img_7074_resize.JPGŐszi gyümölcskosár a kertből: alma, ringló, körte és nashi körte

A kertben most már az őszi gyümölcsöké a fűszerep. Ezek fajtától függően érnek be, így ahogy a természet adja az ütemet, szép sorban begyűjtjük őket. Többnyire frissen fogyasztjuk most őket, (pár) naponta összeszedve az érett gyümölcsöket.

img_6795_resize.JPGSzilva

Az utolsó adag szilvák is leszedésre kerültek. (Korábban ugyanebből a finom fajtából készült a szilvalekvár.) Már csak néhány szem érik a különböző fajta szilvafákon.

img_6797_resize.JPG

img_6835_resize.JPGVegyes gyümölcskosár: körte, alma, ringlószilva, és az utolsó szem őszibarack!

img_6836_resize.JPG

Úgy tűnik, idén sem készítünk marcipánt... Valaki kirabolta a mandulákat.

img_6839_resize.JPGKirágott mandulahéjak

img_6840_resize.JPG

img_6842_resize.JPGKertünk egyik kedvelt őszi gyümölcse a nashi körte. Ez a japánból származó körteféle sokkal üdítőbb, roppanósabb, lédúsabb, mint a hagyományos körték. (Lédús gyümölcshúsát a nem túl savas görögdinnyéhez tudnám hasonlítani, de annál mindenképpen keményebb, roppanósabb, illetve általában édesebb.) Már jópár éve hazánkban is kapható néha a gyümölcspultokon (darabra), de a bolti, ízetlen, savanykás, még éretlen egyedeknél sokkalta zamatosabb, édesebb a kertben beérett gyümölcs! (Tehát ha az esetleg nem ízlett, akkor a saját kerti még jó eséllyel fog.)

img_6845_resize.JPGAlmafa

img_6848_resize.JPGNyári alma

img_6850_resize.JPGÉrett nashi körték a fán és a földön

img_6851_resize.JPGNashi körte

img_6852_resize.JPGAlma

img_6854_resize.JPGNashi körték és egy kakukktojás körte :)

img_6855_resize.JPGGyümölcsök

img_6978_resize.JPGA kései érésű paradicsomok idő közben embernagyságúvá fejlődtek, de még kérdés, be tud-e érni a termése... (Ami már megérett, az viszont nagyon finom, óriás szemű volt!)

img_7067_resize.JPGNashi körték

img_7068_resize.JPGNashi: egy szép nagy példány

img_7071_resize.JPGSzeptemberi gyümölcsök vegyesen (alma, ringló, nashi)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.09.18. 11:27 komment

Címkék: alma körte szilva fotó gyümölcs ősz paradicsom mandula szeptember őszibarack almafa mandulafa nashi körte ringlószilva

img_6704_resize.JPG

Nyár végére egyre inkább potyogósra fogta az érett, édes szilva. Szerencsére aggályaim alaptalanok voltak, és szinte minden szem gyümölcs egészséges maradt (eltekintve minimális, természetes jellegű veszteségtől, sérüléstől), a szilvadarázs ezúttal elkerült minket! :)

Így hát szeptember elején - az iskolakezdés miatti nagy rákészülődéseket követően - megkezdődhetett a befőzés! :) Első körben egy kis szilvalekvár készült. Nagyjából a hagyományos módszerrel, egy csipet saját ízlés szerinti többlettel. A lekvár tartósítószert természetesen ezúttal sem tartalmazott, illetve most (egy pici fűszeren és cukron túl) más további összetevőt sem.

Szilvalekvár (fahéjjal, cukorral, főzve)

Kb. 3-4 kg gyümölcsöt szedtem, ezeket mosást követően feleztem, kimagoztam, lemértem. A tiszta gyümölcshús közel 3 kg lett.

img_6694_resize.JPGMosott, felezett, magozott szilva, mérést követően a főzőedényben

Az előkészített gyümölcsöt dupla aljú főzőedényben hosszasan, időnként kavargatva főztem. (Nálam ez bő fél napos művelet volt, néha teljesen takarékra kellett vennem, máskor - elfoglaltság miatt - teljesen ki is kapcsoltam, így csak lassabban dolgozott a maradékhő.)

img_6696_resize.JPG

img_6697_resize.JPGRendszeres kevergetés mellett nem tud leégni a gyümölcs, szükség szerint lejjebb lehet venni a lángot.

img_6698_resize.JPG

A gyümölcsök héját teljesen szétfőztem, illetve addigra a gyümölcshús is teljesen pépesre főtt.

img_6699_resize.JPG

A szétfőtt gyümölcspépet ízlés szerint még tovább lehet sűríteni (mi szeretjük, ha egy kicsit még folyik, és nem késsel szeletelhető...)

img_6701_resize.JPG

Ekkor került bele a cukor. Én kóstolás alapján a tiszta gyümölcshús 10%-ának megfelelő mennyiséget mértem bele (10 dkg 1 kg gyümölcshöz), mert a szétfőtt gyümölcspép alapból is elég édesnek bizonyult, melyhez már csak egy keveset éreztem szükségesnek. Ebbe került még egy csipetnyi őrölt fahéj is.

img_6703_resize.JPG

A gyümölcspépet mégegyszer összerottyantottam, majd a szokásos módon kimosott, sterilizált, még forró üvegekbe mértem, azonnal (jó állapotú) kupakokkal zártam. A lezárt üvegek 5 percig álltak fejtetőn, majd én még visszapakoltam őket a forró sütőbe (ahol az üvegeket csírátlanítottam).

img_6706_resize.JPG

Ebből a mennyiségből 2 teljes és egy majdnem teli "közepes" üveg szilvalekvár lett. (Azaz: üvegenként kb. 1 kg tiszta gyümölcs tehető el.)

img_6707_resize.JPGSzilvalekvár

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.09.04. 16:57 komment

Címkék: szilva fotó recept lekvár befőzés fahéj szilvalekvár szilvadarázs

img_6202_resize.JPG

Idő közben szépen beérettek, vagy már le is érettek a tavasz végén ültetett zöldség-palánták. A pritamin paprika (fent) még zöld, de remélhetőleg hamarosan azt is fogyaszthatjuk.

img_6203_resize.JPG

Az almapaprikák most kezdtek beérni, több már hasznosításra is került. El ugyan nem tettem (még) őket, de megettük frissen, illetve pár szem lecsóba is került. ;)

img_6199_resize.JPGAlmapaprikák

img_6205_resize.JPG

A korai érésű paradicsomok is leérettek. Elsősorban ezt is frissen csipegettük, el egy adag pedig szintén lecsóba került. (Mellettük a jól megnőtt zellerek.)

img_6207_resize.JPGKorai paradicsom (ez az adag  ment a lecsóba)

Nyár végéhez közeledve, a gyümölcsös kertben is lassan az őszi gyümölcsök veszik át a főszerepet...

img_6440_resize.JPGŐszibarack, alma, szilva... és még egy uborka - talán már az utolsó?

img_6420_resize.JPGRinglószilva

img_6422_resize.JPGAz első, érett ringlók már a földre pottyantak

img_6426_resize.JPGSzilvafa bőséges terméssel

img_6431_resize.JPGSzilva

img_6432_resize.JPGSzilvafa

img_6434_resize.JPG

img_6437_resize.JPGHamarosan a körtéből is falatozhatunk...

img_6439_resize.JPGKörtefa és termése

És persze jópár almafa, melyek nyár közepe óta - fajtától függően - folyamatosan érnek...

Úgyhogy rövidesen ismét a befőzések következnek!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.08.24. 17:30 komment

Címkék: alma körte szilva fotó gyümölcs nyár zöldség paradicsom paprika uborka gyümölcsös körtefa gyümölcsfa pritamin paradicsompaprika gyümölcsfák almapaprika ringlószilva

P6025989_resize.JPGSaját kertünk látképe (2013.)

Egy nagyon átfogó témát szerettem volna már régóta feldolgozni.

A történet 12 évvel ezelőtt indult, amikor úgy döntöttünk, hogy - ma divatos kifejezéssel élve - kiléptünk a komfortzónánkból és hátunk mögött hagyva a fővárost, vidékre költöztünk. Erről már érintőlegesen írtam a kezdeteknél: általános megrökönyödés és sok kérdés övezte döntésünket, melyek érdekes módon a mai napig előkerülnek, ha esetleg rég nem látott (budapesti) ismerőssel sikerül újra találkoznunk. (Talán meglepő, de többségüktől majdnem szó szerint ugyanazokat a kérdéseket kapjuk.)

Hogy csak pár tipikus felvetést szemezgessek:
Nem bántátok meg??
Mit fogtok ott csinálni? (És ezek változatai: Hogyan fogtok élni?, Nem fogtok unatkozni?, stb.)
Miből fogtok élni? (Mit fogtok dolgozni? Hogyan jártok munkába?)
Hogyan fogtok élni segítség nélkül?, Jajj, mi lesz veletek "olyan messze" (what...?) / távol a (nagy)szülőktől?

(És persze sokan nem is állnak meg a kérdéseknél, egyből horrorisztikus képet festenek a vidéki létről.)

Jelentem, ezidáig sikeresen túléltük a küldetést. ;)

birtokunk_introkep.jpg

Kicsit komolyabban kezelve, határozottan úgy látom, hogy számos sztereotípia él a köztudatban a vidéki élettel kapcsolatban. Sokan még valahol a XX. század közepi nomád (mitöbb, nyomorúságos, elnyomott) paraszti létre asszociálnak, melyben mai magyar ember biztosan nem élhet túl biztonsággal, egészséggel (normálisan táplálkozva, ruházkodva, művelődve, bármilyen hétköznapi tevékenységet végezve) egy hetet, nemhogy egy egész életet. Másfelől valóban van egy kihívásokkal és állandó feladatokkal teli oldala is a fővárostól elszakadó életformának, melyre az elköltözőnek fel kell készülnie, illetve magának kell kidolgoznia a saját megoldásait...
Ha ez sikerül, akkor válik élvezhetővé a vidéki lét, és akkor érezheti az ember lánya magáénak a dolgot, akkor jelentheti ki egyenes gerinccel (mímelt műmosoly nélkül :D ), hogy nem, garantáltan nem bánta meg választását. :)

A témában a számomra lényegesnek tartott kérdéseket igyekeztem megválaszolni, ezúttal - kivételesen - videó formájában rögzítve ezzel kapcsolatos, kifejtősebb gondolataimat. Ez a felvétel meglehetősen hosszúra (több, mint 1 órás!) sikerült, és közben még mindig folyamatosan jutnak eszembe gondolatok, amiket egy az egyben kihagytam belőle, vagy éppen lehetett volna részletesebben kifejteni...

A videó - előzetes elképzeléseimmel szemben - valóban nagyon hosszúra sikerült (legalábbis a tőlem megszokott, általában 15 perc alatti felvételekhez képest), ezért nem árulok zsákbamacskát: szó esik benne a leggyakoribb tévhitekről és valóság alapú tényekről, az infrastruktúráról, utakról, közlekedésről, üzletekről, óvodáról-iskoláról, egészségügyi intézményekről (és azok megközelíthetőségéről), a vidéki élet megpróbáltatásairól, a falusi emberek természetéről, leleményes talpraesettségéről, helyi pletykálkodásról, hogy miként fogadják a gyüttmenteket, az egyik legfontosabb kérdésről, hogy megbántuk-e döntésünket, és a lényegről, hogy valójában mit is keresünk itt.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.08.22. 16:27 komment

Címkék: költözés videó kérdések életmód vidék főváros összehasonlítás életmód váltás komfortzóna vidéki élet Budapest vidékre

img_5914_resize.JPG

Mivel elegendő kovászos uborkát sikerült már készítenem, így arra gondoltam, a magában, illetve ételekhez történő fogyasztása mellett további hasznosítást is kipróbálok vele...

Így ez a hidegen készíthető és fogyasztható, meleg nyári napokon frissítő, üdítő hatású krémleves készült belőle.

Hiába csak két uborkatövünk maradt meg, azok bőségesen ontják magukból a termést annyira, hogy a család számára mindig legyen egy kis friss harapnivaló uborka, valamint sorra készüljenek a kovászosuborka adagok is. Ehhez a már jól bevált koviubi-receptemet használom (lásd itt) továbbra is.

img_5778_resize.JPGAktuális kovászosuborka-adag készülőben...

img_5863_resize.JPGLeszűrt, hűtőbe készített uborkák

img_5864_resize.JPGKovászos uborka

Hideg kovászosuborka-krémleves

(A recept egyéni ízlés szerint tovább variálható, kiegészíthető, a mennyiségek korrigálhatók, én igyekeztem egy minél egyszerűbb, alapízekre koncentráló verziót megalkotni.)

Hozzávalók:
4 szem közepes méretű kovászos uborka - felkockázva
~2,5 dl kovászosuborka-lé
~1,5 dl hideg víz
1 kis gerezd fokhagyma - lereszelve vagy áttörve
~2,5 dl natúr joghurt
só (igény szerint)

(További opcionális hozzávalók lehetnek, én nem tettem bele: fehérbors, friss kapor, tálalásnál zöldfűszerek. Más receptúrával víz helyett lehűtött zöldségleves-alaplé is tehető bele.)

Tálaláshoz:
pirított szalonna
olívaolaj (meglocsolni)
kruton kocka (pirított zsemlekocka), esetleg fokhagymás pirítós

img_5893_resize.JPG

Az uborkákat felkockázzuk, keverőtálba tesszük, a fokhagymát lereszeljük vagy fokhagymanyomón átpréseljük. Ha az uborka kellemesen vagy enyhén sós volt (esetleg sótlan), kis sóval kiegészítjük (inkább óvatosan, a só beállításához akár a végén is elegendő lesz kóstolni.)

img_5894_resize.JPG

Natúr joghurtot kimérjük, szintén hozzátesszük.

img_5901_resize.JPG

A kimért uborkalevet és hideg vizet szintén rátesszük.

img_5905_resize.JPG

Az összetevőket keverőtálban botmixerrel alaposan elturmixoljuk.

img_5910_resize.JPG

A kész levest kóstoljuk (szükség szerint sózzuk, vagy más hozzávalóval kiegészítjük). Lefedve több órára (akár egész éjszakára) hűtőszekrénybe tesszük, hogy teljesen lehűljön és az ízek is összeérjenek.

img_5918_resize.JPG

Tálaláskor pirított szalonnát teszünk rá, olívaolajjal meglocsoljuk. Igény szerint pirított zsemlekockával (fokhagymás pirítóssal) kínáljuk, de akár friss zöldfűszerekkel, jégkockával is tálalhatjuk.

img_5932_resize.JPG

Jó étvágyat kívánok hozzá! :)

img_5933_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.08.08. 20:27 komment

Címkék: fotó videó gasztro recept uborka kovászos uborka

img_5666_resize.JPG

A sárgabarackokat annak rendje és módja szerint az őszibarack érése váltja kertünkben. Így a maratoni szüretelések és befőzések kicsit lazulnak - de ki mondta, hogy őszibarackból nem lehet lekvárt főzni?

Nem véletlenül kacsintgattam annyira a pektinnel történő lekvárfőzés felé, hiszen már akkor is tervezgettem, hogy az idén (ivólé és esetleges más hasznosítása mellett) őszibarackból lekvárt (is) szeretnék készíteni.

img_5572_resize.JPGŐszibarack fa

img_5573_resize.JPG

img_5575_resize.JPGBeérett őszibarackok

img_5577_resize.JPG

img_5578_resize.JPGŐszibarackok a fán

A helyzet már-már szokásosnak mondható: egy nagyobb szélvihar sok gyümölcsöt levert a földre. Az (érett) őszibarack igen érzékeny, így ezek szinte fél napon belül teljesen tönkrementek volna, ha nem gyűjtöm be őket. A részben hibás gyümölcsöket igyekeztünk frissen megenni, de a mennyiség miatt még így is maradt egy pár kiló barack, amiből lekvárt főzhettem.

img_5580_resize.JPGLepotyogott őszibarackok: begyűjtve

Őszibarack lekvár

Az őszibarack befőzés szempontjából egy kicsit macerásabb, mint a "hagyományos lekvár gyümölcsök" (mint pl. a kajszi vagy a szilva). Alapvetően lédús, alacsonyabb pektin tartalma miatt nem nagyon lehet(ne) belőle megfelelő sűrűségű lekvárt (vagy dzsemet) főzni, ezért ezt (a pektines sárgabarack lekvárhoz hasonlóan) pektin hozzáadásával fogjuk megoldani. Barack fajtájától, érettségétől függően, elképzelhető, hogy nem elegendően savas, ezért (a kellemes, üdítő sav-cukor egyensúly megteremtéséhez) egy pici citromsavval tudjuk ezt kiegyenlíteni. Továbbá hő hatására sajnos nagyon gyorsan lebomlanak az őszibarackra jellemző aromái, ezért lényeges, hogy nem főzhetjük sokáig (ebben megintcsak partnerünk lesz a pektin), így a megfelelő állag gyors eléréséhez (a szokásos szétfőzés helyett) turmixolni fogjuk. Illetve az ízek kiemelésében megintcsak jót fog neki tenni egy csipetnyi citromsav.

A begyűjtött őszibarackot megmossuk.

img_5608_resize.JPG

Héját és magját eltávolítjuk, az esetleges hibás részeket kivágjuk, esetleg daraboljuk.

img_5609_resize.JPG

Az őszibarack héjét könnyen lehúzhatjuk, ha egy pár másodpercre forró vízbe áztatjuk, majd hideg vízzel öblítjük. A héj egyben, a gyümölcshús sérülése nélkül, könnyen lehúzható róla.

img_5610_resize.JPGŐszibarack a héj lehúzása után

A tiszta, előkészített gyümölcshúst lemérjük. Kóstolni mindenképpen szükséges, mert a barack fajtájától, érettségétől függően változhat, hogy mennyire édes (és az egyéni ízlés is igen eltérő lehet), így én csak irányadónak írom az általunk kimért mennyiségeket. (A tiszta gyümölcshús+saját leve esetünkben közel 2 kg lett.)

- 20 % cukor (20 dkg cukor 1 kg gyümölcshúshoz);
- 15 g pektin/1 kg gyümölcshús (kb. 2x annyit igényel, mint a sárgabarack);
- 1 csapott mokkáskanál citromsav.

img_5612_resize.JPGKimért, tisztított gyümölcshús

A gyümölcsöt feltesszük főni, illetve rögtön mehet rá a csipetnyi (esetünkben cca fél mk.) citromsav.

img_5613_resize.JPG

Ahogy forrni kezd a gyümölcs, összeturmixoljuk, érdemes kóstolgatni, de már ilyenkor is lehet érezni, hogy melegítés hatására kezd tűnni az "őszibarack íz", ezért érdemes vele gyorsan dolgozni. (Ezért használunk botmixert a hagyományos szétfőzés helyett.) A kóstolás az édességéről is képet ad.

img_5616_resize.JPG

Az összeturmixolt barackpépbe tesszük a cukrot, illetve az abba belekevert pektint (a csomósodás elkerülése végett lényeges még szárazon összevegyíteni). A teljesen homogén, biztosan csomómentes állag miatt én mégegyet turmixoltam rajta botmixerrel. Itt is érdemes mégegyet kóstolni (szükség szerint további cukrot, esetlegesen citromsavat hozzáadni).

img_5617_resize.JPG

A gyümölcspépet visszaforraljuk, forráspont után még 5 percen keresztül - kevergetve - főzzük.

img_5619_resize.JPG

A kész lekvárt még forrón, tiszta (steril) üvegekbe merjük vagy töltjük.

5 percre fejre állítom az üvegeket, majd bedobom a sütőbe (nálam ez a szárazdunsztot váltja ki, a lekvár saját hője miatt nem szükséges pl. automatázni vagy forró vízben kidunsztolni).

img_5671_resize.JPG

Az így befőzött őszibarack lekvár világos színű (a gyümölcshús árnyalatától függően, én fehérhúsú őszibarackkal dolgoztam), kellemes, őszibarackos aromájú, ízében az őszi ivólére emlékeztető, állaga lágy, krémes, de megfelelően sűrű ahhoz, hogy (pl. kenyérre) lehessen kenni.

img_5662_resize.JPGBefőzött őszibarack és sárgabarack lekvárok

img_5663_resize.JPGŐszibarack - sárgabarack lekvárok

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.07.30. 14:14 komment

Címkék: fotó gasztro recept barack július befőzés őszibarack baracklekvár botmixer barackfa pektin

img_5029_resize.JPG

Nálunk jelenleg még az utolsó szem sárgabarackok érnek, tehát a befőzés (kisebb szünetekkel) folyamatos.

Korábban részletesen bemutattam a jól bevált, hagyományos lekvárom készítését (itt érhető el), illetve nemrégiben egy annál sokkal gyorsabb és egyszerűbb, dzsemfix-szel történő befőzést is (itt érhető el), mely bár valóban sokkal gyorsabb volt, mégis voltak vele kapcsolatban aggályaim (többek között a tasakban található adalékanyagok miatt). Ettől függetlenül a pektinnel történő befőzésben látok lehetőségeket, több okból is. Így végülis egy tisztán, csak pektin (illetve természetesen cukor, esetleg pici citromsav) hozzáadásával készülő sárgabarack lekvárt is sikerült - családom ízlése számára - tökéletesre fejlesztenem. ;)

A pektin
Röviden annyit érdemes róla tudni, hogy a gyümölcsökben (nagyobb mennyiségben pl. alma, körte, birs...) természetesen megtalálható, a lekvár befőzésénél ez sűríti azt be. Ezért míg egy birssajtot, sárgabarack lekvárt könnyen sűrűre lehet főzni, addig egy alacsonyabb pektintartalmú őszibarack lekvár önmagában meglehetősen híg marad. Házi eltevésnél pl. almából szokás pektint eltenni, a kereskedelemben kapható pektin por állagú (halvány sárgás-fehéres), és jellemzően citrusból vonják ki (e-számjele egyébként az E440).

img_5427_resize.JPGPektinnel eltett, krémes állagú lekvár

Bár magam még mindig a legegyszerűbb, "nagymama-lekvár" híve vagyok, az alábbi módon, petkinnel készülő lekvár nagyon gyorsan a család egybehangzó kedvence lett, így azóta csak ezzel a módszerrel főzöm be a kajszibarackot.

Röviden az lenne a lényege, hogy a lekvár levét nem szükséges (órákon át kavargatva) elfőzni, hanem a mennyiség megőrzése mellett pektinnel be tudjuk sűríteni, így gyorsan, szinte veszteség nélkül, gazdaságosan tudunk lekvárt főzni, természetes anyagok felhasználásával. Ízlés kérdése, egy próbát mindenképpen megérhet.

A pektines lekvár legfőbb előnyeit az alábbiakban tudom összefoglalni:

- Sokkal gyorsabb, rövidebb főzésidő
- Fenti miatt energiatakarékos (több órás főzés egy pár perces forralásra váltható le)
- Gazdaságosabb mennyiség (a máskor elfőzésre kerülő jelentős lémennyiség itt szintén a lekvár részét képezi) - ugyanannyi gyümölcsből több üvegnyi végeredmény
- Világos, élénk narancssárga színű
- Turmixolva krémes, lágy, egynemű állagú

Alábbiakban a saját receptemet teszem közzé, de természetesen ízlés és fantázia szerint tetszőlegesen más arányokkal és módon is használható.

Krémes kajszilekvár pektinnel

A sárgabarackot alaposan megmosom, felezem, kimagozom, hibás részeket, héjon található sérüléseket kivágom (nem hámozom a gyümölcsöt).

A tiszta gyümölcsmennyiséget lemérem, majd felteszem főni. (Egy csipet citromsavat hozzádobok, hogy jobban megőrizze élénk világos színét.)

A tiszta gyümölcsmennyiség arányában az alábbiakat mérem ki:
- Kilónként 35 dkg cukor (tiszta gyümölcsmenny. 35%-a);
- Kilónként 8 gramm pektin-por.
A pektint összekeverem a kimért cukorral (így van rá némi esély, hogy nem csomósodik be a gyümölcsbe keverés után :D ).

img_5026_resize.JPG

Ahogy a gyümölcspép egy kis levet eresztett, azaz "tocsogós" lett, botmixerrel leturmixolom a főzőedényben. Ezt követően még forralom, egy picit rottyantom.

img_5028_resize.JPG

Ezután belekeverem a kimért cukor+pektin mennyiséget, majd mégegyszer alaposan átturmixolom. (Eredetileg a csomómentes eloszlatása miatt kellett elturmixolnom. Ha nincs elvegyítve a pektin a kristálycukorral, akkor biztosan csomós lesz, ahogy a gyümölcspépbe zuppantjuk...)

Visszaforralom, majd forrástól számítva 5 percig még főzöm. Ezután a szokásos módon, még forrón (tiszta, csírátlanított üvegekbe, hibátlan fedővel...), tölcsér segítségével kiadagolom. 5 percre fejreállítom, majd hagyom kihűlni.

img_5031_resize.JPGPektinnel készült lekvárok

img_5426_resize.JPG

img_5428_resize.JPG

A módszert a jövőben alacsonyabb pektintartalmú gyümölcsök befőzésére is tervezem kipróbálni.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.07.25. 15:34 komment

Címkék: fotó gasztro recept sárgabarack barack lekvár befőzés kajszibarack citromsav baracklekvár pektin kajszi

img_4976_resize.JPG

Tegnap a gyümölcsfáink felé haladva ezt a kis szőrgombócot pillantottuk meg a fűben. Egy vakond!

img_4978_resize.JPGKözönséges vakond

Maga az állat láthatóan pihepuha, tömör fekete bundát visel, és az elképzeléssel szemben csöppet sem visszataszító, inkább plüssállatkára emlékeztető kis vakarcs.

img_4980_resize.JPG

A jelenség szépséghibája, hogy ez a vakond már nem élt, szegényke valahogy a felszínre keveredhetett a déli órákban. Így viszont óvatosan szemügyre vehettük a gyerekekkel.

A vakond egyébként védett(!) faj (természetvédelmi értéke egyedenként 25.000 Ft), ezért irtása tilos, kizárólag riasztása megengedett!

img_4982_resize.JPG

Persze köztudottan sok bosszúságot tud okozni a kerttulajdonosoknak, de ne feledkezzünk meg hasznosságáról sem: rengeteg kártevőt (cserebogár, lótetű, csigák...) is elfogyaszt!!

Egyszer sikerült lencsevégre kapnunk, ahogy kifelé túrja a földkupacot:

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szerző: lyzX  2019.07.17. 08:28 komment

Címkék: fotó hasznos állat védett vakond Közönséges vakond

süti beállítások módosítása