láttam dizájnosnak, így akár el is tudok képzelni - nem, semmiképp sem saját lakásomban, de mondjuk egy áruház vagy bazár színtrendi kirakatában igen.)

Valóban sajnálni kell a kivágott fenyőket? Téveszmés mémek
Elég szűklátókörű nézetekre vall, ha valaki úgy gondolja, hogy a karácsonyra szánt fenyőfákat az erdőből vágják ki könyörtelenül, ezzel hatalmas környezeti károkat okozva. (Gondoljunk csak bele! Magyarországra nem jellemző méretű fenyőerdők teljes tarvágását igényelhetné telente a karácsonyi felhajtás.) De hogy hirtelen honnan is jött ez az irtó nagy empátia a fenyőcskék iránt, azt jól megtestesíti az alábbi, közösségi oldalon (FB) terjedő kép, melyet szerintem nincs olyan vidéki vagy természethez kapcsolható csoport és közösség, mely' meg ne osztott volna már legalább egyszer, valamilyen formában...

Mellékelem az ominózus képet (balra) - a fotó NEM SAJÁT tulajdonom, a képet a FaceBook-on terjedő megosztások tömkelegének egyik példányából mentettem le. (A forrás szerint via "Beko Csabika" tollából, noha a fotó eredetileg külföldi oldalról származik.)

A szóban forgó képhez pedig az alábbi szövegmelléklet tartozik:

A szöveg és a kép természetesen betalált, tízezrével terjesztik és ahogy annak lennie kell, alatta sorakoznak rendre a sírós szmájlik és az emberiséget elítélő apokaliptikus hozzászólások.

Bevallom, nálam már maga a hangulatkeltés kicsapta a biztosítékot (helyesírásilag pedig majdnem jó is lett), de kicsit jobban megnézve a képet és a szövegmellékletet, már inkább a dezinformációk miatt forrongtam. Merthogy nézzünk már rá!

A csatolt fotón biztosan nem 3 éves fenyő magonc látható (úgy 1 év körüli lehet), ráadásul ilyet biztosan nem pakol az átlag háztartás a nappalijába, ugyanis a képen nagy valószínűséggel vörösfenyő kis csemetéje látható, úgyhogy egyre kevesebb a párhuzam a valósággal és a realitással.
Karácsonyfának jellemzően gyorsan növő fajtákat, pl. lucfenyőt nevelnek, ezek már akár 5 év után vágásérettek (a célra), szóval akinél 10 éves fenyő díszeleg a nappaliban, ott már tényleg nem lehet ok a panaszra. ;)
Én még valami. A (valódi) fenyő soha nem szemét. Ne emlegessük már egy lapon a kommunális szeméttel, mely' a talajt terheli! A fenyőnek minden darabja, hulladéka felhasználható vagy hasznosítható (fűrészáru, bútoripari fűrészpor, forgács brikett, tüzelő, komposzt...), amennyiben ez nem történik meg (mert ténylegesen a szemétbe kerül), akkor sem fog ártani a Földnek (hogy én is ilyen nagy szavakat használjak).
(Úgyhogy ismét tipikus példáját láthattuk a hangulatkeltő, téves- vagy félinformációkat terjesztő, érzelmileg erősen befolyásoló, mi több lelkiismeret-furdalásra hajtó szösszeneteknek.)

Hol terem a karácsonyfa?
Ezek után érdemes tisztázni: a "karácsonyfákat" általánosságban nem az erdőkből vágják ki. (De, ilyenre is van szélsőséges példa, mint ahogy a kertben már útban lévő, illetve veszélyesnek minősített fenyőfa karácsony előtt történő kivágására is.) Erre ugyanúgy telepített faiskolák vannak, mint más fák (növények) nevelgetésére, és az erdőgazdálkodáshoz hasonlóan előre tervezett ütemezés szerint történik az ültetésük, kivágásuk, majd későbbi újratelepítésük. Ilyen fenyőcsemete-neveldéket több helyen is látni nyugaton, pl. Somogy, Zala, Vas megye eldugottabb tájain... Ennek megfelelően a "fenyőfa-biznisz" nem avatkozik bele a természetes erdők körforgásába, mert valójában a téli fenyő-igény nélkül ezek nem is működnének, illetve léteznének. És mint ilyen, folyamatosan megújuló és gondozott növénytelep, mely pozitív hatást gyakorol környezetünkre (pl. mert fotoszintetizál), szerintem jó dolog és üdvözlendő,  nem üldözendő. Nem mellesleg a fenyők nevelgetésével és gondozásával, majd kivágásával és nagybani értékesítésével egész családok foglalkoznak, ez számukra a megélhetést jelenti, szóval annyira nem mindenki örülne, ha holnaptól senki nem vásárolna vágott fenyőt... Nem mellesleg a virágkötők (virágboltok, koszorúkészítők) részére is általában innen történik az egész éves ellátás a lemetszésre kerülő fenyőgallyakkal, úgyhogy azt nem állíthatjuk, nincs létjogosultsága a működésüknek - azért, mert az átlag ember (hogy ne a fotelharcosokat említsem...) esetleg nem ismeri vagy látja az ilyen fenyő-neveldéket.

