img_5189_resize.JPG

img_4998_resize.JPG

Lassan abba a fázisba lépett a veteményes és gyümölcsös, hogy (a gazolás mellett...) már csak a termények betakarításáé a főszerep. Az elmúlt napjaink elsősorban ezzel teltek, igyekeztünk a frissen szedett zöldség- és gyümölcsfélékből minél többet azonnali felhasználással fogyasztani vagy megfőzni, a többletet pedig tartósítani, eltenni.

img_3975_resize.JPGParadicsom és hagyma azonnali felhasználásra

img_4205_resize.JPGLilahagyma került a pizzára

img_4217_resize.JPG...és persze a paradicsom is saját

img_4859_resize.JPGFrissen leszedett tál leveszöldség

img_4882_resize.JPGEz a különleges szál sárgarépa valamiért kívül-belül (citrom)sárga színű...

img_4886_resize.JPGSÁRGA répa (egyébként nem ültettünk idén ilyet, ezért kissé rejtélyes...)

img_3297_resize.JPGSaját zöldségekből főtt a húsleves...

A befőzést ezúttal is minden esetben tartósítószerek hozzáadása nélkül végezzük, elsősorban hőkezeléssel - ebben (végre!) jó szolgálatot tesz a tavaly nyár végén beszerzett befőző automata (merthogy ennek első példánya működésképtelen volt, így újat kellett belőle szereznünk, de mire az eljutott hozzánk, már végeztünk minden üveg elrakásával, így élesben még csak most próbálhattuk ki először).
Gyümölcseink közül most elsősorban az alma, körte és szilva érik. Ezeket és a paradicsomokat is befőztük, a gyümölcs- és zöldséglevek kinyeréséhez lassúprést használunk, amivel gazdaságosan nyerhető ki a puhahúsú termések pépes leve is. Amit nem fogyasztunk el frissel, szintén megy az automatába téli eltevésre (hozzáadott tartósítószer nélkül).

img_5107-jav_resize.JPGPasszírozás lassúpréssel

img_5136_resize.JPGBefőzés automatával

Tökök és cukkinik
Még utolsó fázisban - a javasolt ültetési időhöz képest jócskán megkésve - dugdostunk el néhány cukkini és spárgatök magot. Ezzel már úgy voltunk, ha csak egy is kikel, netán beérik, már nyert ügyünk van, de azért nagy reményeket nem fűztünk hozzá. Ehhez képest igazi örömteli meglepetést okozott, hogy gyönyörű cukkinik és tökök fejlődtek a nagy levelek alatt. A cserépbe ültetett magok sajnos nem maradtak meg, mert valami (csiga?) alaposan megrágta őket, de tekintve, hogy a szabadföldiek szépen kifejlődtek, ez már nem akkora veszteség.

img_3292_resize.JPGCserépbe dugdosott cukkini és tök palánták

img_3293_resize.JPGPatisszon (ami sajnos nem maradt meg)

img_5155_resize.JPGSzépen fejlődő tökfélék

img_4585_resize.JPGVirágzásban

img_5156_resize.JPGSpárgatök

img_5159_resize.JPGZöld-csíkos cukkini

img_4920_resize.JPGSárga cukkini

img_4921_resize.JPGCsíkos cukkini

img_4995_resize.JPGZsenge cukkini, paradicsom, lilahagyma: minimálisan fűszerezve, grillezve (recept: grillezett cukkinis szendvics)

img_5206_resize.JPG

img_5205_resize.JPG

Burgonya: felszedve
Az idén krumpliból Balatoni rózsát ültettünk, ami szintén felszedésre került. Válogatás után zsákba kerül...

img_4928_resize.JPGKrumpli: válogatás alatt

img_5210_resize.JPGBezsákolva

img_3914_resize.JPGNagyon finom petrezselymesen

img_3917_resize.JPGÉs pirítva is

Kerti pillanatképek:

img_5029_resize_1.JPGNapraforgó pajtás

img_5030_resize.JPGEzt a két szép napraforgót nagyfiam nevelte (maradék madáreleségből)

img_5029_resize.JPG

img_5030_resize_1.JPG

img_5032_resize.JPG

img_5033_resize.JPG

img_5085_resize.JPG

img_3851_resize.JPG

img_5160_resize.JPGVeteményeskert augusztusban: a frissen felszedett krumplisorok helye

img_5161_resize.JPGAugusztusi veteményes: bab, fokhagyma, petrezselyem...

A befőzésről és további részletekről hamarosan bővebben is jegyzetelek.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.08.14. 21:51 Szólj hozzá!

Címkék: körte szilva burgonya fotó videó gasztro virág krumpli cukkini tök befőzés napraforgó befőtt spárgatök Balatoni Rózsa befőző automata Balatoni rózsa burgonya

img_4826_resize.JPG

A kert egyik kétségtelen előnye nyáron mutatkozik meg: nincs is jobb, mint a kánikulában felállítani egy medencét, vagy kitenni egy kád/lavór vizet, amiben a kisebbek (és nagyobbak) önfeledten pancsolhatnak, hűsölhetnek.

Ez kisebb zökkenőkkel szinte minden éves program nálunk, valamit mindig újítunk, és valami rutint mindig áthozunk az előző évekről - vagy legalábbis felidézzük, hogy mi az, mit pont ne úgy csináljunk, mint tavaly...
Ez idén sem volt másképp: szerencsére a két éve gondosan megtisztogatott, megfoltozott és elcsomagolt medencét még mindig tudtuk használni, csak most direkt nem a teraszon állítottuk fel. (Ennek előnye, hogy most nem hullik tele 5 perc alatt a közvetlenül terasz mellett álló fűzfa leveleivel, eső esetén az előtetőről lecsorgó kátránylével, illetve esélye van felmelegedni a közvetlen napon. Hátránya, hogy nem sík területre hanem fűre kerül, így az elhelyezést gondos helyválasztással, majd tereprendezéssel kellett kezdenünk.)

Már az elhelyezés, felállítás és feltöltés is okozott némi kihívást (többek között: a távolabb eső területre a vizet is csak toldással tudtuk elvezetni), de szép sorban mindenre sikerült megoldást rögtönöznünk a gyerekekkel. :) Tudni kell, ha nagyfiammal összedugjuk a fejünket, abból többnyire valami hajmeresztő, abszurd, komikus, és/vagy egyedi produktum szokott kisülni. Hát most ismét magasabbra helyeztük a mércét egy egyszerű felfújt medencénél, merthogy szerettük volna, ha az a fürdővíz idejében fel is melegszik, így mielőbb használatba vehetik. (T.i., volt olyan év, hogy az árnyékban napok alatt sem melegedett a csapvíz olyan hőmérsékletűre, amibe már biztonsággal be mertem engedni a srácokat, így előbb szorult a víz cserére, mintsem használhatták volna.)

Ezért aztán kitaláltuk, hogy a kutunk szivattyúját alakítjuk át vízforgatóvá, és a napon szétteregetett slagok révén melegítjük át a vizet. Az ötlet annyira bevált, hogy fél nap után már közel langyos volt a víz, 1 nap elteltével pedig 31-32°C-ot mértünk benne. De hogy ne is menjen folyamatosan "üresben", és állandóan kapcsolgatnunk se kelljen, a konnektornál egy időzítő kapcsolóval toldottuk meg a rendszert (jelenleg reggeltől estig, óránként 15 percekre indul be).
És persze vízszűrőre is szükség volt, amihez a kialakított vízmelegítőnk adta magát. Ehhez egy régebbi döntött amfora virágcserepemet használtam fel: az alján lévő kifolyó lyukat (öntözővíz elcsorgásához) betapasztottam, a belsejébe egy műanyag kekszes doboz került, ebbe lett bevezetve a slag, illetve (maradék réz fűtéscsővel) némi vízszűrő rétegen (rongy, szivacs) át kivezetésre a víz, mely az amfóra száján át tud visszacsorogni a medencébe. /A csobogót egy kerti székre és némi tégla-emelvényre helyeztük, a bevezető slagot a szék karfájához fogattuk./

img_4820_resize.JPG

img_4829_resize.JPG

img_4836_resize.JPG

img_4814_resize.JPG

img_4817_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.31. 14:55 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó nyár kert napenergia medence napkollektor vízmelegítő szivattyú amfóra vízszűrő csobogó DIY kr:DIY - Csináld magad! alternatív energiák kr:Újrahasznosítás vízforgató időzítő kapcsoló

img_3838_resize.JPG

Úgy tűnik, szerencsénk lesz (vagy már azok is vagyunk). A minap találtuk ezt a gyönyörű négylevelű lóherét a kertünkben - ott virított arra várva, hogy megleljük.
Egyébként a hetekben nem az első négylevelű lóherénk - úgy tűnik, a keresgélésük kitűnő vakációs elfoglaltság. :)

img_3839_resize.JPG

img_3842_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.12. 18:48 Szólj hozzá!

Címkék: fotó szerencse nyár vakáció lóhere négylevelű lóhere préselés

20180710-zold-lombszocske2.jpg

Ma egy zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) látogatott meg minket. Szép nagy példány, tenyérnyi méretű. A feltekert (magaságyáshoz és dombágyáshoz várakozó...) vakondhálóban mászkált, mikor megláttuk, hogy bele van ragadva a fél csápja. Így hát kiszabadítottuk, utána pedig elrepült.

20180710-zold-lombszocske.jpg

20180710-zold-lombszocske3.jpg

20180710-zold-lombszocske4.jpg

20180710-zold-lombszocske5.jpg

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.10. 12:18 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó zöld rovar szöcske zöld lombszöcske

img_3456_resize.JPG

Kerti körkép: július elején

Már néhány zöldség hasznosításra került: felszedtük az első adag újkrumplit, fogyasztjuk az újhagymát, egy kis karalábét, zellerzöldet, petrezselymet, paradicsomot.

img_3414_resize.JPGBurgonyasövény :) - 2 sor Balatoni rózsa

img_3415_resize.JPGKrumpli sorok

img_3418_resize.JPG

img_3419_resize.JPGBurgonya (Balatoni rózsa) lila virágja

img_3426_resize.JPGAz első felszedés, újburgonya

img_3427_resize.JPGMegkezdett krumplisor

img_3456_resize.JPGVeteményesünk július elején

img_3457_resize.JPG

img_3458_resize.JPGBorsó, bab

img_3459_resize.JPGHagyma, paprika, karalábé, zeller, paradicsom...

img_3462_resize.JPGFelkarózott paradicsomok

img_3480_resize.JPGVeteményesünk

img_3482_resize.JPGPetrezselyem

img_3483_resize.JPGSárgarépa

img_3531_resize.JPGEgy cserép aloe vera (ajándékba kaptuk). :)

Mindeközben a leánderek is szépen kinyíltak.

img_3533_resize.JPG

img_3534_resize.JPG

img_3535_resize.JPGNemrég átültetett leandereim

img_3563_resize.JPG

img_3564_resize.JPGA szabadföldben kibújt cukkinik...

img_3565_resize.JPGPetrezselyemzöld

img_3566_resize.JPGHagyma, sárgarépa

img_3567_resize.JPGZöldpaprika...

img_3568_resize.JPG

img_3569_resize.JPGParadicsomok

img_3598_resize.JPGGyümölcsfáink

Idén barackunk nem nagyon lesz (kajszibarack egyáltalán nem), de azért terem néhány gyümölcsfánk.

img_3570_resize.JPGNaspolya

img_3572_resize.JPGNaspolya termése

img_3573_resize.JPGAlmából is bővelkedünk

img_3575_resize.JPGBőséges alma termés

img_3576_resize.JPGAlma

img_3577_resize.JPGRengeteg szilvánk lesz

img_3578_resize.JPGRinglószilva

img_3579_resize.JPGRoskadozó szilvafa

img_3581_resize.JPGSzintén szilva

img_3586_resize.JPGAlmafa

img_3589_resize.JPGAlmatermés

img_3590_resize.JPGKörténk is lesz nyár végére

img_3592_resize.JPGKörte

img_3593_resize.JPGKörtefa

img_3594_resize.JPG

img_3595_resize.JPG

img_3596_resize.JPG

img_3597_resize.JPGEsti veteményes

img_3601_resize.JPGVeteményes - gyümölcsös

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.07.06. 22:20 Szólj hozzá!

Címkék: burgonya fotó videó krumpli fénykép aloe vera július újkrumpli leander karó Balatoni Rózsa Balatoni rózsa burgonya

img_2785_resize.JPG

Amennyire időnk engedi, dolgozunk a veteményesen. Ahogy azt már emlegettem, az életünk kicsit sűrűbben alakult az eredetileg tervezettnél (mint azt a beszántandó terület méreteinek tervezgetésénél előzetesen tudhattuk), ezért most legfőbb segítségemet a gyerekek jelentik a kerti munkákban - a legkisebb inkább csak csendes(?) megfigyelő, a maga 7 hónapjával -, de a "nagyfiúk" ha úgy alakul, derekasan ki is veszik belőle a részüket, így ez már valódi segítséget jelent a kertben. Ebben a felállásban viszont hálával gondolok minden apróbb megtett lépésünkre: egy-egy végigkapált sor, egy zacskó elültetett mag, vagy felkarózott paradicsom esetén. Amit sikerül elérnünk, annak nagyon örülünk, amit nem, azt kissé nehéz szívvel elengedjük, de azért mentjük a menthetőt.

img_2786_resize.JPGVeteményesünk: június közepén

img_2788_resize.JPGBorsó, bab, hagyma, répa, petrezselyem sorok...

img_2789_resize.JPGRészben felkarózott paradicsomok

Amit végülis sikerült elültetnünk: saját paradicsom palánták (kb. 57 tő maradt meg), vásárolt palánták (5 paradicsom, néhány paprika, zeller, karalábé), és 10 ajándékba kapott bimbós kel palánta. Burgonya (Balatoni rózsa), sárgarépa, fehérrépa, metélő petrezselyem, vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma, (fejtős)bab, borsó, zöldbab. Grátisznak kibújt néhány tő korábbi évről túlélt kapor és lestyán is. Illetve utolsó utáni pillanatban még földbe dugdostunk pár cukkini és spárgatök magot, valamint ezekből és pár szem patisszon magból cserépbe is került - hogy ez utóbbiak hová lesznek kiültetve, még kérdéses.

img_2855_resize.JPGCserépbe került spárgatök, sárga és zöldcsíkos cukkini, patisszon

img_2862_resize.JPGIdei veteményesünk a két sor krumplival

img_2863_resize.JPGBorsó és bab

img_2864_resize.JPGVöröshagyma

img_2865_resize.JPGZeller és paprika palánták

img_2866_resize.JPGParadicsomok

img_2867_resize.JPGSaját fürtös paradicsomjaink beérő félben

img_2868_resize.JPGA vett paradicsom palántákról már néhány szemet szüretelhettünk is

img_2869_resize.JPGFürtös paradicsom

img_2870_resize.JPGA nemrég kiültetett bimbós kel palánták

img_2871_resize.JPGEgyre szebb a karalábé is

img_2872_resize.JPGKaralábé palánták

img_2873_resize.JPGZöldpaprika

img_2874_resize.JPGKibújt a sárgarépa

img_2875_resize.JPGFejtősbab

img_2876_resize.JPGZöldborsó

img_2877_resize.JPGZöldbab

img_2880_resize.JPGZeller

img_2881_resize.JPGKaralábé

img_2888_resize.JPGAz első kihúzott (új)hagymánk

img_2892_resize.JPGBalatoni rózsaburgonya sorok

img_2921_resize.JPGVeteményesünk látképe

Végre eljött az a fázis, amikor munkánk első gyümölcseit (azaz zöldségeit) betakaríthattuk: kóstolhattunk már saját paradicsomot, hagymát, de a mai levesbe már saját zellerzöld, egy kis petrezselyem és lestyán is kerülhetett. (És csak hetek kérdése, hogy minden más zöldség-összetevője is a kertünkből kerüljön a fazékba!) Így, hogy mindez saját kétkezi munkánk termése, rendkívüli örömmel és büszkeséggel kanalaztuk a mai csontlevest, de mondanom sem kell, ennek azért íze is egészen más, mint a fonnyadt bolti összetevőkből főtt lének. Aki megtapasztalta már, az biztosan megerősíti, minthogy azt is, milyen jó érzés, amikor az ember szétnéz a kertben, és saját(maga által termelt) összetevőkből válogat össze egy főzetre valót.

img_2955_resize.JPGA mai csontlevesbe került saját zöldségek: hagyma, paradicsom, zellerzöld, petrezselyemzöld, lestyán.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.06.21. 22:50 9 komment

Címkék: burgonya fotó krumpli sárga vöröshagyma hagyma zöldség paradicsom paprika fokhagyma zöldbab zeller bab borsó cukkini zöldborsó kapor tök sárgarépa csíkos lilahagyma veteményes fehérrépa újhagyma karalábé petrezselyem zöldpaprika lestyán spárgatök patiszon csillagtök bimbóskel Balatoni Rózsa Balatoni rózsa burgonya fejtősbab

img_2849_resize.JPG

Végre-valahára elkezdődött nálunk is a gyümölcsszezon. A korai gyümölcseinkből (meggy, cseresznye) idén nem nagyon sikerült szüretelni, szamóca már nem is érett, illetve sárgabarackunk sem fog, a korábbi csinos kis ribizli és egres bokraink viharok során rendre kipusztultak. Viszont a málna és az áfonya most érett be, aminek nagyon örülünk is.

Az áfonya szerényen továbbra is csak egyetlen bokor formájában örvendeztet minket gyümölcseivel, de annál látványosabban hálálja meg a törődést. Szép nagy szemű, mutatós, jóízű bogyókkal telítettek ágai. Annak ellenére, hogy egy cserépben vegetál (ami egyébként is átültetésre szorul már).

img_2401_resize.JPGAmikor kékülni kezd

img_2402_resize.JPGMég zöld, kékülő és közel érett szemek egy-egy ágacskán

img_2403_resize.JPGMár érés közben is szép nagyok a szemek

img_2404_resize.JPG

img_2406_resize.JPG

img_2475_resize.JPG

img_2476_resize.JPGMajdnem teljesen beérett áfonyaszemek

A málna drasztikus márciusi metszést követően hajtott ki, de úgy tűnik, valóban jót tett neki a megfiatalítás.

img_8963_resize.JPGMárcius: a frissen metszett málnasor

img_0101_resize.JPGA kizöldülő málnabokrok

img_0272_resize.JPG

img_0273_resize.JPGVégül szép dús levélzetet növesztett

img_2779_resize.JPGAz első idei málnaszemek

img_2834_resize.JPGEz egy apróbb szemű, de nagyon ízletes fajta (többfélével próbálkoztunk)

img_2836_resize.JPG

img_2839_resize.JPGIdei málna

Mostantól folyamatosan és egyre nagyobb intenzitással várható az érés, ezért a friss fogyasztás mellett igyekszünk többféleképpen elkészíteni.

img_2842_resize.JPGEgy tál friss málna

Ezúttal málnaturmix készült belőle...

img_2846_resize.JPG...egy kis cukorral...

img_2847_resize.JPG...és tejjel turmixolva.

img_2848_resize.JPGTejes málnaturmix

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.06.18. 16:20 Szólj hozzá!

Címkék: fotó gyümölcs videó gasztro málna áfonya turmix metszés Spartan áfonya bogyósgyümölcs

Jelenleg a kerti munkáink zömét a veteményeskert kialakítása és gondozása teszi ki. A sors fintora, hogy idén saját szándékomnál nagyobb rész került beszántásra, majd nem sokkal később alakult úgy, hogy az eredetileg elképzelt kerti teendőinknek töredékére se (vagy csak nagyon nehezen) lesz most lehetőségünk. Viszont nagyon szeretjük és élvezzük látni munkánk eredményét, ezért amikor csak lehetséges, elszántan dolgozunk rajta. Emiatt jelentős hátrányból indulva, kisebb-nagyobb elmaradásokkal, de azért alakulgat a kis kertünk. Örömmel lessük, hogy erednek meg a már beültetett palánták, hogyan tisztul ki a terep a kitartó kapálás és gyomlálás nyomán, illetve hogy töltjük be lassan az egész területet az eldugdosott magokkal, hagymagerezdekkel... A munkából most már a gyerekek is szorgosan kiveszik a részüket, pontosabban: óriási segítségemre vannak benne.

A korábban kiültetett, saját nevelésű, valamint "készen" vásárolt palánták látványosan cseperednek, a burgonya is kihajtott, és a dughagymák is szépen zöldellnek már. Persze itt nem állt meg az ültetési munka.

img_1468_resize.JPGAz elsőként elültetett vöröshagyma

img_1473_resize.JPGA legelső krumpli növénykék :)

img_1809_resize.JPGHagymasor és palánták

A saját paradicsomjaim a szabadföldben gyors növekedésnek indultak.

img_1810_resize.JPGSaját, magról nevelt paradicsom palánta :)

img_1811_resize.JPGSaját paradicsom! <3

img_1812_resize.JPGA palántáimon már az első virágok is megjelentek

img_1813_resize.JPGA vásárolt paradicsom palánták már lényegesen előrehaladottabb állapotban vannak: érlelik az első terméseket.

img_1814_resize.JPGA készen vásárolt paradicsom palánták

Eljött a kapálás és gyomlálás ideje: utána határozottan csinosabb a kert (és a növénykék is ujjonganak ;) ).

img_1934_resize.JPGKapálás után...

img_1935_resize.JPGParadicsom palánták

img_1937_resize.JPGSaját paradicsom (karózásra várva)

Végül a fennmaradó terület kapott mégegy rotálást, majd rendezgetés, gereblyézés után ide került a fejtősbab, zöldborsó és egy kevés zöldbab is.

img_2094_resize.JPGBab, borsó, zöldbab: elültetve

img_2095_resize.JPGSzépen növekszik a burgonya (a jobb oldali sor frissen kigazolva, feltöltve)

img_2108_resize.JPGFrissen kapált, gazolt és feltöltött krumpli sorok

img_2110_resize.JPGBurgonya sorok

img_2113_resize.JPGNapok óta nem esett, így egy kis locsolással segítjük a növényeket a kánikulában

img_2115_resize.JPG

Egy sűrű nap lezárásaként, esti képek a veteményesben:

img_2117_resize.JPGSaját nevelésű paradicsom

img_2120_resize.JPGPalánták

img_2121_resize.JPGVeteményes sorok templomtoronnyal

img_2122_resize.JPGPalánták öntözés közben

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2018.06.03. 22:58 Szólj hozzá!

Címkék: burgonya fotó krumpli vöröshagyma hagyma zöldség paradicsom zöldbab bab borsó zöldborsó öntözés veteményes palánta vetés locsolás bokorbab fejtősbab

süti beállítások módosítása