img_4430_resize.JPG

img_4483_resize.JPG

Előzmény
Elég régóta nem jelentkeztem kertünk háza tájáról, konkrétan a nyár teljes egésze kimaradt beszámolóimból. Ennek egyik oka, hogy az idén tényleg nem lett semmilyen veteményesünk (na jó, icipici paprika és paradicsom palánták, de azok is csak balkonládában, hozott anyagból). Ez most kivételesen egy tudatosan előre tervezett döntés volt, mely teljes nyári elfoglaltságom (házon kívüli munka) okán alakult így, noha nehéz szívvel, de sajnos előre láttuk, hogy nem fog beleférni semmilyen kerti tevékenykedés az időmbe (ez így is lett, tekintve, hogy minden nap éjfél körül értem haza - így aztán az írás lehetősége is kiesett). És ezt a témát (saját háztájin kívüli munkavégzés vidéken...) akár bele is foglalhatnám egy sokat vitatott, vagy legalábbis sokak érdeklődését újra és újra felkeltő kérdéskörbe, ami azt taglalja, hogy ki hogyan él vidéken, mennyire lehet megélni a saját termelésből, vagy van-e külső munka-lehetőség, avagy saját vállalkozásban érdemes-e inkább gondolkodni. Még ennek ideje is eljöhet, de ezt nem itt és nem most szeretném kivesézni, mert úgy hiszem, elég nagy terjedelmet jelentene önmagában is a témakör. (De egyszer még sor kerülhet rá...) Dióhéjban hát annyit, hogy úgy hiszem, ez is életünk egyik komoly fejezetét jelentette. A jövőben pedig ismét többet lehetek itthon, így biztos várhatók megint kerti pillanatképek, sztorik. :)

img_4410_resize.JPG

Lepkerajok a fűzfán
Ami pedig a képes-videós beszámoló apropója, hogy szeptember végén temérdek, egyébként azonos fajta lepkére lettünk figyelmesek kertünk legnagyobb fűzfái körül. Egyetlen fotóba vagy videóba egyszerre nehéz lenne belesűríteni őket, de legalább száz egyed látogatott meg minket, és szemmel láthatóan élvezték az őszi meleg napsütést. Úgy tűnik, a betegeskedő fa törzséről táplálkoztak (elképzelhető, hogy esetleg ez vonzotta be őket?), de legalábbis mindenképpen egy helyre tömörültek, a kert távolabbi részeiben nem találkoztunk velünk (ekkora koncentrációban). Kecsesek, szépek és szemet gyönyörködtetőek voltak ezek a kis vénasszony-nyarai látogatók. :)

img_4416_resize.JPG

(Ha csak egy videóba néznétek bele, akkor inkább a másodikat javaslom.)

img_4426_resize.JPG

img_4481_resize.JPGNapozó pillék a fűzfa törzsén

img_4485_resize.JPG

img_4486_resize.JPG

img_4487_resize.JPG

img_4493_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2020.10.07. 11:40 Szólj hozzá!

Címkék: fotó munka videó ősz lepke állatok napsütés vidék szeptember megélhetés lepkék pillangófélék

img_2716.jpeg

img_2723.jpeg

Korábbi (ideköltözésünk okait taglaló) bejegyzésekben már pedzegettem, hogy döntésünket nagyban elősegítette a Balaton közelsége is. Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Tenger mindenkiben kellemes érzéseket idéz, így egy Balaton-régióban elhelyezkedő ház egy fajta euforikus örömöt okoz, de itt élni azért ennél nyilván kicsit több. A dolog árnyoldalán túl (melyet itt most nem is részleteznék, korábban hosszasan meséltem róla), olyan előnyökkel is jár, hogy az ember lánya (és annak családja) különböző időszakokban, akár szezonon kívül is megfigyelheti a Balatont és annak környékét, élővilágát. Úgy gondolom, az efféle csodákra érdemes nyitottnak lenni, mert számos szépséggel és a természet nyugalmával örvendezteti meg az arra kíváncsi megfigyelőket.

A Balatoni természet (is) szezonon kívül vagy kevésbé populáris időszakokban (pl. rossz időben) jobban kitárulkozik, nagyobb eséllyel figyelhetjük meg a nádasból, rejtekhelyükről előmerészkedő állatcsaládokat...

Néhány pillanatkép a (vírushelyzet és változékony időjárás miatt talán még valamelyest visszafogottabb), szezon előtti Balaton környékéről:

img_2674.jpeg

img_2801.jpeg

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2020.06.22. 13:39 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó hattyú állatok vidra vadkacsa vadliba Balaton Balatonszemes ladlúd

img_9282_resize.JPG

Pánik helyett önellátás
Most, hogy általánossá vált a pánikhangulat (vagy legalábbis vannak, akik generálják, vannak, akik pedig lelkesen felülnek erre a vonatra), egyre nagyobb figyelem terelődik az önellátásra. Ha mást nem, legalább a saját részre bespájzolt tartós alapélelmiszerekből történő változatos ételkészítésre. /Megjegyzem, a kialakuló felhajtás ezen formáját erős túlzásnak érzem, de legalább annyi előnye van, hogy sokan átgondolják azt a bizonyos "mi lenne, ha..." lehetőséget, valamilyen szinten - legalább elvi szinten - kilépve ezzel a túlurbanizált kényelemből, melyben magától értetődően a multihálózatok révén bármikor, bárhol, bármi az ölünkbe pottyanhat.../

Nem csak gyümölcs: készétel is eltehető
Szóval önellátás. No bevallom, ezzel mi még meglehetősen gyerekcipőben járunk, de azért ha a kert ad valamilyen bőséges lehetőséget (többnyire a gyümölcsfák által), azt természetesen igyekszünk többféleképpen, lehetőleg minél természetesebb módon tartósítani, eltenni a "rossz időkre". Persze a nálunk rutinosabb gazdálkodók ezt már jóval gyakorlottabban és széleskörűbben teszik: nem csak szezonális gyümölcsök befőzésével, de akár komplett készételek eltevésével is.
A befőző automata már eddig is jó szolgálatot tett, de korábban csak gyümölcsféléket tartósítottunk benne. Most viszont úgy alakult, hogy egy nagyobb adagra sikerült bolognai mártás egy részét tettük el vele.
Valószínűleg erre mindenkinek van egy jól bevált, kedvenc receptje, ezért ezt most ki sem részletezem (na jó, az az igazság, ezt most férjecske újította, ezért nem tudom, hogy mi volt a pontos receptúra, de azt láttam, hogy sárgarépa és cukkini is került bele a paradicsom és darálthús mellett :D ). Persze elegánsabb lett volna mindezt saját kerti zöldségféléből (netán saját nevelésű húsból) előállítani, de jelen pillanatban, így szezonon kívül nem rendelkezünk ilyesmivel.

img_9275_resize.JPGBolognai szósz: a többletet kiüvegeztük

Természetesen itt is a befőzés megszokott szabályai érvényesek: tisztára mosott üvegbe, sérülésmentes (vagy új) lapkával, csírátlanított eszközökkel és tárolókba! A mártás forrón került a tiszta üvegekbe, azonnali lezárás után mentek az automatába.

img_9276_resize.JPGA vízzel telt (de legalábbis üvegeket teljesen ellepő) automatába kerülnek a lezárt üvegek.

img_9277_resize.JPGBolognai mártás az automatában

img_9278_resize.JPGAz automatába 180 percre, 100 fokra került a tésztaszósz. (A befőzési idő és hőmérséklet összetevőktől függően változó lehet, a gép leírásában is mellékelt /vagy neten elérhető/ táblázatok támpontot jelentenek!/

img_9279_resize.JPGSpagettire téve, parmezánnal megszórva kiváló egytálétel

img_9282_resize.JPGBefőzött bolognai szósz és kitálalva, tésztával.

img_9285_resize.JPGKész bolognai mártás: felbontás után egy gyors melegítéssel azonnal fogyasztható!

img_9289_resize.JPGBolognai spagetti

img_9291_resize.JPG

img_9292_resize.JPGBefőzéssel tartósított tésztaszószok, kihűlőfélben a dunsztban. Az így eltett készétel hűtést vagy speciális tárolást már nem igényel (felbontásig), a kamra polcán hosszú ideig eláll.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2020.02.28. 16:52 Szólj hozzá!

Címkék: fotó pánik gasztro tészta mártás bolognai mártás befőzés szósz eltevés öntet aktualitás tésztaétel önellátás pánikkeltés bolognai szósz befőző automata koronavírus

oz-kis.pngA kertünk kisebb átjáróház, így már meg sem lepődök, amikor kómás hajnalon, valami tüzelő után kutatva a teraszon egy arrajáró kutya vagy macska néz velem farkasszemet (noha mi nem tartunk ilyesmit), de már bármire fel vagyok vértezve, a legutóbbi korareggeli birkahajkurászás és néhány rókavendég után túl sok meglepetés nem érhet...

Így történt ez tegnap hajnalban is, amikoris kipillantva a teraszra, ezúttal egy őzike állt velem szemben. Igyekeztem minél kevésbé megzavarni, így mire telefont ragadtam, még éppen sikerült elcsípni a pillanatot, ahogy némi zöldséghulladékot lakmározik, majd továbbáll a kertünk végében álló gyümölcsösbe.

Egy évvel ezelőtt szintén láttunk egy őzet a kertben, akkori beszámolóm alkalmával panaszkodtam, hogy még egy fotót sem sikerült róla lőni a sötétben, hát most ez a vágyam is teljesülhetett. Már csak tökéletesíteni kell - és úgy látszik, nem egyszeri alkalom volt nálunk a látogatásuk. :)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.12.06. 10:43 1 komment

Címkék: videó állat őz

img_7329_resize.JPG

img_7222_resize.JPG

Ezzel a hétvégével advent időszakába lépünk, vasárnap, vagy szombat este az első, lila (masnis) gyertyát gyújthatjuk meg a koszorún.

Advent a várakozás időszaka, melyben (vallásos vonalon) a Kisjézus megszületését, de úgy általánosságban magát a karácsonyt várjuk. A karácsonyt (nem Szentestét) megelőző 4. vasárnappal kezdődik, a hagyományos adventi koszorún 4 gyertya található: három lila (vagy lila szalaggal, masnival jelölt), illetve egy rózsaszín. A gyertyákat hétről hétre, sorra gyújtjuk meg vasárnaponként, vagy az azt megelőző szombat este. A rózsaszín az öröm színe, a 3. hétvégén, örömvasárnapon kerül meggyújtásra a rózsaszín jelölésű gyertya. Karácsonyra, illetve a 4. hétvégétől már mind a négy gyertya együttesen ég a koszorún.

Az advent egyúttal a karácsonyra történő ráhangolódás ideje is, - tapasztalatból mondom, hogy - az esti gyertyafénynél történő csendes beszélgetés, elmélkedés a karácsony eljövetelét is sokkal meghittebbé varázsolja, kicsit segít kikapcsolni a mindennapi rohanást és átérezni az ünnep valódi lényegét, megtörve ezzel az "annyira nincs ünnepi hangulatom" érzés átkát. (Ez hatványozottan igaz, ha az embernek gyerekei is vannak, hiszen az ő szemükben az ünnep még mindig Ünnep!) Ugyanezt a rákészülést, az ünnep "sajátnak érzését" adja meg a közösen, sajátkezűleg elkészített adventi koszorú is.

Napjainkban rengetegféle adventi koszorút láthatunk, ezek ma már akár készen is megvásárolhatók a boltokban, de ki-ki ízlése, kreativitása és egyénisége szerint teljesen alap, félkész, vagy kész alapanyagokból is összeállíthatja a saját verzióját.

Mi most két, hagyományos jellegű adventi koszorút készítünk el. Egy "szokásos" kivitelű fenyő (és tuja) ágas borzosabb asztali koszorút, valamint egy rusztikusabb jellegű, kicsit antik hatású, borostyánnal kombinált, felfüggesztett koszorút. Mindkettőt ugyanolyan szalma koszorúalapra kötjük (ami egyébként egy meghajlított, erősebb fenyőággal is kiváltható), ugyanazzal a technikával, apróbb módosításokkal. Összeállításuk egy kis türelmet és kreativitást (szerencsésebb esetben rutint) igényel, de szaktudást nem, különleges eszközöket, szerszámokat, alapanyagokat nem szükséges hozzá felhasználni. (De természetesen, aki ezt továbbfejleszti, az igényei szerint más anyagokat és kiegészítőket is használhat hozzá.)

Az elkészítés részletes menetét az alábbi videóban is nyomon lehet követni, a folyamat néhány főbb fázisát, kivonatosan képekben is szemléltetem.

img_7057_resize.JPGA koszorú összeállításához egyszerű alapanyagokat és eszközöket használtunk (a ragasztópisztolyra ezúttal nem is lett szükségünk)

img_7058_resize.JPGFenyőtoboz-gyertyák a fenyőágas koszorúra

img_7059_resize.JPGLila és rózsaszín szalagok a gyertyák megjelölésére

img_7074_resize.JPGA koszorúkat fenyő, tuja és borostyán ágakból kötöttük

img_7076_resize.JPGA koszorút mindkét esetben egyszerű szalma alapra kötöttük

img_7095_resize.JPGAz ágakat körkörösen erős cérnaszállal rögzítettük a koszorúalapra

img_7099_resize.JPGA kész alapra helyezzük a gyertyákat, egyenlő távolságban egymástól

img_7100_resize.JPGGyertya-próba a borostyános koszorúra (ez a koszorú végülis bordóslila, antik hatású gyertyákat kapott a fehér teamécsesek helyett)

img_7136_resize.JPGA borostyános koszorú, antik hatású gyertyákkal

img_7222_resize.JPGEzen a hétvégén már az első gyertyát is meggyújthatjuk a koszorún! Elsőként a rózsaszínnel szemközti, lila (masnis) gyertyát érdemes meggyújtani, hogy sorban haladhassunk.

img_7260_resize.JPGLila, illetve rózsaszín, duplafüles masnikat kapott a nagyobbik koszorú, a fenyőtoboz-gyertyák tövében

img_7269_resize.JPGA borostyánkoszorúra szintén lila és rózsaszín masnik kerültek, valamint vékony szalagok (négy ponton) a felfüggesztéshez

img_7276_resize.JPG3. héten a rózsaszín masnis gyertyát gyújthatjuk majd

img_7280_resize.JPGA többi hét színe a lila

img_7288_resize.JPG

img_7302_resize.JPG

img_7304_resize.JPGFelülről

img_7313_resize.JPGFelfüggesztett borostyános koszorú

img_7316_resize.JPG

img_7325_resize.JPG

img_7329_resize.JPG

Mindenkinek meghitt készülődést kívánok az Ünnepekre, a koszorúk megkötéséhez pedig sok sikert és kitartást! ;) (Nyugalom, ami nem megy elsőre, azt nyugodtan szedd szét, majd megy másodikra! Az először jónak tűnő dekoráció lehet, hogy túl sok, amire pedig nem is gondolnánk, az végül utólag rákerül, mert pont oda illik. A színek harmóniájára és a nem eltúlzott díszítésre mindenképpen figyeljetek!)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.11.29. 14:30 Szólj hozzá!

Címkék: kreatív fotó videó csináld magad tél tuja hagyomány lila borostyán koszorú adventi koszorú DIY Advent fenyőág Vlog kr:DIY - Csináld magad! kr:Ünnepek Alkalmak - Advent-Karácsony

img_7175_resize.JPG

Valahol mindent el kell egyszer kezdeni. És még nemigen adódott úgy, hogy tűzifát kelljen rakosgatnom. (Többnyire nem "hagyományos" fahasábjaink voltak, vagy csak brikettel fűtöttünk, vagy éppen nagy pocakkal kimaradtam a fahordásból, esetleg csak odazuppantotta valaki egy rakásba, és mire kigondoltuk volna a megfelelő helyét, már el is lett tüzelve.)

img_7154_resize.JPG

Most viszont egy kisebb famennyiség várakozott arra, hogy katonás rendbe kerüljenek. Korábbi érintőleges tapasztalatok alapján azért az rémlett, hogy nem mindegy, hogyan rakosgatja az ember (lánya) azokat a fahasábokat, már csak a helyfoglalás miatt sem, másfelől pedig a stabilitás miatt lényeges, hogy legalább a végeken kötésbe kerüljenek. Jelentem, feladat sikeresen teljesítve! :D

img_7155_resize.JPGA kezdő- és záróvégeken kötésben elrendezve

img_7156_resize.JPGEz kérem, tömény matematika! :D

img_7158_resize.JPGRendezgetés, tervezgetés folyamata

img_7159_resize.JPGNövekvő fakupac...

img_7160_resize.JPGAlakul! ;)

img_7162_resize.JPG

img_7176_resize.JPGKész! ;)

Délután lelkes "kis" segítséget is kaptam (nagyfiam személyében) az adogatásban, így a vége már pikkpakk meglett. :)

img_7177_resize.JPGElkészült farakás

Azért megdolgoztam vele. Mottóm:lehet, hogy sokáig tart, de legalább rondán néz ki! :D :D (Ugyanitt térkő-rakást és egyéb térgeometriai feladványokat vállalok!) Akárhogy is, a mai sikerélmény is összejött. :) :)

Na jó, ennél azért messze izgalmasabb és művészibb farakás-megoldások is léteznek, talán egyszer, terméketlen nyugdíjas éveimben ezzel is megpróbálkozom. Ha kíváncsiak vagytok, ezen a címen (klikk ide!) találtok néhány nagyon látványos tűzifa-kompozíciót!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.11.26. 18:42 Szólj hozzá!

Címkék: fotó videó tél tűzifa tüzelő farakás fahasáb

img_5842_resize.JPG

Kora reggel még kómásan kóvályogtam ki a teraszra némi tüzelő meg egy kis friss zöld után kutatva. Már meg sem lepődök, ha ilyenkor egy macska, netán egy kutya néz velem farkasszemet, bővelkedünk bennük, noha saját házmelléki állatunk jelenleg nincsen... Csakhogy ez a "macska" most egy kicsit nagyobb volt... Majd' eldobtam a tüzelős vödröt, mikor összeálltak szemem előtt a pixelek: ez valami igen nagy! Kellett pár másodperc, mire felfogtam, hogy ezúttal egy birka mered rám. Valójában nem tudom, melyikünk ijedt meg jobban, minden esetre mindketten hátrahőköltünk hirtelen.

img_5835_resize.JPG

A felesleges sokk után már igyekeztem őket közelebbről is szemügyre venni, merthogy kiderült, hárman is átjöttek vendégségbe, majd - praktikus okokból - minél előbb visszaterelni őket eredeti lakhelyükre (a szomszédba). Némi reggeli fitnesznek is beillő kergetőzés után ez végül sikerült is, a kis rafkósak hamar megtalálták a kerítés ama bizonyos gyengepontját. :D

img_5836_resize.JPGA kertünkben legelésző birkák

img_5839_resize.JPGSzétnéztek alaposan az udvarban

img_5840_resize.JPG

img_5841_resize.JPGKergetőzés a birkákkal

img_5843_resize.JPGBenn a bárány, kinn a farkas...?

img_5846_resize-x.JPGBújócska: három birka becserkészése a tét :D

img_5848_resize.JPGA birkák visszataláltak saját területükre :)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.10.23. 11:04 3 komment

Címkék: fotó videó állat ősz birka

Nyáron az egyik kedvelt relaxáló elfoglaltságunk volt késő esténként, nyitott ablaknál a különféle állathangokat fülelni. A megszokott háziállatok és kedvencek, mint kutya, macska vagy egy-egy kakas, marha fel-felharsanó hangja mellett gyakran megfigyelhettük a természet állatainak jelenlétét is. Nem ritkán nyestet, békákat, a szinte állandó tücsökzenekart hallgattuk altatónak, de idén többször kifülelhettük a közelben tanyázó baglyok jellegzetes huhogó hangját is. Ugyan a nyár már leköszönt, de a bagolyhangokat ma este is hallottuk. (Ezúttal sikerült is "lencsevégre", de legalábbis mikrofonra kapni őket.)

Az alábbi, körülbelül másfél perces (hang)felvételen többször tisztán kivehető a baglyok jellegzetes huhogása.

Mindenki döntse el maga, hogy hangjuk kellemes, izgalmas, megnyugtató, vagy inkább vészjóslóan riogató! ;)

(Korábbi baglyos bejegyzések)

p1222222-fulesbagoly.JPG

p1212196-fulesbagoly.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.10.19. 19:39 1 komment

Címkék: videó szavazás állat bagoly huhogás állathang

süti beállítások módosítása