Jó ideje nem tudtam írni. Sajnos ez az időszak nem csak a kert számára mozgalmas, de saját vállalkozásunkban is ilyenkor vagyunk a legelfoglaltabbak (most rendkívüli módon még az ilyenkor szokásosnál is jobban), ezért a kinti teendőkkel csak igen szoros időbeosztás mellett tudtunk egy kicsit foglalkozni. Balszerencsénkre, mire egy kis levegőhöz kaptunk volna, már teljesen leérett a zöldborsó, így abból nem sokat ehettünk.

Rendszeres víz-utánpótlás csepegtető öntözőrendszerrel
Szerencsére hamar felismertük a helyzetet, és párom még időben beépített egy csepegtető öntözőrendszert a veteményesünk - vagy legalábbis a leginkább vízigényes növénykéink - számára. A kútról közvetlenül, slaggal történő locsolás igen időigényes volt, ember legyen, aki minden este fáradtan több órán keresztül sétálgat a a csővel, megfelelő területre célozva a spriccelővel. Nem beszélve a slagkígyó állandó kerülgetéséről, ami hol itt, hol ott tarolt le néhány palántát, vagy éppen el sem ért a megfelelő helyre. Emiatt sokszor kimaradt a locsolás, amit a növények sokatmondó kókadozással és alacsony terméshozammal honoráltak. De ennek most vége! :)
Nagyon szeretjük az új locsolórendszert, mert így már nem igényel különösebb időráfordítást a locsolás, ami - jelenleg is igen elfoglalt - életvitelünk mellett elsődleges szempont. Mivel csak csepegtet (és nem spriccel), ezért bármikor, akár déli napsütésben is használható (most is éppen a veteményest itatja). Egyenletesen adagolja a vizet, jól szabályozható (nálunk akár soronként is elzárható), és elsősorban csak a növényeinket locsolja (szemben pl. a slaggal, ahol a gazok is kaptak bőségesen vizet), illetve csak ott, ahol szükség van rá, mert a hagymának kevésbé lenne kedvező. És ami a legfőbb, azóta hogy bekötöttük, hirtelen növekedésnek indultak a növényeink, sok közülük méretes terméssel hálálta meg a gondoskodást.

P7056253_resize.JPG

P7056250_resize.JPG

P7056251_resize.JPG

P7056252_resize.JPG

P7146385_resize.JPG

P7146382_resize.JPG

P7146381_resize.JPG

A rendszeres öntözéstől erőre kapott veteményesünk:

P7146397_resize.JPG

P7056267_resize.JPG

P7146370_resize.JPG

P7146376_resize.JPG

P7146377_resize.JPG

A teraszon pedig balkonparadicsom és bazsalikom nevelkedik. Tökéletes párosítás! ;)

P7146436_resize.JPG

Azért a pórul járt borsó (vagyis mi!) ellenére sikerült már sok finomságot fogyasztanunk a kertből, vöröshagyma, sárgarépa, uborka (csemege és kígyó) minden nap kerül az asztalra.

Gyümölcsök
Végre elkezdtek érni a gyümölcsök is! :) Igaz, a fáinkról még csak mutatóban van egy-két szem, de a bogyósok is teremnek. A "zsákmányt" gondosan elnegyedeljük, megízlelgetjük. ;)

P7146428_resize.JPGEgres

[o°o°]
(Ide jönne a feketeribizli fotója, de azt tegnap teljesen lelegelte kisebbik fiam.)

P7056280_resize.JPGKajszi barack (gönci) - nagyon finom volt! :)

P7146391_resize.JPGNektakin - az egyik kedvencem, rövid időn belül szüretelhető!P7146392_resize.JPG

P7146394_resize.JPGKínai lapos barack

P7146400_resize.JPGAz alma is szépen megnőtt

Virágok
Lassan a balkonvirágok is kezdenek formásodni, a tápszer és gondos locsolás megteszi hatását. :) Nem bánnám, ha egyszer a virágaim is automata öntözőrendszerre kerülnének... Igaz, az idén nincs belőlük olyan sok, ennyit még kannával is győzök.

P7146413_resize.JPGTiroli muskátliP7146416_resize.jpg

P7146419_resize.JPGAngol teahibrid rózsákP7146420_resize.JPG

P7146423_resize.JPGLevendula és fátyolvirág (évelő)

P7146417_resize.JPGA hortenziák is virágzásnak indultakP7146418_resize.JPG

P7146431_resize.JPGKána virág (kannavirág) - nem nagyon ismerem, nekem még sosem volt, de ajándékba kaptam pár tövet, biztosan szép lesz

P7146408_resize.JPGFutó petúniákP7146411_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2013.07.14. 14:55 Szólj hozzá!

Címkék: fotó fénykép öntözés locsolás öntözőrendszer csepegtető

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr165404112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása