img_9723_resize.JPG

4 hetes paradicsom palántáim szép lassan kinőtték az apró magnevelő földdarabkájukat, így már átültetésre szorultak, valami nagyobbacska pohárba. Szerencsére az évek során vásárolgatott virág- és zöldségpalánták után mindig eltettem a műanyag cserepeket, de a korábbi neveléseink után is maradt még szép számmal műanyag pohár. Ezek néha felesleges kacatnak tűnnek, egy darabig úgy is voltunk vele, hogy talán már ki kéne dobni, de amikor szükség van üres cserépre (akár csak egy virág, vagy bármilyen kis növényke átültetéséhez is) olyan jól tudnak jönni.

img_9595_resize.JPG

Körülbelül 100 kis paradicsom palánta került kiültetésre. Érdemes megjegyezni, hogy a Black cherry feketeparadicsom 100%-os arányban kelt. De a többire sem lehet panaszom, a közel 120 elültetett kis magból alig maradt üres fiola, amiben nem zöldellt apró kis növény.

img_9598_resize.JPG

Igyekeztem helytakarékosan ültetni... De így is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ennyi kis cserepet már nem fogunk tudni a lakásban elhelyezni.

img_9600_resize.JPG

Régről volt még egy kis granulált/por növénytápunk, ezekből is került egy kevés a kis palántacserepekbe.

img_9604_resize.JPG

img_9610_resize.JPG

img_9614_resize.JPG

Mivel ennyi kis cserép már tényleg nem fért volna el a házban, így muszáj volt valami gyors, kinti alkalmatosságot találnom számukra. Az időjárás miatt (nálunk mostanában hatalmas szél tombolt) az apró palánták még csak 1-2 alkalommal napozhattak enyhe időben, így egy hirtelen kilakoltatás vélhetően rosszul érintette volna még őket. Szükségünk volt egy melegágyásra.

img_9624_resize.JPG

Szétnéztem hát gyorsan a kertben, mit tudok összeszedni, amikből a hűvösebb napszakokra egy alkalmas kis "üvegházat" vagy miniatűr fóliasátrat eszkábálhatok...

Szerencsémre akadt is egy bontott ablak - amit történetesen évekkel ezelőtt is hasonló célokra használtunk fel (igaz, akkor még egy csinos fakeret is tartozott hozzá). Már csak olyan helyre kellett tennem, ahol az aktívan rohangáló gyerekeink nem futnak bele. A melegágy alapját néhány, kertben heverő bontott tégla adta. Végeit egy - csomagküldésből maradt - pukkanós fóliával zártam.

img_9625_resize.JPGAz első adag átültetett paradicsom palánta védett, kültéri helyén

A már elültetett növénykék így ebben a rögtönzött üvegházban éjszakázhattak. A maradék palántát később ültettem át.

img_9627_resize.JPG

Az ültetést ahogy lehetett, igyekeztem könnyíteni és észszerűsíteni: a cserepekbe (és pohárkákba) töltött földbe egy ültetőfa segítségével vájtam a lyukakat, amikbe az apró palánták kerülhettek.

img_9685_resize.JPG

img_9686_resize.JPGLassan a maradék növényke is nagyobb cserépbe került

img_9687_resize.JPGIlyen ügyes segítségem volt hozzá <3 :)

A maradék palánta már nem fért be az előzőleg eszkábált kis üvegházamba, így nekik egy másik melegágyást készítettem.

A másik melegágy falát néhány régi fakeret adta, melyeket egykor férjem ütött össze, akkor még aljuk is volt, és szintén palánták tárolására szolgáltak. Az aljuk azóta kiesett (vagy kivettük), így most ezekből hármat tettem egymásra. A tetejét szintén buborékfóliával zártam, melyeket néhány törött téglával súlyoztam le oldalt a szél ellen.

img_9704_resize.JPGA melegágy falát három üres fakeret adta

img_9706_resize.JPGA melegágy tetejére maradék fóliadarab került

img_9711_resize.JPGA többi paradicsom-palánta az "üvegházban" vegetál

img_9713_resize.JPG

img_9723_resize.JPG

Ma végül eljött a "traktoros ember" is, felszántani az idei veteményesünket. Így ha eljön az ideje, némi földművelés után a palántáknak is meglesz már a végleges helye.

img_9728_resize.JPG

img_9739_resize.JPG

img_9740_resize.JPGA felszántott, idei leendő veteményesünk területe

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.04.09. 19:32 2 komment

Címkék: fotó videó traktor újrahasznosítás ültetés paradicsom fólia veteményes palánta átültetés bontott tégla DIY palántanevelés melegágy Manó kr:DIY - Csináld magad! kr:Újrahasznosítás Kecskeméti 3 F1 Lugas F1 Black cherry bontott ablak

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7913820324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez vagyok 2018.04.10. 18:04:38

Nagyon merész dolog tavaszi friss ugarfeltörő szántásba paradicsomot ültetni. Jobb lett volna már ősszel felszántatni és most alaposan eldolgozni. Még így sem lenne megfelelően morzsalékos és gazmentesen tartható még vastag zöldmulccsal sem. Remélem, hogy nem válik be a jóslatom, bőséges paradicsomtermést kívánok.

lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2018.04.10. 18:35:20

@Ez vagyok: Köszönöm az észrevételezést. Erre most volt lehetőségünk, illetve most tudtunk vele foglalkozni (hova, mekkorát, mihez, stb.), de általában máskor is így szántatjuk. Majd még jön rá egy alapos rotálás, reméljük, nem vele (különösebb) gondunk. :)
Köszönjük szépen!
süti beállítások módosítása