img_8910_resize.JPG

A másfél hete elültetett paradicsom magok egy héten belül (nagyjából a 6. napon) elő is bújtak. Kissé szakaszosan, a fekete paradicsom (Black cherry) 1 nappal megelőzte társait, de napokon belül a többi fajta is követte. Eddig nagyon jó arányban kelnek az ültetett magok, alig van, ami még nem bújt ki a földből.

Sajnos kifejezetten jó (pláne napos) helyre, ablak közvetlen közelébe nem tudtuk őket elhelyezni, így rögtön el is kezdtek volna megnyúlni. Ennek pótlására kapnak egy kis mesterséges fényt: két kis energiatakarékos izzóval működő asztali lámpa szolgáltatja a nappali "műnapot" számukra. A többletfény hatására szinte azonnal meg is szűnt a dőlésük, nyúlásuk.
A palántadőlés megelőzésére pedig kaptak egy kis gombaölő oldatot. Inkább így, mintsem életképtelen, kipusztult palántákkal.

Adott tehát minden földi jó a palánták harmonikus fejlődéséhez - esetleg még egy kis relaxáló zenére lehetne szükségük. ;)

Érdekességképpen pedig: meglestük a palánták nappali növekedését, "viselkedését". Az alábbi videók úgyn. timelapse felvételek: 1 óra felvételidő alatt 1,8 másodperc videó rögzíthető ilyen módon, így az itt látható felvételek több napon át készültek. Valójában minket is megleptek a visszajátszott felvételek: míg azt hittük, csak szép csöndben, egyenletesen növekednek, kiderült, ezek sokkal inkább táncolnak, fészkelődnek, míg az ember nem figyel rájuk. ;)
A mozgások teljes képernyőre tett videón jobban láthatók.

img_8751_resize.JPGA frissen kibújó első paradicsomok

img_8773_resize.JPGKihajtó paradicsom magok

img_8774_resize.JPG

img_8786_resize.JPGPár napon belül mind a négy paradicsom fajta növekedésnek indult

img_8789_resize.JPGApró paradicsom palánta kezdemények

img_8792_resize.JPGParadicsom növénykék az ültetőtálcában

img_8827_resize.JPG

img_8829_resize.JPG

img_8830_resize.JPG

img_8908_resize.JPGMásfél hét eltelte után

img_8910_resize.JPGÍgy néznek ki ma a paradicsom növénykék

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.03.22. 11:15 komment

Címkék: fotó videó paradicsom palánta time-lapse palántanevelés Manó Kecskeméti 3 F1 Lugas F1 Black cherry

A bejegyzés trackback címe:

https://birtokunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6813756912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása