Hajnal van. Annyira jó lenne még egy kicsit visszaaludni... Kómásan pörgetem végig agyamon a lehetőségeket, de csak eljutok mindig arra a következtetésre, hogy ez nem fog "ingyen" menni. A legkisebb már felébredt, és - hiába szeretgettem meg és láttam el minden tekintetben - addig úgysem fog visszaaludni, amíg nem érzi maga körül a kellemes meleget. Csak még egy órácskát jó lenne aludni, elvégre hétvége van... de be kell lássam, itt a vágyakozás önmagában nem lesz elegendő.

Kómásan tápászkodok fel az ágyból, és botorkálok bele ruháimba. (Kifelé jövet még megbotlom ebben-abban a sötét lakásban, de igyekszem a családot nem felverni.) A visszafekvés reménye visz kifelé, de már legbelül érzem, hogy ebből ismét nem lesz semmi.

Kilesek az ablakon. Odakint dermedt csend. Ilyenkor még a kutyák sem vonítanak. Magamra kapok valami "kimenős" göncöt, és elindulok kifelé. Arcomba csap a metszően fagyos téli levegő. Nem esik jól most ez a frissítő, de cserébe ezt a látványt kapom (rögtönzök néhány képet a zsebemben lapuló mobillal, de a fotók persze nem adják vissza a hangulatot):

Annyira békés és ártatlan, egyben kísérteties ilyenkor a táj. Derengő korahajnali fények, éppcsak látni amit feltétlenül szükséges, miközben a hóval lepett tájon lidércfényes kékséget tükröz vissza az ég sötétje.  Magával ragad.
Aztán gyakorlatias céltudattal kotorászok a teraszon valami begyújtható tűzifa után kutatva, mert már kezdek cidrizni. Az arcomba tolakodó fagyos levegő elegendő is volt hozzá, hogy kómás álmosságom legalább részben tovatűnjön.

Több körben pakolom be a tüzelnivalót. (Női mivoltom okán igyekszem a "többször kevesebbet" szem előtt tartani, így kényszeredett türelemmel fordulok még párszor.)
Igyekszem mielőbb bepakolni a kandallóba, és ezzel nem túl nagy zajt csapni...

Míg a tűz pislákolni kezd, ismét kilesek: lassan-lassan megvirrad.

Végre fellobban a tűz, már érezhető a meleg, és ez egészen más megvilágításba helyezi az elmúlt negyed óra történéseit. Még egy darabig őrködök (biztosan beindul-e a tűz, mennyire és mikor zárjam el, nem forr-e be a fűtővíz...), így marad időm átgondolni, és szimbolikus jelentéssel felruházni az eseményeket.

Kikerülhetetlen párhuzamot érzek a kint tomboló hideg, és a házban - emberi erővel lángra lobbantott - elemi tűzből eredő melegség, valamint a háziakat összetartó áldozatos munkák és meleg szeretet között. Valami, amit nem kapunk automatikusan, valami, amiért odaadóan kell dolgoznunk. És a jutalom, ami meleggel jár át mindannyiunkat.
Ha valamire, akkor erre biztosan megtanított már minket vidéki éltünk 10 és fél esztendeje...

Közben már beindult a tűz, úgy rendesen, és a vízkeringetés is elkezdte körbevinni a meleget a házon. (Belestem: a legkisebb szépen vissza is aludt, ahogyan az remélhető volt.) Aztán a nagyobbak is sorban előszállingóztak - kicsit őket is rendezgettem.

S ahogy így ittmaradtam a gondolataimmal, majd hangos "nyitnikékkel" megszólalt az első cinege (magocskák után kutakodva a teraszunkon), nyúzott fejjel konstatáltam: ma sem fogok már visszaaludni.