Mi a helyzet a gyökeres vagy cserepes fenyőkkel? Miért nem ültetjük ki őket?
Nagyon jónak tűnő gondolat lenne a kivágott fenyők helyett szabadgyökerű, illetve földlabdás facsemetéket venni, ezt az ünnepekre beállítani a a szobába, szépen feldíszíteni, majd valamikor vízkereszt után kiültetni a szabadföldbe. /Nekem is voltak efféle határozott terveim./ De sajnos a gyakorlat közel nem ilyen egyszerű, mondhatni, az esetek nagy részében nem működik.
Kezdhetnénk ott, hogy sokaknak nincs kertje, de sok esetben még hétvégi telke, közvetlen kiültetési lehetősége sem. Itt ez az opció nyilván ki is esik. (Megjegyzem, voltak már próbálkozások ünnepek után visszaváltható, földlabdás fenyőkre is.) De ha ez a lehetőség mégis nagyon beválna, akkor 10-20-50... év után már elég szép erdővel büszkélkedhetne minden család - nem is lenne rossz. ;)
A helyzet viszont az, hogy a cserepes vagy földlabdás fenyőket igen nehéz az ünnepek alatt életben tartani, úgy, hogy az még a kiültetést is túlélje. (Nem azt mondom, van rá példa, csak az általunk ismert és tapasztalt esetek többségében sajnos nem így történik.) A kis fenyőket jellemzően nagyon szűkre szabott gyökérzettel és földcsomóval adják, ha úgy tetszik, többségük sajnos már ilyenkor halálra van ítélve, még az esetleges jó gondozás mellett is. (Az én ezüstfenyőm - bal oldali képen - például a korábban látott nagy kerek dézsában került értékesítésre, ezt viszont aligha vonszolja be egy átlagos polgár a lakásába, noha a fácska megmaradása még így is kétséges volt egy darabig...)
Ha a fenyő megfelelő vízellátást kap (csekély gyökérzet, facsemete, meleg, netán száraz lakás, cserepes/földlabdás kiszerelés!), még így is legfőbb ellensége a lakás melege, illetve a nagy hőingadozás, különösen, ha hirtelen kerül be a fűtött lakásba, esetleg ott is változó a hőmérséklet, no meg később, mikor az ünnepek után, a legnagyobb fagyok idején ismét egyik napról a másikra visszakerül a szabadba.
Azt sem nehéz kitalálni, hogy a még gyenge, ültetés nélküli fácskát szintén megviseli a mozgatása, dekorálás, elkerülhetetlen sérülések, lehúzó nehéz díszek, esetleg csiptetésre kerülő izzók, egyéb dekorációk. Szóval az így felállított karácsonyfa kap rendesen, és nagyon körültekintően és kíméletesen kell vele bánni, hogy legalább elvi esélyt kapjon a későbbi sikeres kiültetésre.

Saját ezüstfenyőnk
Aki régebbóta követ, már jól ismerheti szeretett "kis" ezüstfenyőnket, melyet 6 évvel ezelőtt, karácsony előtt vásároltunk meg egy kertészetből. Akkori terveink szerint karácsonyfa funkciót töltött volna be, majd többoldalú mérlegelés után végül mégsem mertük bevinni az - időnként igencsak meleg - lakásba. Szerencsére. Az eladó útmutatása szerint igyekeztünk figyelni a folyamatos vízellátásra, noha szabadég alatt állt, azért ugye csapadék nincs mindig... Végül így is meglehetősen vegetatív állapotba került, nem tudtuk róla eldönteni, hogy esetleg kiszáradt, vagy csak pihen - nem igazán mutatott életjeleket. Aztán nagyon alapos belocsolást kapott, és így végülis elkezdett apró hajtásokat hozni, akkor megnyugodtunk. Végül már tavaszba csúsztunk, mire alkalmunk adódott ténylegesen elültetni, de szerencsére ezt már sikeresen átvészelte. Onnantól a folyamatos gondozás (elsősorban locsolás) megtette hatását: gyönyörű fácskává cseperedett. Jelenleg már körülbelül 4 méter magassággal bír, egy széria (szándékosan neki vett) fényfüzért ki is nőtt, de legutóbb is sikerült olyat venni rá, ami csak a feléig ér le :D (ld.: mellékelt fotók).

Szabadtéri karácsonyfa?
Köztereken, teleülések központjában, pl. városháza főterén vagy falu frekventált csomópontjában gyakran ültetnek végleges jelleggel olyan fenyőfát, amit aztán az ünnepek alkalmából karácsonyfaként díszítenek fel, elkerülve ezzel a kivágást, illetve évenkénti beszerzést. Ugyanígy udvarokban is megjelenik egy-egy csinosabb fácska (amennyiben az éghajlati- és talajviszonyok kedvezőek számára), amit aztán a téli ünnepek során karácsonyfaként, de legalábbis izzósorral díszítenek fel az ottlakók.
Nemtitkolt szándékom, hogy ha úgy adódna, ez a fácska mindig álljon itt nekünk akár karácsonyfa funkciót is betöltve. Persze a karácsonyfák márcsak olyanok, hogy a lakásban szoktak helyet kapni. Meg igazán körülményes is lenne kihordani alá az ajándédokat... De ki tudja. Talán idővel ezen társadalmi szokásaink is változni fognak, és végül szokássá válik házaknál, hogy az ünneplés bent, a karácsonyfa pedig kint, a havas kertben virít...

További cikkek a nevezett ezüstfenyőről ITT.